Erős Antónia gyermekei 2009. július 29-én látták meg a napvilágot. Az ikrek, Szonja és Matyi most ünnepelték 16. születésnapjukat, ennek alkalmából pedig tündéri fotóval köszöntötte őket a híradós.
Ritkán mutatja meg gyermekeit Erős Antónia. A jeles nap alkalmából azonban kivételt tett, ráadásul nem is akármilyen felvételeket tett közzé. A fotók még 11 évvel ezelőtt készültek, Erős Antónia egyéves korukban tartja karjaiban gyermekeit az egyik felvételen, míg más képeken az ágyon fekve játszik velük.
„Mintha néhány hónap alatt nőttek volna meg. Itt még éppen egyévesek voltak, és néha örültünk, hogy egy-egy órára vigyáz rájuk valaki, amíg pihenünk picit, ma pedig alig várjuk, hogy összefussunk velük, amikor ‘hazaugranak’” – írta a galéria mellé a népszerű híradós.
Erős Antónia büszke gyermekeire
Erős Antónia fia mostanra tehetséges és elhivatott zenésszé cseperedett. 2023-ban telt házas koncertet adott a Sziget Fesztiválon zenekarával, a Street Sixteennel, ahol egyébként együtt játszik Czutor Zoli fiával, Czutor Simon Zsigmonddal.
Tavaly ősszel pedig a híradóst lánya is elkísérte a Sztárbox egyik mérkőzésére, ahol közös fotó és készült az anya-lánya párosról.

Erős Antónia és lánya
„Klassz gyerekeink vannak. Szorgalmasak, becsületesek, céltudatosak, és szeretnek tanulni. Nagy öröm számomra, hogy az általános iskola után mindkettőjüket felvették abba a gimnáziumba, ahová eredetileg is szerettek volna járni. Eddig egy osztályban tanultak, de szeptember elejétől már külön utakon mennek tovább” – mesélte Erős Antónia korábban.
Forrás: Instagram, Fotók: Trenka Attila