Lengyelországban európai szinten eddig is rendkívül szigorúan szabályozták az abortuszt: jelenleg csak akkor engedélyezik, ha nemi erőszak közben történt a fogantatás, vagy ha túl közeli a biológiai szülők rokonsága (vérfertőzés), továbbá ha az anya egészsége komoly veszélybe kerül, illetve a magzat súlyos károsodása esetén. Ezen a szabályozáson szigorított volna még egyet a lengyel alkotmánybíróság a kormány kezdeményezésére azzal, hogy október végén alkotmányellenessé nyilvánította a beteg magzatok elhajtását. Az új szabályozás értelmében tehát még azokban az esetekben sem lehetne végre hajtani a művi terhességmegszakítást, amikor a magzat biztosan nem életképes – helyette meg kellene várni, hogy a terhes nő természetes úton elvetéljen. Az alkotmánybíróság döntését hallva lengyelek százezrei vonultak az utcára, a tüntetések pedig majd’ két héten át tartottak. A tüntetők először az alkotmánybíróság székhelye előtt gyűltek össze Varsóban, majd az ellenállás országossá alakult, a tiltakozók pedig nemcsak az utcákon, hanem a templomokban is demonstrálni kezdtek – nem véletlenül. A tüntetők ugyanis azzal vádolták az országot kormányzó Jog és Igazságosság pártot, hogy azért akarják megszigorítani az abortusztörvényt, hogy ezzel a katolikus egyház kedvében járjanak.
Most úgy tűnik, hogy a társadalmi felháborodás végül eredménnyel járt, ma reggel jött ugyanis a hír, miszerint a lengyel kormány inkább elhalasztja az abortusztörvény módosítását.
A szigorításról persze még így sem tettek le, hogy mi lesz az ügy végkifejlete valószínűleg a következő hetekben, hónapokban fog eldőlni. A lengyel történések azonban már így is megmozgatták a hazai közéletet. Nőszervezetek és politikusok szólaltak fel, ki az egyik, ki a másik oldal pártját fogva, de Perintfalvi Rita feminista teológus sem tartotta magában a gondolatait. Az elmúlt két hétben több Facebook-posztja is született a témában, szinte mindegyik több száz hozzászólást és megosztást generálva. Egy ilyen posztja alapján jutottam el én is hozzá.
Több írásodat is megosztottad a lengyel abortuszszigorítással kapcsolatban, amelyekben kiálltál a lengyel nők mellett és a szigorítás ellen. Magyarországon elég szokatlan ilyen állásfoglalást olvasni egy katolikus teológustól.
Szokatlannak tűnhet, de az emberek általában pozitívan reagáltak rájuk, úgy érezték, hogy végre valaki tud erről másképpen is, egy kicsit árnyaltabban gondolkozni.
Nem értek miatta támadások?
Meglepő módon nem túl sok. Van egy fiatal férfi ismerőm, aki a párjával egy Down-kóros babát nevel, ő rám írt és azt mondta, hogy ez a téma azért érinti érzékenyen őket, mert ők vállalták egy beteg baba felnevelését és nekik ez öröm is. Én erre azt mondom, hogy nem is azt kell elérni, hogy valaki ne vállalhasson szabadon egy babát csak azért mert beteg, hanem azt, hogy ez legyen egy egyéni döntés, és ne a törvény kényszerítse ki.
Néhány éve, 2016-ban is voltak már próbálkozások Lengyelországban az abortusz szigorítására, akkor egy olyan klérus által is támogatott jogszabályt akartak meghozni, amivel gyakorlatilag teljesen betiltották volna a művi terhességmegszakítást. Ezt végül a társadalmi ellenállás meg tudta akadályozni, szerinted miért pont most jött elő újból ez a téma?
