Stephanie monacói hercegnő lázadó énekesnőből visszafogott családanya lett

2022. március 06.
Kétszer is beleszeretett a testőrébe, majd egy elefántidomár rabolta el a szívét – az 57 éves Stephanie hercegnő énekesként is járta a világot, élete tele van filmbe illő fordulatokkal, amik közül semmit sem bán, mostanra azonban megelégelte, hogy lázadó hercegnőként beszéljenek róla.

Stephanie monacói hercegnő Grace Kelly és Ranieri monacói herceg legkisebb gyermeke, II. Albert monacói herceg és Carolina hercegnő kishúga. Volt idő, amikor Stephanie énekesnőként, rózsaszín harisnyában járta a világot és vonta magára az emberek figyelmét, ahogy ő mondja, akkoriban ez tette boldoggá. Bár mára megváltozott az élete, ezt nem mindenki fogadja el. Az emberek többsége még mindig a ‘80-as éveknél tart, és azt hiszi, hogy az a nő vagyok, aki akkor voltam” – fakadt ki a Vanity Fair spanyol kiadásában.

Grace Kelly és három gyermeke

Grace Kelly és három gyermeke – Stephanie hercegnő itt még kisbaba

1995-ben hozzáment Daniel Ducruet-hez, aki a saját testőre volt. Ekkora már két közös gyermekük született, de a nász így sem tartott sokáig, mert 1996-ban el is váltak. A hercegnő az újságokból tudta meg, hogy Daniel megcsalta. Később ismét egy testőre, Jean Raymond Gottlieb rabolta el a szívét, akitől megszületett a harmadik gyermeke. Miután ez a kapcsolata is zátonyra futott, egy elefántidomárba szeretett bele, akinek kedvéért három gyermekével gyakori vendég volt a cirkuszban. Elefántok ide, vagy oda, ez a szerelem sem lett tartós, és 2003-ban Adans Lopez Peres, portugál akrobátának mondta ki az igent. Aztán 12 hónappal később elváltak.

A most 57 éves hercegnőnek már felnőttek a gyermekei, Louis 30 éves, Pauline 28 esztendős, míg Camille 24 múlt. 

Sokan még most is a kissé zaklatott életű, állandóságra képtelen hercegnőt látják benne, ő azonban sokat változott. „Ma már egyáltalán nem így élem az életem, mindenekelőtt anyának tartom magam, aki egyedül nevelte fel a gyermekeit, és egy napon, remélhetőleg nem is olyan sokára, nagymama leszek – mondta a spanyol magazinnak Stephanie, aki ma már nem bóknak, hanem bántásnak veszi, ha a lázadó jelző kerül a neve mellé. Persze semmit nem tagad le a múltjából, sőt semmit nem is tenne másképp: – Minden pillanatot élveztem, nem szalasztottam el egyetlen élményt sem. Mindig is azt tettem, ami boldogságot hozott az életembe, de az elhibázott döntéseket sem bánom. Ezek kellettek ahhoz, hogy az legyek, aki ma vagyok, én pedig szeretem azt a nőt, akivé váltam.” 

A hercegnő visszafogott és nyugodt életet él, ideje nagy részét gyermekei mellett az elesettek megsegítése tölti ki. Továbbra is szívesen jár cirkuszba, az édesapja által alapított Montecarlói Cirkuszfesztivál tiszteletbeli elnökévé választották. 

Stephanie hercegnő és lánya, Pauline egy cirkuszlátogatáson

Stephanie hercegnő és lánya, Pauline egy cirkuszlátogatáson

Ellentétben nővérével a 65 éves Carolina hercegnővel – Stephanie-t meglehetősen hidegen hagyják a hercegség kérdései. Míg ő jó viszont ápol II. Albert herceg feleségével, az utóbbi időben sokat betegeskedő Charléne hercegnével, addig Carolina nem szívleli a bátyjuk nejét. Ennek állítólag az az oka, hogy úgy képzelte, egy napon a fia, Andrea Casiraghi lép majd trónra, Charléne hercegné ikrei azonban borították a tervet.

Carolina hercegnő és Stephanie hercegnő II. Albert herceg és Charléne hercegné esküvőjén

Carolina hercegnő és Stephanie hercegnő II. Albert herceg és Charléne hercegné esküvőjén – Carolina tekintete igen sokatmondó…

Stephanie inkább kimarad ezekből a vitákból, ahol tudja, segíti uralkodó testvérét és családját. Míg Charléne hercegné egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy a családjával legyen és visszatérjen jól megszokott feladataihoz, Stephanie hercegnő sok időt tölt az ikrek, Jacques és Gabriella társaságában.

Fotó: Getty Images

Ezt láttad már?