- Megszületett John Lennon első unokája, Sean Ono Lennon és 39 éves párja, Charlotte Kemp Muhl gyermeke.
- Az Aurelius latin eredetű név, az „arany” szóhoz kapcsolódik, és az ókori római császár, Marcus Aurelius tette ismertté.
- Egyelőre nem tudni, hogy a történelmi alak, a név jelentése vagy személyes történet ihlette-e a névválasztást.
John Lennon és Yoko Ono első unokája: Sean Ono Lennon és 39 éves párja, Charlotte Kemp Muhl szeptember 1-jén jelentették be, hogy megszületett első gyermekük. A pár egy fotósorozatot is megosztott a közösségi médiában, amelyeken már újszülött kisfiúkkal láthatók.
Sean a maga jellegzetesen játékos stílusában jelentette be a hírt. Azt írta, hogy Charlotte-tal „egy emberi lényt” hoztak létre, majd hozzátette: „A neve Aurelius!”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Charlotte szintén megosztott néhány képet a szülőség első napjaiból. A zenész és modell humorosan írt az alváshiányról, a büfiztetésről és arról is, hogy a kisfiú már most hallgat zenét. Többek között Aphex Twin és Stravinsky műveit említette.
A család bővülésére Sean féltestvére, Julian Lennon is reagált, négy szívvel köszöntötte az újszülöttet. Sean erre úgy válaszolt: „Uncle Jules!”, vagyis „Jules bácsi!”.

John Lennon és Sean Lennon 1977-ben
Mit jelent az Aurelius név?
Az Aurelius latin eredetű név, amely az aureus, vagyis „arany”, „aranyszínű”, illetve „aranyozott” jelentésű latin szóból származik. Emiatt a névhez olyan jelentések társulnak, mint a ragyogás, a fény és az érték.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az Aurelius név szorosan összekapcsolódik az ókori Róma egyik legismertebb alakjával, Marcus Aureliusszal, a római császárral és filozófussal.
Marcus Aurelius a Pax Romana, vagyis a Római Birodalom hosszú békésebb időszakának utolsó császára volt, és sztoikus filozófusként is jelentős hatást gyakorolt a későbbi gondolkodásra.
De miért éppen ezt a nevet választották?
A név jelentése miatt természetesen adja magát az értelmezés, hogy az „arany” és a „ragyogás” szimbolikája illik egy első gyermek érkezéséhez. A szülők azonban egyelőre nem magyarázták döntésüket és azt sem árulták el, hogy a kisfiú kapott-e további keresztnevet.
Töltsük ki a sztárgyerek-kvízt!
Vajon felismered a legnagyobb sztárok gyerekeit a képeken? A tízből hány sztárgyerekről tudod megmondani, kik a híres szülők? Mindegyik kérdésnél három lehetőség közül kell kiválasztanunk, vajon kik a képen látható híresség még híresebb szülei. Hány pontod lesz a sztárgyerek-kvízen?
A Lennon családban a neveknek mindig volt jelentőségük

Yoko Ono és Sean Lennon 1983-ban
A Lennon család történetében több olyan név is szerepel, amelynek különleges személyes vagy kulturális háttere van.
Sean teljes neve Sean Tarō Ono Lennon. A Sean a John ír megfelelője, vagyis már a keresztneve is kapcsolódik édesapjához. Sean 1975. október 9-én, éppen John Lennon 35. születésnapján született New Yorkban.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Édesapja első fia, Julian Lennon szintén családi kapcsolódást hordozó nevet kapott. Julian neve John édesanyjára, Julia Lennonra utal, aki 1958-ban halt meg.
Sean Lennon továbbviszi szülei zenei örökségét
Sean Ono Lennon maga is zenész: híres édesanyjával több közös zenei projekten dolgozott, emellett szólólemezeket készített, és a The Claypool Lennon Delirium nevű pszichedelikus rockzenekarban is játszott. Producerként is dolgozott, többek között Lana Del Rey Lust for Life című, 2017-es albumán.
Az elmúlt években Sean egyre nagyobb szerepet vállalt édesapja művészi örökségének gondozásában. 2025-ben arról beszélt, hogy technikailag átvette édesanyjától John Lennon hagyatékának gondozását, ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy valójában az egész világ őrzi édesapja örökségét.
„A legjobb tudásom szerint próbálok segíteni abban, hogy a fiatalabb generáció se felejtse el a Beatlest, Johnt és Yokót” – mondta korábban. Most pedig egy új generációval bővült a család: Aurelius John Lennon első vér szerinti unokája!
Forrás: Page Six Fotó: Getty Images