Egerszegi Krisztina már 10 évesen külföldi edzőtáborokba járt – egy igazi legenda története

2024. július 05.
Egerszegi Krisztina kezdetben nővérével járt úszni, azonban 10 évesen már külföldi edzőtáborokba járt. Továbbra is ő a legtöbb olimpiai aranyérmet szerzett magyar úszó.
Egerszegi Krisztina már 10 évesen külföldi edzőtáborokba járt - egy igazi legenda története

Az akár több évtizeddel ezelőtti felvételeket, amelyek az olimpián átélt izgalmakat és elképesztő sportteljesítményeket idézik fel, mindig nagyszerű érzés visszanézni. Ide tartozik például az 1988-as szöuli olimpia is, ahol Egerszegi Krisztina 200 méter háton az egész világot meglepve úszott az első helyig. Az akkor mindössze 14 éves úszó sikersorozata a következő két olimpián is folytatódott, 1992-ben és 1996-ban is elképesztő teljesítményt nyújtott, így összesen 5 olimpiai aranyéremmel büszkélkedhet.

Egerszegi Krisztina a modern olimpiák egyik legsikeresebb sportolója

Egerszegi Krisztina, a Magyar Szent István-renddel kitüntetett, ötszörös olimpiai, kétszeres világ-, és kilencszeres Európa-bajnok 1974. augusztus 16-án született Budapesten. Kezdetben nővérével kezdett el úszni járni, és tehetsége már igen hamar megmutatkozott. Mindössze hat-hét éves volt, amikor a Budapesti Spartacus SC igazolt sportolója lett. Ahogyan az a profi sportolóknál lenni szokott, innentől kezdve Krisztina életét is az edzések és a versenyek határozták meg. Nem csoda, hiszen Egerszegi Krisztina már 10 évesen külföldi edzőtáborokba járt, majd sorra bezsebelte a felnőtt kategóriában a győzelmeket. Az első bajnoki érmét 1986-ban, 12 évesen szerezte. A 174 centiméter magas úszó edzői mindig dicsérték kitartását, elszántságát, intelligenciáját, ráadásul könnyed, elegáns mozdulataival kész legendává vált. 

Egerszegi Krisztina a modern olimpiák egyik legsikeresebb sportolója

Egerszegi Krisztina a modern olimpiák egyik legsikeresebb sportolója

„Gyere, Egérke, gyere, kicsi lány!”

Szinte mindenkinek ismerősen cseng ez a mondat, ami nem véletlen, hiszen a szöuli olimpia közvetítésében Vitray Tamás is végigdrukkolta a versenyt, ami csak fokozta az élményt. Egerszegi Krisztina ekkor a magyar delegáció legfiatalabb tagjaként vett részt az olimpián, és az alig 45 kilogrammos lány 100 méteren elhozta az ezüstérmet, majd 200 méteren pedig az olimpiai aranyat. Krisztina ekkor nemcsak minden idők legfiatalabb magyar bajnoka, hanem minden idők legfiatalabb úszóbajnoka is lett.

Az Évszázad Sportolója 

Egerszegi Krisztina az egyetlen női úszó, aki összesen 5 egyéni olimpiai aranyérmet szerzett, éppen ezért a számos elismerés mellett 2001-ben az Évszázad Sportolójaként tüntették ki. A fiatal úszó 1992-ben 3 aranyérmet zsebelt be (100 és 200 méter háton, valamint 400 méter vegyesen) és habár már ekkor felmerült benne a visszavonulás gondolata, úgy döntött, hogy még vár vele 4 évet. 

22 évesen végleg befejezte a versenysportot

Krisztina még az atlantai olimpián adott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy végre szeretné megismerni a való világot, mivel másfél évtizeden keresztül szinte semmit nem látott belőle.

22 évesen végleg befejezte a versenysportot

22 évesen végleg befejezte a versenysportot

Így a fiatal úszó 22 évesen befejezte pályafutását, a sport helyét pedig átvette a család. 1999-ben ment férjhez Vigassy Ádámhoz, akivel három gyermeket nevelnek. Habár Krisztina a mai napig sokat jár uszodába fia miatt – aki szintén az úszást választotta –, ő maga nem úszik. Kivéve akkor, ha nyaralásra kerülne a sor.

Forrás: archiv.olimpia.hu Fotó: Getty Images