- Cristiano Ronaldo 2010-ben lett apa, amikor megszületett első fia, akit szintén Cristianónak hívnak.
- Hét évvel később gyarapította a családját, mikor béranya segítségével megszülettek az ikrei, majd következő gyermeke Georgina Rodrigueztől.
- Aztán 2021 októberében a pár bejelentette, hogy ikreket – egy fiút és egy lányt – várnak 2022 áprilisában, bár születésük után kiderült, hogy a kisfiuk meghalt.
40 éves lett Cristiano Ronaldo, a világ egyik, ha nem a legismertebb focistája. Teljes nevén Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro 1985. február 5-én született Funchal városában, Madeira szigetén.
A világsztár focista gyakran enged bepillantást a családi életébe a közösségi médiában, és egyszer azt mondta: „Őszintén szólva az, hogy szülővé válhatok és gondoskodhatok a családomról, az a legnagyobb kiváltság, amiben részesültem.”
2024 júliusában Cristiano Ronaldo utalt rá, hogy ő és két gyerekének anyja, Georgina Rodriguez összeházasodhattak, miután a futballista „feleségeként” emlegette őt. Ronaldo publicistája azonban azt mondta a People-nek: „Jelenleg nincs tudomásom arról, hogy Cristiano feleségül vette-e Georginát vagy sem.”
Itt van minden, amit Cristiano Ronaldo gyerekeiről tudni érdemes:
Cristiano Ronaldo Jr., 14 éves
A 2010. június 17-én született Cristiano Ronaldo első gyereke. Ronaldo soha nem fedte fel elsőszülött fia édesanyjának kilétét. 2015-ben azt mondta Jonathan Rossnak: „Az élet bizonyos területei magánjellegűek, és az embereknek tiszteletben kell tartaniuk a magánéletet. Amikor Cristiano felnő, az igazat fogom mondani neki, mivel megérdemli, mert ő a fiam, de nem fogom elmondani (csak) azért, mert az emberek azt akarják, hogy elmondjam.”
Cristiano Ronaldo fia Cristiano Jr. nemcsak külsőre hasonlít az apjára, hanem úgy is focizik.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Eva Maria és Mateo Ronaldo, 7 évesek
2017 júniusában Cristiano Ronaldo gyerekei béranya segítségével jöttek a világra. Eva és Mateo ikrek. Hónapokkal az ikrek érkezése előtt Ronaldo randevúzni kezdett Georgina Rodriguez modellel, és a pár 2017 januárjában vállalta fel először a kapcsolatukat nyilvánosan.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Alana Martina, 8 éves
Hetekkel az ikrek, Eva és Mateo érkezése után, 2017 júliusában Cristiano Ronaldo bejelentette, hogy ő és barátnője, Georgina Rodriguez gyereket várnak. A pár 2017. november 12-én üdvözölte első közös gyereküket, Alana Martinát.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Bella, 2 éves – Ángel (elhunyt)
2021 októberében Cristiano Ronaldo újfent bejelentette, hogy ő és Georgina Rodriguez ikreket várnak. Ugyanakkor 2022 áprilisában Ronaldo megosztotta a szívszorító hírt, hogy a kisfia meghalt.
„A legmélyebb szomorúságunkkal kell bejelentenünk, hogy kisfiunk elhunyt. Ez a legnagyobb fájdalom, amit minden szülő érezhet” – írta Ronaldo az Instagramon. „Csak a kislányunk születése ad erőt ahhoz, hogy némi reménnyel és boldogsággal éljük meg ezt a pillanatot.”
Cristiano Ronaldo azt mondja, hogy a gyerekeivel mindennap beszél Ángelről, aki így is az életük része maradt.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Forrás: People, Fotó: Getty Images