George Clooney beismerte, súlyos hibát vétett apaként

2022. október 07.
George Clooney nemrég arról bevallotta, milyen „szörnyű hibát” vétett édesapaként, és valószínűleg most sok szülő együttérez vele..

Ikreket nevelni vitán felül embert próbáló feladat – nem is csoda, ha az ikres szülők (mint minden szülő) néha követnek el hibákat. George Clooney nemrég Gayle King műsorvezetőnek vallott a CBS Morningsban arról, mi az a „szörnyű hiba”, amit az ötéves Ella és Alexander édesapjaként vétett.

george-clooney-chrissy-teigen-visszavag

Az egész akkor jött szóba, amikor King megkérdezte, beszédesek-e az ikrek. Clooney bevallotta, hogy az ikreket megtanították olaszul beszélni, míg ők maguk nem beszélik a nyelvet – így a gyerekeknek rendelkezésére áll egy „titkos” nyelv, amin bármikor kibeszélhetik szüleiket vagy egyeztethetik rosszcsont terveiket.

Az ikrek egyébként franciául is beszélnek, vagyis alig ötévesen már három nyelvnek vannak birtokában. George Clooney már korábban is – persze büszkeséggel telve – azt nyilatkozta, hogy az ikrek jóval okosabbak nála, hiszen ő még az anyanyelvével is gondban van néha.

George Clooney 2013-ban ismerkedett meg Amal Clooney-val, akivel 2014-ben házasodtak össze Velencében. Az ikrek, Ella és Alexander 2017-ben születtek meg. A színész korábban így beszélt az apasággal kapcsolatos érzéseiről: „Sosem éreztem úgy, hogy az életem ne lenne teljes gyerekek nélkül – úgy éreztem, így is nagyon gazdag, boldog életem van. Aztán megismerkedtem Amallal, és rájöttem, mégis üresebb volt az életem korábban. És aztán jött ez a két gyerek, és akkor döbbentem rá, mennyire pokolian üres is volt az élet nélkülük.”

Forrás: Marie Claire UK Fotó: Getty Images

Olvass tovább!