Lengyelországban nagyjából négy-öt éve robbantak ki a pedofília botrányok, amiket az egyház akkor még nem vett komolyan. Az egyik püspök például azt hangoztatta, hogy a pedofil ügyekért azok a szülők a felelősek, akik elhanyagolják a gyereküket, és hogy maguk a gyerekek fordulnak a papokhoz, azért, mert nem kapnak elég szeretet… Ez gyakorlatilag nem volt mást, mint áldozathibáztatás és a felelősség teljes áthárítása a szülőkre. 2015-ben azonban még ez volt az irány. Aztán, hogy egyre derültek ki az újabb ügyek és Ferenc pápa is zéró toleranciát hirdetett, valamint bevezette a kötelező bejelentő rendszert, kezdett megváltozni a társadalom hozzáállassa is. Viszont az egyház már 2015-ben is azt csinálta, hogy keresett valamilyen elhárító ügyet, hogy az emberek ne az egyházon belül elkövetett szexuális visszaélési botrányokra figyeljenek. Elkezdtek például genderezni, a gender veszélyeivel ijesztgetni, és ezzel igyekeztek elterelni a figyelmet a valós és rendkívül súlyos problémáról. Szerintem az abortusz témát most megint arra használják, hogy elvonják a figyelmet, hogy ezzel foglalkozzanak az emberek, ne pedig a papi pedofíliával. Amire a 2019-ben és 2020-ban megjelent két lengyel dokumentumfilm kérlelhetetlenül ráirányította a társadalom figyelmét. Mind a két téma, a pedofília és az abortuszügy is a szexualitáshoz kapcsolódik, de az egyháznak nincs nagyon kedve a saját szexuális visszásságaival szembe nézni, ezért inkább a női szexualitás kontrolljára fókuszál. Mindennek hátterében ott van a cölibátus témája is. Hiszen olyan férfiak gondolkoznak a szexualitásról, a nők szexualitásáról, akik egyébként nem élhetik meg a saját szexualitásukat oly módon, mint egy átlagos ember, legfeljebb valamilyen módon szublimálják. Ám a pedofília esetei pont azt mutatják, hogy ez a szublimálás nagyon sokuknak nem sikerül, és az elfojtott szexualitásból, a pszichoszexuális éretlenség és a belső frusztráció keverékéből végül sok esetben bűncselekmények születnek. De ők erről nem akarnak beszélni, ezért inkább előhozzák az abortusz témáját. Ezt én igen álszentnek és képmutatónak gondolom.
A lengyel katolikus egyház miként gondolkodik az abortusz kérdésről?
A lengyel katolicizmus túlnyomó részben meglehetősen konzervatív, én azt mondanám, hogy néha már fundamentalista vagy már-már fanatikus. Ez pont ott látszott meg, amikor már 2016-ban el akarták érni a teljes abortuszszigorítást. Most jelenleg a lengyel törvényben három megengedett eset van, amikor lehetséges a művi abortusz. Amikor az anya életét veszélyezteti a magzat, amikor súlyos fogyatékkal születne a magzat, és amikor nemi erőszakból fogant. 2016-ban az egyház már azt a pontot is megtámadta, ami az anya életéről szólt, fel is merült ötletként, hogy 5 év börtönbüntetést kapjon az az orvos, aki abortuszt hajt végre, még akkor is, ha éppen meg szeretné menteni a nő életét. Pedig, ha csak ezt a pontot nézzük, a katolikus teológia valójában közel sem ilyen embertelen. A teológia azt mondja, hogy van egy úgynevezett duplex effektus (a kettős hatás elve), ami egy erkölcsteológiában használt elv, ami szerint a nagyobb jó elérése érdekében megtörténhet egy kisebb rossz. A nagyobb jó ebben az esetben az anya életének a védelme lenne, a kisebb rossz pedig ennek következményeként a magzat halála. Tehát, hogy elfogadható egy olyan beavatkozás, ami az anya életét akarja megmenteni, még akkor is, ha annak következménye – hangsúlyozom, nem célja – a magzat halála. A nőnek később lehetnek még gyerekei vagy már vannak is, van egy férje, van egy szociális beágyazottsága, ki kell mondani, hogy az ő élete ebből a szempontból egy nagyobb érték. De 2016-ban már ennek is nekimentek és e mögött is ott állt a katolikus egyház befolyása. Sőt, ez volt az alku a kormányzó jobboldali-konzervatív párt, a Jog és Igazságosság pártja és a katolikus egyház között: az egyház támogatta a pártot a választási küzdelemben, az pedig cserébe ígéretet tett az abortusztörvény szigorítására. Akkor ezeket a szigorítási terveket nagyon sok utcai tüntetéssel sikerült visszaverni. Most újra elővették, és most a beteg gyerek témára fókuszáltak rá. Miközben a lengyel abortusztörvény már így is az egyik legszigorúbb volt Európában és a hivatalos adatok szerint évi nagyjából ezer nő veszi igénybe a művi terhesség megszakítást, legalábbis az országhatáron belül. Civil szervezetek szerint ennél jóval magasabb lehet a tényleges szám, de a lengyel nők többsége eleve külföldre megy, ha ilyen helyzetbe kerül.
