Földes Eszter: „az az energiaszint, amin én égek, nem mindenkinek komfortos”

2024. július 15.
Valóságos bombaként robbant hír a hétfő reggel, hogy Földes Eszter és Lovasi András elváltak. Ez mindenkit meglepetésként ért, hiszen Eszter egy nem is olyan régi nyilatkozatában nem utalt arra, hogy baj lenne a házasságukkal.
Földes Eszter és Lovasi András válásának oka

Földes Eszter és Lovasi András tíz éve alkottak egy párt, és kilenc éve voltak házasok. 2018-ban született meg kisfiuk, Álmos Fülöp.

Ahogy arról Földes Eszter a Marie Claire-nek is mesélt tavaly decemberben, épp egy nehéz időszakban találtak egymásra a férjével: „Amikor megismerkedtünk, én épp egy terhelt, nehéz, komoly szabadságvesztéssel járó párkapcsolatból jöttem ki. Felszabadultam, egy hőlégballon voltam, akit ide-oda vitt a szél, szinte rászabadultam a világra. Annyira, hogy ez számomra is megterhelő volt. Borzasztó hálás vagyok azért, hogy András kitartó volt, és mint egy többgenerációs, gyönyörű, erős barackfa, hagyta, hogy süvítsen körülötte az orkán. Megvárta, míg egyszer csak elült a szél.”

Mi romolhatott el Földes Eszter és Lovasi András házasságában, ami váláshoz vezetett?

2017-ben Földes Eszter azt mondta a Teolnak, hogy „András nehezebben beszél az érzelmeiről, de talán én abban segítek neki, hogy könnyebben tudjon repülni. Bizonyos szempontból az ellentétei vagyunk egymásnak és ettől tökéletesen kiegészítjük egymást.”

Úgy tűnt, sikerült is összecsiszolódniuk, és stabillá vált a kapcsolatuk. De könnyen megeshet, hogy a különbözőségük továbbra is kihívás elé állíthatta őket, legalábbis Földes Eszter azt mondta a Marie Claire-nek: „az az energiaszint, amin én égek, nem mindenkinek komfortos”.

Az árulkodó jelek ellenére – ha ezek egyáltalán annak számítanak – 2023 nyarán még egy szerelmes fotót is posztolt Földes Eszter a Facebookon.

Szerelmes fotó és nyilatkozat ide vagy oda, 2024 januárjában Földes Eszter azt írta az egyik Instagram-posztjához: „2023 nekem az elengedés éve volt. Rengeteg csalódás ért. Sokszor zuhantam nagyon magasról nagyon mélyre. Néha nem voltam abban sem biztos, fel tudok-e még állni. Olyan nagyon hosszú volt ez az év. Annyira sűrű volt érzelmi szinten, hogy két évnek tűnik ez az egy.” 

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Földes Eszter (@foldes_eszter) által megosztott bejegyzés

Földes Eszter rendszeresen posztol az Instagramon, amikhez általában idézetet is írt. A július 5-ei Anna Lembke-idézet a következőképpen szól: „A kölcsönös őszinteség kizárja a szégyenérzetet. Amikor a gyengeségeink ellenére is elfogadnak bennünket, mélyebben tudunk kötődni a másikhoz, és ez a meghitt érzelmi közeg „intimitásrobbanást” eredményezhet. Azt az intimitást, amelyért annyira sóvárgunk, soha nem a tökéletességünk hozza el számunkra, hanem az, ha képesek és hajlandók vagyunk együtt dolgozni a hibáinkon.”

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Földes Eszter (@foldes_eszter) által megosztott bejegyzés

A Facebookon és az Instagramon jelentették be válásukat

Július 15-én hétfő reggel pedig egy meglepő poszt várta Földes Eszter és Lovasi András követőit a közösségi oldalakon: „Ezúton értesítjük a nyilvánosságot, hogy útjaink elváltak egymástól, a továbbiakban semmilyen módon nem kívánunk nyilatkozni a témában”  – olvasható a Kispál és a Borz és a színésznő bejegyzésében.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Földes Eszter (@foldes_eszter) által megosztott bejegyzés

Mindebből természetesen nem derül ki, mikor kezdődtek a problémák Földes Eszter és Lovasi András életében, és milyen természetűek lehettek, ami miatt válással végződött a házasságuk és a mai posztjuk alapján nem is valószínű, hogy a közeljövőben kommentálni fogják döntésük okát.

Forrás: Instagram, Teol, Fotó: Marie Claire