Nem titkolja tovább: Barack Obama őszintén bevallotta, hogy házassága mélypontra jutott

2025. április 07.
Bár kívülről tökéletesnek látszik a házasságuk, Barack Obama egy friss interjúban őszintén mesélt arról az időszakról, amikor a feleségével, Michelle Obamával való kapcsolata mélypontra jutott.
Barack Obama Michelle-Obama házassag

Egy friss, nyílt hangvételű interjúban az egykori amerikai elnök őszintén beszélt a Michelle Obamával való házassága megpróbáltatásairól. Különösen arról a mélypontról, amikor nyolc évig az Egyesült Államok első embere volt.

Barack Obama a Hamilton College elnökével, Steven Tepperrel folytatott beszélgetésében elárulta: házasságukban komoly hiányt kellett pótolnia. „Komoly lemaradásban voltam a feleségemmel szemben”, vallotta be Barack Obama, majd hozzátette, azóta próbálja „kiásni magát ebből a gödörből”, például úgy, hogy időről időre vidám, közös programokat szervez, hogy erősítse kettejük kapcsolatát.

Az interjúban elmondta, az elnöki munka rendkívül időigényes és érzelmileg megterhelő volt, és ennek árát a házasságuk fizette meg. „Rengeteget segít, hogy már nem a Fehér Házban élünk, és több időnk jut egymásra” – jegyezte meg korábban egy 2023-as interjúban, a CBS Mornings műsorában.

Barack és Michelle Obama házassága pár éve mélyepontra jutott

Barack és Michelle Obama házassága pár éve mélypontra jutott

Nem csak Barack Obama beszélt nyíltan házassági nehézségeikről. Michelle Obama 2022-ben a Revolt TV-nek adott interjújában úgy fogalmazott: „Volt tíz év, amikor ki nem állhattam a férjemet.” Ez az időszak főként akkorra esett, amikor Barack Obama politikai karrierje meredeken ívelt felfelé, míg Michelle Obama egyedül nevelte közös lányaikat, Sashát és Maliát.

A házaspár jelenleg Washington D.C.-ben él, de az elmúlt időszakban több pletyka is keringett róluk a bulvársajtóban. Egyes találgatások szerint Barack Obamának viszonya volt a Jóbarátok színésznőjével, Jennifer Anistonnal – ezt azonban semmilyen bizonyíték nem támasztotta alá. A spekulációk akkor erősödtek fel igazán, amikor Barack Obama egyedül jelent meg Jimmy Carter temetésén és Donald Trump beiktatásán is – Michelle Obama távollétét sokan gyanúsnak tartották.

Az Obama házaspár azonban nem hagyta szó nélkül a pletykákat. Valentin-napon közös, meghitt szelfiket osztottak meg a közösségi médiában, ezzel is jelezve: házasságuk – minden korábbi nehézség ellenére – erős és összetartó.

Fotó: Getty Images Forrás: NTV World