Híres nők, akik megnyíltak a saját abortuszukról

2022. július 12.
Napról napra egyre több ismert nő meséli el a terhessége megszakításának történetét, hogy bebizonyíthassák, ebben a kérdésben senki nem dönthetne helyettünk, kizárólag mi magunk.

Nemcsak az Egyesült Államokat, az egész világot megdöbbentette az USA legfelsőbb bíróságának lépése, amikor júniusban hatályon kívül helyezték a 49 éve életben lévő  Roe kontra Wade nevű határozatot – ezáltal nők millióit fosztották meg az abortuszhoz való szabad joguktól. A tagállamok ezentúl egymástól függetlenül dönthetik el, hogy illegalizálják-e a terhesség megszakítását. Ez óriási felháborodást váltott ki az Egyesült Államokban, és a hírességek sem hagyták szó nélkül a bíróság ítéletét, többségében kiállva a választás szabadsága mellett. A mozgalom során sokan a saját abortuszuk történetét is őszintén megosztották a nyilvánossággal, hogy bebizonyítsák, erről senki sem dönthet mások helyett.

Halsey

A legfelsőbb bíróság döntése után Halsey is nyílt levelet írt a saját tapasztalatairól, amit a Vogue oldalán publikáltak. „Évekig küzdöttem azzal, hogy kihordhassam a gyermekemet, és miután sikerült, sokan megkérdezték tőlem, megváltozott-e az abortuszról alkotott korábbi álláspontom? – vetette fel. – A válaszom határozottan a nem. Sőt, valójában soha nem voltam biztosabb benne.” Hogy megértsük a híresség szavait, ismernünk kell a történetét. Halsey – még a 24. születésnapja előtt – háromszor is elvetélt. „Kegyetlen iróniának tűnt, hogy könnyedén teherbe eshetek, ám a várandósság megtartásával gondjaim voltak.” Az egyik vetéléskor orvosi beavatkozásra is szüksége volt, mert anélkül szepszis (vérmérgezés) lépett volna fel. „Zokogtam a procedúra alatt. Féltettem magam és tehetetlen voltam. Kétségbeesetten véget akartam vetni a terhességnek, ami az életemet fenyegette.” Halsey végül 2021 nyarán egy egészséges kisfiúnak, Ender Ridley-nek adott életét. „Minden embernek joga van eldönteni, hogy mikor és hogyan éli át ezt a veszélyes és sorsfordító élményt.”

Halsey

Hilarie Burton

A Tuti gimi sztárja az Instagram-oldalán írta meg, mennyire traumatizálta, hogy a lánya, George születése előtt többször is elvetélt. „A női testek mind különbözőek és kiszámíthatatlanok. A magzatom halála utáni abortusz lehetővé tette a méhem gyógyulását, hogy egészségessé válhasson egy jövőbeli baba kihordásához. A kórházi papírokon a hivatalos meghatározásként mégis az abortusz szerepelt. Ez az volt.”

Hilarie Burton

Lily Allen

„Azt kívánom, bárcsak abbahagynák az emberek az abortuszok kivételes okaira vonatkozó példák közzétételét – fakadt ki a közösségi oldalán az énekesnő. – A legtöbben – beleértve magamat is – egyszerűen azért döntöttek így, mert nem akartak gyereket. És ez az indok bőven elég. Nem kell más érvelés.” Lily Allen úgy gondolja, ha mindenáron be akarjuk bizonyítani, hogy alapos okunk volt a terhességünk megszakítására, azzal csak a rosszakarók kezére játszunk.

Lily Allen

Ashley Judd

A színésznő nyíltan beszélt arról, hogy háromszor is nemi erőszak áldozata lett, melyeknek egyike fogantatáshoz vezetett. „Hálás vagyok azért, hogy hozzáférhettem a biztonságos és legális abortuszhoz. (…) Együtt kellett volna nevelnem a gyermekemet azzal, aki megerőszakolt.” Ashley Judd azt mondja, a demokrácia a bőrünkkel kezdődik – vagyis senkinek nem szabadna megszabnia, hogyan határozzuk el magunkat olyasvalamivel kapcsolatban, ami bennünk zajlik.