De arról se feledkezzünk meg, hogy akármennyire nagy befolyása is van a katolikus egyháznak Lengyelországban, nem minden lengyel ember katolikus. És ezzel a szabályozással rájuk is rákényszerítenének valamit. Ezzel nekem súlyos problémáim vannak.
Igen, például Jarosław Kaczyński korábban arról is beszélt már, hogy a halott magzatokat is meg kellene szülniük a nőknek, csak azért, hogy megkeresztelhessék és eltemethessék őket. Egy más vallású vagy ateista nőre ilyet rá lehetne kényszeríteni?
Nyilván nem. Kaczyński ezzel a fajta vallásos retorikával az országnak a többségi vallásosságát próbálja megszólítani. Miközben már most azt mutatják a statisztikák, hogy a lengyel fiatalok 52 százaléka nem vallja magát gyakorló módon katolikusnak.
Akkor ez a lépés akár kontraproduktív is lehet, előfordulhat, hogy a hatására még inkább elfordulnak az emberek az egyháztól?
Igen, ez is lehet az eredménye. Egy vallás akkor lesz szimpatikus és vonzó az emberek szemében, ha fel tud mutatni valamit, amiért érdemes lehet csatlakozni, ha meg tudja szólítani az embereket. De, amikor csak előíró és büntető, azzal inkább elriasztja őket, főleg a fiatalokat. Ha én Lengyelországban lennék egy fiatal nő, biztos, hogy menekülnék az egyházból, ki akarja azt, hogy elvegyék tőle a legalapvetőbb kérdésekben való önrendelkezését?
Általánosságban a katolikus egyháznak mi a véleménye az abortuszról? Vagy mi az, amit Ferenc pápa mond róla?
Hát, az sem biztos, hogy a katolikusok mindig elfogadják, amit Ferenc pápa mond… Ő az abortusz témájában is elkezdett néhány éve érzékenyebben gondolkodni. Ferenc pápa Assisi Szent Ferencről vette fel a nevét, akinek az életében az irgalmasság volt a legfontosabb elv, és a pápa 2015 adventjében meg is hirdette az irgalmasság évét. Abban az évben minden papjának, tehát a világ minden katolikus papjának felhatalmazást adott az abortusz feloldozására. Az abortusz bűne ugyanis egy olyan bűn a katolikus egyházban, amit nem lehet szimplán meggyónni. Tehát, egy nő, akinek abortusza volt, nem kaphat feloldozást a paptól, csak püspöki engedéllyel. Ezzel szemben például, ha egy pap pedofíliát követ el, akkor csak bemegy a kollégájához, meggyónja neki és fel van oldozva… Abban az évben tehát azt mondta Ferenc pápa, hogy mindenbegyes pap megkapja tőle a feloldozás hatalmát, ezzel is mutatva, hogy ő oda szeretne figyelni azokra a nőkre is, akik ilyen súlyoz helyzetbe kerülnek és véget akar vetni annak a kriminalizálásnak, amivel az abortuszon átesett nőket az egyházban kezelik. Az egyértelmű, hogy egy abortusz semelyik nőnek nem jó, ez a nők számára is egy trauma mind lelkileg, mind testileg. Ferenc pápa pedig ezt figyelembe vette és azt mondta, hogy nézzük ezt a dolgot egy kicsit másképpen, mégpedig az irgalom szemszögéből. Nyilván nem történt semmi olyan konkrét változás, ami a hivatalos tant megváltoztatta volna, mert továbbra is halálos bűnnek minősül, de azért ez egy fontos gesztus és kis lépés a változáshoz.
