Így néz ki Harry Styles élethű mása Budapesten

2024. augusztus 31.
Napjaink egyik legnagyobb hatású szupersztárja, divat- és stílusikonja, Harry Styles megérkezett a Madame Tussauds Budapest zenetermébe. Viaszfigurája már Budapesten látható.
Harry Styles

Színes sajtópremierrel ünnepelt a Madame Tussauds Budapest a legújabb állandó figuráját. Olyan volt az esemény, mint maga Styles: extravagáns és egyedi. Az alig 30 éves fiatalember azzal kezdte a karrierjét, hogy rövid úton kiesett a brit The X Factorból, majd visszatért a versenybe a One Direction tagjaként. A fiúbanda hihetetlen sikereket ért el, ez azonban csak az első lépést jelentette Harry Styles életében.

Az énekes szólókarrierbe kezdett, három Grammy-díjat zsebelt be – köztük egyet a legjobb albumért –, Love on tour című turnéjával pedig hihetetlen tömegeket vonzott. Harry Styles tizenöt alkalommal töltötte meg az ikonikus New York-i Madison Square Gardent, összesen 617 millió dollár bevétel termelt, és bárhova utazott, hisztérikus tömegek fogadták. Jelentős hollywoodi produkciókban színészként is megmutathatta magát.

Harry Styles sokkal több, mint egy stadionokat megtöltő popcsillag. Igazi kulturális és stílusikon ő, aki különc öltözködésével divatforradalmat robbantott ki. Harry Styles arra biztatja rajongóit, hogy öltözzenek ki a koncertjeire, így fellépésein csillogó, flitteres ruhák, tollas boák, áttetsző és rózsaszín ruhadarabok tűnnek fel mindenhol. Maga az énekes sem visszafogott a fellépő kosztümjeit illetően: Styles hozta divatba a férfi gyöngyláncsort, a skinny farmert, a hawaii és virágmintás blúzokat és mellényeket. A Vogue címlapján 2020-ban Styles egy Gucci szoknyában tűnt fel. Soha nem szerepelt addig férfi egyedül a borítón.

Harry Styles élethű mása

Harry Styles megjelenése olyan különleges, hogy a világ tizenegy Madame Tussauds produkciójában látható figurákon is mind más és más outfitben látható. A Budapestre érkező viaszmás teljesen egyedi, ebben a ruhában sehol másutt nem csodálhatja meg a közönség.

Harry Styles

Harry Styles

Harry Styles a legtöbb ma élő világsztárhoz hasonlóan maga is részt vett a saját figurája kialakításában. Az énekes a Madame Tussauds London melletti műhelyében több órát töltött el a művészekkel, szobrászokkal és technikusokkal, ezt a szakaszt nevezik szaknyelven „sittingnek”, vagyis ülésnek. A sitting során több mint 200-féle mérést végeztek el a sztáron. A szeplők elhelyezkedésétől a magasságon át a szemek színén keresztül a fülek közötti távolságig mindent alaposan felmértek a szakemberek, hogy a végeredmény a lehető leghitelesebb legyen. Az alkotás folyamatában mintegy húsz ember vett részt, a figura közel fél évig készült. A frizura hajszálait szálanként helyezik el a viaszfejen – az aprólékos munka önmagában több hetet vett igénybe.

Harry Styles

Harry Styles

Harry Styles a Madame Tussauds Budapest 54. állandó figurája. Harry ma a zenei- és divatvilág legfényesebben ragyogó sztárja, igazi generációs ikon, akiért tízmilliók rajonganak szerte a világon. Mostantól mindenki testközelből élheti át a varázsát, egy színpadra állva a Love On Tour koncertsorozat egyik izgalmas fellépőruháját viselő szupersztárral. A látogatók pedig egy teljes ruhakollekcióból válogathatnak, és bárki felpróbálhatja a ruhákat, hogy egy kis időre maga is sztárrá váljon.