Romantikus, nevetéssel teli estét töltött közösen a kaliforniai Santa Monicában Hugh Jackman és új párja, Sutton Foster. Kézen fogva, szerelmesen sétáltak.
Közel 30 év után vált el Hugh Jackman és felesége
Hugh Jackman és felesége, Deborra-Lee Furness közös nyilatkozatban jelentették be 2023 szeptemberében, hogy 27 év után külön utakon folytatják életüket.
Közleményükben akkor úgy fogalmaztak, hálásak a közel három évtizedért, amit férjként és feleségként együtt tölthettek, most azonban szétválnak útjaik, és úgy döntöttek, „egyéni fejlődésük” érdekében külön folytatják életüket. „A családunk mindig is legfőbb prioritásunk volt, ez ezután sem fog megváltozni. Hálával, szeretettel és kedvességgel vágunk neki a következő fejezetnek. Hálásak vagyunk a megértésért és a privát szféránk tiszteletben tartásáért ebben az időszakban, amíg a családunk alkalmazkodik a változásokhoz” – mondta a színész és felesége.
A színész és új párja egy közös produkció során barátkozott össze
Hugh Jackman új szerelméről a találgatások akkor lángoltak fel igazán, amikor Sutton Foster elvált férjétől.
„100 százalékban együtt vannak, szerelmesek, és életük hátralévő részét együtt akarják leélni” – mondta korábban egy bennfentes a kiadványnak. Azt állítják, hogy Hugh Jackman és új szerelme kapcsolata stabil és erős, de távol tartják magukat a nyilvánosságtól. „Még mindig együtt vannak. Mindent megtesznek, hogy eltitkolják, de ez köztudott” – mondja az egyik forrás a párról 2024 októberében.
Hugh Jackman és Sutton Foster a Music Man című darabban szerepeltek együtt 2021 decemberétől 2023 januárjáig, és már akkor nagyon elismerően nyilatkoztak egymásról. „Igazán jó barátok lettünk, rengeteget beszélgetünk. A legjobb része az egész darabnak, hogy egy ilyen csodálatos, új barátot szereztem” – nyilatkozta akkor Foster. Most pedig úgy tűnik, igazak a korábban szerelmükről szóló hírek, hiszen sugárzik közös fotóikról a harmónia és boldogság. A képeket ide kattintva tudod te is megnézni.
Forrás: People, fotók: GettyImages