Te személyesen mit gondolsz az abortuszról?
Teljes mértékben nem mondhatom el a személyes véleményemet, hiszen ez lenne az a téma, ami miatt rögtön felfüggeszthetnének. De azt elmondhatom, hogy problémásnak gondolom a szigorítást és úgy gondolom, hogy a nők feletti kontroll igénye mutatkozik meg benne. Egy olyan intézmény akarja kontrollálni a nőket, aminek a döntéshozói száz százalékban férfiak. És a teológiát is majdnem kétezer évig férfiak művelték, a szexuális életet, a fogamzást szabályozó normarendszert is férfiak találták ki, a nők egyáltalán nem voltak bevonva. De persze én sem tartom elfogadhatónak azt, ha valaki az abortuszra, mint fogamzásgátló eszközre gondol. Ez a másik szélsőség lenne. Alapvetően problémásnak látom a katolikus egyház egész szexuáletikai szabályozását, amiben nagyon erősen megjelenik a nő feletti teljes kontroll igénye: legyen szó a lelkéről, a testéről vagy a spiritualitásáról. Ráadásul szerintem a tanításban az egy borzasztó nagy paradoxon, hogy nemcsak az abortuszt tiltják, de a fogamzásgátlást is. Holott, a fogamzásgátlók használata valójában segítene az abortuszok számának csökkentésében. Ha az egyház a fogamzásgátlás témáját nem nyitja meg, akkor hogyan várja, hogy az emberek elfogadják az abortusz száz százalékos elutasítását? Ez rendkívül életidegen.
Szerinted kinek van joga beleszólnia az abortusz kérdésébe? Az államnak, az egyháznak van köze hozzá?
Azt, hogy én, mint szülő hogyan döntök, hogy mikor vállalok gyereket, mikor nem, hogy mennyi gyereket vállalok, szerintem rajtam és a páromon kívül senki nem határozhatja meg. Ilyen nincs, hiszen én fogom vállalni azt a gyereket az élete végéig. Ráadásul, ha egy beteg gyerekről van szó, az is gyakran aggasztja a szülőket, hogy mi lesz a gyerekkel, ha ők hamarabb meghalnak. Sokaknak az a legnagyobb félelmük, hogy ha ők meghalnak, akkor mi lesz a gyerekkel… Ezek olyan súlyos döntések, amit nem lehet elvenni a pártól, ez kizárólag az ő döntsük lehet. Nyilván ebbe a politika is mindig megpróbál beleavatkozni, valamint az egyházak és vallások is. Ez egy kontroll eszköz, ha valakit kontrollálni akarok, akkor a testén és a szexualitásán keresztül lehet a legjobban. Hiszen a testéből senki nem bújhat ki és szexualitása mindenkinek van, kinek ilyen, kinek olyan. S gondoljunk csak bele, mi lenne akkor, ha a fordított verzió állna elő és az állam azt mondaná, hogy minden Down-kóros magzatot meg kell ölni.
Ezen mindenki felháborodna.
Pedig most ugyanaz történik, elveszik a döntés jogát. Ha én egy jó dolgot szeretnék tenni az életemben és felvállalok egy beteg gyereket, akkor ez csak abban az esetben számít etikai értéknek, ha én ez szabadon teszem. De ha nekem ezt valaki előírja, akkor még azt a lehetőséget is elveszik tőlem, hogy valami jót tegyek. Mert ez már nem önkéntes jótétemény lesz, hanem kötelesség, ami alól nem bújhatok ki.
Az egyháznak szerinted mi lenne a feladata egy olyan helyzetben, amikor egy állam azon gondolkodik, hogy szigorítsa az abortusztörvényeit.
