Meg Ryan 34 éves fiával, Jack Quaiddel vett részt a Narrative Art Museum megnyitójának gáláján. A 64 éves színésznő fekete, virágmintás ruhában lépett a vörös szőnyegre, megjelenését sötét napszemüveggel egészítette ki. Jack szürke, kétsoros öltönyt viselt. Különleges alkalom volt a mostani, hiszen litkán látni együtt anyát és fiát.

Meg Ryan és fia, Jack Quaid
Meg Ryan fia is Hollywoodban találta meg a helyét
Meg Ryan és Dennis Quaid egyetlen közös gyermeke Jack Quaid. Szülei 1991-ben házasodtak össze, majd 2001-ben váltak el. Bár szakításuk annak idején nagy sajtóvisszhangot kapott, azóta sikerült rendezniük a kapcsolatukat, és idén fiuk esküvőjén is együtt ünnepeltek.
Jack 2012-ben, Az éhezők viadalában debütált, azóta pedig olyan produkciókban szerepelt, mint a Sikoly, az Oppenheimer és A fiúk. Következő filmjében Brie Larson, Lily Collins és Henry Golding oldalán láthatjuk majd.
Töltsük ki a sztárgyerek-kvízt!
Vajon felismered a legnagyobb sztárok gyerekeit a képeken? A tízből hány sztárgyerekről tudod megmondani, kik a híres szülők? Mindegyik kérdésnél három lehetőség közül kell kiválasztanunk, vajon kik a képen látható híresség még híresebb szülei. Hány pontod lesz a sztárgyerek-kvízen?
Meg Ryan korábban megvédte a fiát
Jack Quaid nem tagadja, hogy híres szülei megkönnyítették számára a hollywoodi indulást. Korábban arról beszélt, hogy tisztában van kiváltságos helyzetével, ugyanakkor igyekszik kemény munkával bizonyítani.
Meg Ryan viszont úgy érzi, a „nepo baby” címke nem ad teljes képet fia karrierjéről. Szerinte Jack rendkívül tehetséges, a nepotizmusról szóló vita pedig gyakran háttérbe szorítja a munkáját és képességeit.
Forrás: Daily Mail, Fotók: Getty Images