Matthew McConaughey fontos üzenetet kapott egy jóstól

2023. február 03.
Úgy látszik, Matthew McConaughey nyitott a spirituális üzenetekre – most megosztotta, mit mondott neki egy utcai guru, ami megváltoztatta az életét.
Matthew-McConaughey

Néhányan egyáltalán nem hisznek a misztikus üzenetekben, míg mások jósok és egyéb guruk szavaira alapozva hozzák meg fontos döntéseiket. Úgy látszik, Matthew McConaughey is az utóbbi tábort erősíti – bár őt elmondása szerint teljesen véletlenül találta meg a jóslat.

A színész egy friss interjúban elmesélte, hogy annak idején egyáltalán nem volt biztos benne, hogy elvállalja a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt főszerepét. Miközben épp ezen lamentált a Sunset Boulevardon sétálgatva, egyszerre csak „a semmiből” odalépett hozzá egy fickó, aki jósként és guruként mutatkozott be. Szinte egy percet sem várva megkérdezte Matthew McConaughey-t, hogy gyorsan elmondhatja-e neki a jövőjét, a színész pedig beleegyezett.

A jós azt mondta, látja, hogy McConaughey épp egy filmen gondolkodik, és azt tanácsolta, hogy mindenképpen vállalja el, különben „egész életében bánni fogja” a dolgot. A guru még hozzátette, hogy a forgatás elképesztően jó élmény lesz, ráadásul rengeteg pénzt hoz majd a színésznek.

A többi pedig már történelem: Matthew McConaughey szerencsére elvállalta a szerepet, a romkom pedig igazi kultfilm lett. Mondanunk sem kell, elképesztő szerencse, hogy a színész hallgatott a véletlen találkozásból születő jóslatra.

Forrás: People Fotó: Getty Images