Egy jobboldali populista kormánynál, mint amilyen Lengyelország is, az egyházat eleve politikai eszközként használják, tehát egy ilyen kérdésben sem tud semleges szereplő lenni. Pedig szerintem az egyháznak az tenne jót, ha egy civil társadalmi szereplő lenne, például mint egy független civil szervezet, aminek igenis van a fontos társadalmi kérdésekben megszólalási lehetősége, de nem pártos módon és nem a kormánypolitikának a függvényében. A függetlenséget meg kellene őrizniük. Mondja el az egyház a véleményét, de ez egy olyan vélemény legyen, amiben van lehetőség dialógusra, társadalmi párbeszédre. Lengyelországban nem volt társadalmi párbeszéd, senki nem volt kíváncsi a nők véleményére, nem hallgatták meg őket.
A lengyel történéseknek itthon is volt visszhangja, Dúró Dóra például köszönetet mondott, mint írta „a bátor patriótáknak és fociszurkolóknak, amiért azok megvédik a kereszténységet.” Magyarul, amiért megtámadták, sok esetben súlyosan bántalmazták az abortusz mellett tüntetőket.
Igen, köszönetet mondott nekik, hogy megvédik a kereszténység maradékát… Nőveréssel. Ha ez a kereszténység megvédése, akkor én szekunder szégyent érzek és azt mondom, hogy nem akarom még a keresztény szót sem használni magamra, mert nem tudok vele azonosulni. Ez teljes mértékben szembe megy azzal az értékrendszerrel, ami a kereszténység… Egészen abszurd. Vagy még inkább talán blaszfémia…
Mi lehet annak az oka, amikor maguk a nők is beállnak a sorba és megpróbálják aláásni a nők jogait?
Egyszerűen könnyebb nekik ez a szerep. Míg a feministák az árral szemben úszva küzdenek, addig Dúró Dóra mögött ott van a macsó kultúra támogatottsága, a patriarchális nőelnyomás támogatottsága. Itt van egy nő, akit a férfiak fel tudnak használni arra, hogy a saját vágyott nőképüket terjesszék általa. Ez a nőkép a férfiaknak jó, nem a nőknek. De pont ezért ő sokkal kevesebb ellenállásba ütközik, mint egy olyan nő, aki azt mondja, hogy én nem fogok betagozódni, én egy szuverén női mintát képviselek. A magam útját járom.
Én is érzem, mint feminista teológus, hogy rengeteg olyan keresztény női blogger van például, akik teljesen szembe mennek a modern női mintával és vissza akarják hozni a 19. századi viszonyokat. Ők most is kiállnak a százszázalékos abortusztiltás mellett. Nekik nagyon könnyű, mert mögöttük ott áll az egész egyházi apparátus. Őket most meghívják mindenféle kerekasztal-rendezvényre, adnak nekik nyilvánosságot, miközben az ellenhang nem kap teret.
Ha abortuszról van szó, a társadalom mindig a nőt veszi elő, csak őt hibáztatják, miközben a magzat létrejöttéhez egy férfi is kellett. A férfiak azonban valahogy mindig eltűnnek ebből a sztoriból és az ő felelősségüket senki sem firtatja.
Mivel nem az ő testükben növekszik a gyerek, nagyon könnyű nekik félreállni, és az anyákat is könnyű otthagyni aztán a beteg gyerekkel. Az adatok azt mutatják ugyanis, hogy nagyon sok esetben az ágyhoz kötött gyerek nevelésébe is a nők állnak bele, és a férfiak évek vagy hónapok múlva eltűnnek, mert nem tudnak szembe nézni ezzel a nehézséggel.
De talán az is lehet az oka, hogy a szülőséget még mindig inkább az anyasággal kötik össze és kevésbé az apasággal. Persze most már vannak modern apakép-erősítő mozgalmak, akik azt hangoztatják, hogy a férfiaknak is meg kell tanulni kimutatni az érzelmeiket, pozitívan megélni az apaságot, és ki kell venniük a részüket a gyereknevelésből. Ez nagyon jó, viszont ez egy pici spektrum és inkább a világ nyugatabbik felén erősebb. A macsó kultúrákban, itt nálunk Kelet-Európában, nem ebbe az irányba mennek a dolgok. Itt a nőket is egy olyan mintába, olyan szerepbe próbálják visszakényszeríteni, ami a 19. századba volt. De már nem fog sikerülni, hiszen az idő kereke mégiscsak előre forog. Azért is örülök nagyon, hogy a lengyel nők kiállnak magukért, mert ez nem csak az abortuszról szól. Hanem arról, hogy az állam, az egyház egy olyan nőképet akar visszahozni, amibe nem fér bele a szabad nőnek a gondolata. Az a gondolat, hogy egy nő szabadon rendelkezik önmagáról, és nem csak az abortusz kérdésével kapcsolatban. Viszont fontos látni, hogy az abortusz kérdésének az össze többi női témára is hatása van.