Ashley Judd

Ireland Baldwin

„Tinédzserkoromban megerőszakoltak. Teljesen eszméletlen voltam, amikor történt, és ez alapjaiban változtatta meg az életem hátralévő részét” – mesélte el egy TikTok-videóban Alec Baldwin és Kim Basinger lánya. A modell korábban senkinek nem árulta el, min megy keresztül – sem az akkori párjának, sem a szüleinek. „Évekig tartottam magamban ezt a titkot, és mivel így tettem, sok fájdalmat okozott nekem és azoknak, akiket szeretek.” Később teherbe esett egy partnerétől, akivel már nem volt boldog, ráadásul a férfi nyilvánvalóvá tette számára, hogy soha nem szeretne megházasodni és családot alapítani. „Még komoly kapcsolatban sem igazán akart élni. Azért választottam az abortuszt, mert tudom, milyen érzés olyan szülők gyermekeként megszületni, akik gyűlölik egymást. A részemről nem működött volna, hogy anyagi biztonság és egy szerető, támogató társ nélkül neveljek fel egy babát. Én magamat választottam, és újra meg is tenném ezt. Ez a te életed, a te döntésed.”

Ireland Baldwin

Meadow Walker

„Amikor a világ összeomlott a járvány idején, abortuszhoz folyamodtam” – írta egy Instagram-bejegyzésben a néhai Paul Walker lánya, aki 2020-ban szakította meg a terhességét hosszas belső küzdelem után. „Ez nagyon privát és személyes történés volt – amilyennek lennie is kellene. Szerencsém van, mert egy nagyszerű orvos segített át a folyamaton, ami legyengített – a támogatásával olyan boldog és egészséges ember lehetek, mint amilyen ma vagyok.”

Meadow Walker

Uma Thurman

A Golden Globe-díjas színésznőt tinédzserként ejtette teherbe egy nála jóval idősebb férfi, miközben Európában dolgozott, és „élete legnehezebb döntését” hozta meg, amikor megszakította a várandósságát. „Akkor gyötrelmet okozott nekem, és még most is elszomorít, de ez volt az út ahhoz az örömmel és szeretettel teli élethez, amit később megtapasztaltam – részletezte az emlékeit a The Washington Postnak írt esszéjében az immár háromgyermekes szülő. – Az, hogy véget vetettem ennek a korai terhességnek, lehetővé tette számomra, hogy felnőjek, és olyan anyává váljak, amilyenné szerettem volna, és akire szükségem volt.”

Uma Thurman

Alyssa Milano

A Bűbájos boszorkák Phoebe-je az Alyssa Milano: Sorry Not Sorry című podcastja egyik epizódjában beszélt arról, hogy 1993-ban (amikor a húszas évei elején járt) két abortusza is volt pár hónapon belül. „Akkoriban biztosan tudtam, még nem vagyok felkészülve arra, hogy anya legyek, ezért a megszakítást választottam. Az én döntésem volt. Nem volt könnyű. Ez nem olyasvalami, amit akartam volna, de szükségem volt rá, mint ahogyan bármelyik más egészségügyi ellátásra” – hangsúlyozta a mára kétgyermekes anyuka.

Alyssa Milano

Milla Jovovich

A Kaptár-filmek sztárja 2017-ben veszítette el születendő gyermekét egy életmentő abortusz következtében. „Azt mondták, hogy ébren kell lennem az egész procedúra alatt. Ez volt az egyik legszörnyűbb dolog, amit valaha is átéltem. Még mindig rémálmaim vannak miatta. Egyedül voltam és nem tehettem semmit. Ha arra gondolok, hogy a nőknek az új törvények miatt még rosszabb körülmények között kell megküzdeniük az abortusszal, mint nekem, felfordul a gyomrom. Életem egyik legrosszabb depressziójába merültem, és rendkívül keményen kellett dolgoznom, hogy megtaláljam a kiutat belőle – folytatta. – Az abortusz rémálom a javából. Egyetlen nő sem akar ezen keresztülmenni. De harcolnunk kell a jogaink megóvásáért, hogy szükség esetén biztonságos beavatkozást vehessünk igénybe. Soha nem akartam beszélni erről az élményről. De nem maradhatok csendben, amikor annyi minden forog kockán” – tette hozzá.

Milla Jovovich

Nicki Minaj

A rapper 2014-ben, a Rolling Stone magazinnak adott interjújában nyílt meg a tinédzserkori terhességével kapcsolatban, melynek felfedezésekor azt hitte „meg fog halni”. A sztár az abortuszt élete egyik legnehezebb pillanatának tartja. „Egész életemben kísértett ez. Ellentmondásos lenne, ha azt mondanám, hogy nem vagyok választáspárti. Nem voltam kész. Nem volt mit ajánlanom egy gyereknek.”

Nicki Minaj

Fotó: Getty Images

Olvass tovább a témában!