„Felszedtem 18 kilót, és csak bottal tudok járni” – a sclerosis multiplexes Christina Applegate az állapotáról beszélt

2022. november 02.
Christina Applegate a The New York Timesnak adott új interjújában őszintén mesélt állapotáról.

„Ez az első alkalom, hogy bárki úgy láthat engem, ahogy jelenleg vagyok. Felszedtem 18 kilót; nem tudok járni bot nélkül. Szeretném, ha az emberek tudnák, hogy mindezzel nagyon is tisztában vagyok” – nyilatkozta a színésznő, majd arról beszélt, milyen érzés volt, mikor tavaly augusztusban, a Halott vagy (Dead to Me) című sorozatának forgatása közben tudomást szerzett a betegségéről.

„Úgy éreztem, hogy kötelességem befejezni így is a sorozatot. A készítők közül voltak, akik győzködtek, hogy hagyjam abba, és majd néhány epizódot összerakunk korábbi felvételekből. De én azt mondtam, hogy nem, megcsináljuk. De az én feltételeim szerint” – mondta Christina Applegate, majd hozzátette, hogy az állapota romlása miatt nem forgattak olyan jeleneteket, ahol sétálnia kellett volna, mert ahhoz már segítségre lett volna szüksége.

A színésznő azt is megosztotta, hogy visszatekintve már látja, hogy voltak jelei a betegségének. Az első évad egyik táncjelenetében például elvesztette az egyensúlyát. „Bárcsak jobban odafigyeltem volna. De honnan kellett volna tudnom?” – mondta.

Forrás: Daily Mail Fotó: Getty Images

Olvass tovább!