Ha az abortuszszigorítás átmegy, akkor azt gondolhatják, hogy további nőket érintő szabályozásokat is be tudnak vezetni?
Igen, akkor következőnek lehet, hogy az lesz, hogy az anyák inkább szálljanak ki a munka világából, szépen kiszorítják a nőket a nyilvános szférából vissza a privát szférába. Az a baj, hogy sokan azt gondolják, hogy azok a női jogok, amik már kivannak vívva, mindig megmaradnak… Pedig ez egyáltalán nem biztos. A szabadságunkért nap, mint nap küzdenünk kell. Mert mindennap lesz valaki, aki el akarja azt venni.
Néha úgy tűnik, mintha a pro life pártiakat csak addig a pontig érdekelnék a magzatok, amíg azok meg nem születnek. Teljes mellszélességgel kiállnak az abortusz tiltása mellett, de azzal már nem foglalkoznak ilyen vehemensen, hogy mi lesz ezekkel a nem várt babákkal. Hogyan, milyen körülmények között fognak felnőni.
Borzasztóan egyszerű azt mondani, hogy hozzunk egy tiltó törvényt, az ilyen kérdésekre megoldást találni viszont már pénzbe és energiába kerül. Pedig, ha már kötelezik az anyát, hogy hordja ki a nem kívánt gyereket, akkor akár segíthetnének is neki. Ha már az egyház mindenáron szabályozni akar, akkor legalább ajánlana fel olyan intézményeket, ahová befogadnák ezeket a gyerekeket, hogy átvállalnák a felnevelésüket, ha az anya vagy a család képtelen lesz rá. De ilyesmiről soha senki nem beszél, mindig csak odáig jutnak, hogy hogyan tudnák megbüntetni a nőket. Ezt az egyoldalúságot is nagyon álszent dolognak tartom. És egyébként is, ha azt mondjuk, hogy pro life, akkor vajon az egyik élet miért fontosabb, mint a másik? Nem csak egy magzatnak az életéről van szó, hanem annak a nőnek, a családnak az életéről, ahova megszületik az a gyerek. Ha pedig egy csecsemő kéz és láb nélkül születik, ágyban fekszik és mesterségesen táplálják, akkor mondhatjuk vajon, hogy az egy élet? Mitől is élet egy élet? Az hogyan lehet élet, amiben nincsen tere az örömnek, a boldogságnak, az önmagammá válásnak? Nevezhetjük-e ezt életnek? Ezek nagyon messzire vivő kérdések.
Naivitás azt gondolni, hogy attól, hogy betiltják a művi abortuszt a nők nem próbálnak majd megszabadulni a nem várt magzatoktól. Ezekbe a próbálkozásokba pedig lehet, hogy sokan bele is fognak halni.
Minden országban, ahol betiltották vagy szigorították az abortuszt, azt mutatják a statisztikák, hogy rögtön megugrik az illegális abortuszok száma, amibe rengeteg nő belehal. Hiszen aki kétségbe van esve, – és a legtöbb nő ezt a döntést egy kétségbe esett helyzetben hozza meg – az gyakorlatilag bármire képes. Ekkor jönnek az illegális abortuszok és az abortuszturizmus.
Te hogyan értékeled a lengyel tüntetéssorozatot?
2016-ban nem sikerült a törvénymódosítást véghez vinni, most kérdés, hogy mi lesz. Ha én lennék ott a kormányzó párt, akkor azért megijednék attól, hogy ez a kérdés egy ekkora társadalmi szolidáris mozgalmat tudott elindítani és nem lennék olyan biztos abban, hogy a hatalmamat meg tudom tartani. Korábbi tanulmányok is leírták, hogy a lengyel szolidaritásnak mindig sikerült átívelni a társadalmi szintek között (pl. munkások-diákok) és most is az látszik, hogy a feminista nők mögé is beálltak más rétegek. Ez pedig nagyon jó.
