Több mint 1 km-t zuhant Matthew McConaughey feleségének gépe

2023. március 03.
Camila Alves McConaughey Instagram-oldalán számolt be rémálomszerű repülőútjáról: a Lufthansa gépének extrém turbulencia miatt kellett kényszerleszállást végrehajtania.

Szétszóródott zsemlékkel teli repülőbelsőről osztott meg felvételt Camila Alves McConaughey, aki szintén rajta volt a Lufthansa extrém turbulenciába keveredett járatán. Matthew McConaughey felesége a leírásban elmondta, hogy a repülőgép nagyjából 1,2 km-t zuhant a szélsőséges időjárási körülmények miatt, állítólag 7 utast kórházba is kellett vinni. „A velem utazók privát szférájának védelme miatt csak ennyit osztok meg, de a repülőn teljes volt a KÁOSZ” – írta. 

A modellként dolgozó Camila Alves azt is hozzátette, hogy a kényszerleszállás után a reptéri személyzet nagyon kedves volt vele, és még egy italt is tudott inni a nagy ijedelem után. Szerencsére komoly baj nem történt, a Lufthansa járatán minden utas épségben földet ért.

Camila Alves másnap is posztolt egy videót, amin elmondta, hogy a járat, amire áttették, szintén turbulenciába keveredett. „Ilyen az én formám. Az előző éjszaka után most épp a másik járaton ülök, ahol a pilóta azt mondta, hogy Washingtonból kifelé repülve 45 percig tartó turbulencia várható. Kívánjatok szerencsét” – mondta 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában.

Forrás: PageSix Fotó: Getty Images