Ha én lennék a lengyel egyház vezetője, akkor megpróbálnám előremozdítani a társadalmi diskurzust. Hiszen az egyház öndefiníciójában az van benne, hogy mindenképpen a társadalmi békét kell, hogy szolgálja, nem a társadalmi feszültséget szítsa. Ha ezt nem teszi meg az egyház, akkor a saját társadalmi tanítása szerint egy nagyon súlyos etikátlanságot követ el, amiért szerintem történelmi távlatokban felelnie kell majd. Az egyház általában úgy felel ezekért a történelmi bűntettekért, hogy az emberek elfordulnak tőle, ami felgyorsítja a szekularizáció folyamatát. Ez majd 10-20 év múlva fog ténylegesen látszódni, amikor majd tényleg elkezdenek kiürülni a templomok. Gyakorlatilag az egyház ássa meg magának a saját sírját. Az egyház lényege, hogy az evangélium üzenetét közvetítse, ami a szeretetről szól. Tehát az a feladata, hogy valahogyan Jézust tegye láthatóvá a világban. De ezt így nem lehet. Azzal, amit most csinálnak, inkább csak eltakarják Isten arcát az emberek elől.
Magyarországon is időről időre újra előjön az abortusz szigorításának gondolata. Szerinted a magyar emberek hogyan viszonyulnának hozzá?
Igen, ráadásul most még alá is írtuk az abortuszellenes genfi megegyezést, olyan országok mellett, mint Brazília, India, Szaúd-Arábia, vagy az Egyesült Arab Emírségek. Európából a magyarok mellett csak Fehéroroszország és Lengyelország írta alá. Ebbe a listába szerintem nem nagy dicsőség belekerülni. Hosszú távon pedig félelmetes is. Persze most a kormány azt mondja, hogy nem fog szigorítani, de vajon meddig? Miközben az isztambuli egyezményt nem ratifikálták, addig ezt aláírták. Ez egy szimbolikus lépés, ami egyértelműen mutatja, hogy hosszú távon mi az irány.
A társadalom szerintem elméleti szinten nemet mondana az abortusz szigorítására, de ha arról lenne szó, hogy ezért valamit tennie is kellene… Nem tudom, hogy érdekelné-e őket annyira, hiszen ez egy szűk társadalmi réteget érintő kérdés. A populista politikának pedig mindig az az ügyessége, hogy valami olyasmihez nyúl, ami egy nagyon szűk réteget érint, így minimálisra csökkenti az ellenállást. És ha nem áll össze egy össztársadalmi szolidaritás, ami ellenáll, akkor át is tudja vinni. Így volt ez például a hajléktalan törvénynél is, az is csak egy szűk réteget érintett, a többség nem állt ki mellette. A saját baja jobban érdekelte. Magyarországon nem vagyunk szolidárisak mások ügyeivel szemben, ennek azonban az az eredménye, hogy a végén mi is magunkra maradunk. A többség tehát valószínűleg visszautasítaná, de nem tudom, ki lenne hajlandó kimenni emiatt az utcára is. Ráadásul, ahol olyan gyenge a női politika, mint nálunk, ott ez a téma könnyű préda lesz. De ugyanakkor azt is remélem, hogy a lengyel tüntetéssorozat ereje és nem várt hevessége visszarettenti a politikusokat attól, hogy idehaza is bedobják az abortuszszigorítás ötletét.
Nyíri-Kovács Patrícia: „Engem büntetnek azért, mert fel mertem szólalni az erőszakos férjem ellen”
Patrícia kálváriája a mai napig nem oldódott meg. Nem elég, hogy továbbra is küzd a kisfia felügyeleti jogáért, a bíróság még arra is kötelezte, hogy 45 ezer eurót, tehát több mint 16 millió forintot fizessen bántalmazó exének.Fotó: Hernád Géza
