interjú
Csobot Adél: „Ha valamibe belekezdek, azt szívvel-lélekkel teszem”
Nevét 2012-ben ismerte meg az ország, énekesként, majd mentorként az X-Faktorban, táncosként a Dancing with the Starsban remekelt, ősszel pedig mozikba kerül a második filmje. Csobot Adéllal a feltöltődés fontosságáról, az élet napos oldaláról és a természetességről beszélgettünk – de vigyázat, az interjú nyomokban mesterséges intelligenciát is tartalmaz.
Bányai Kelemen Barna: „Meséket mondok felnőtteknek”
A Katona József Színház színésze gyakran játszik szenvedélyes karaktereket, és az életben is hajlamos megszállottan foglalkozni azzal, ami igazán érdekli. Főzés- és illatmániája mellett mesélt országváltásról, szakmai újrakezdésről és arról is, mi van az ikonikus Csernus-szerepen túl.
Csányi Vilmos: A képzelet emberré tesz
Egy fárasztó munkanap végén, hazafelé utazva a buszüvegnek nyomjuk az arcunkat, és arról álmodozunk, milyen jó lesz a hétvégén a parkban olvasgatni – ezt a komplex gyakorlatot, ha nem emberek lennénk, nem tudnánk megtenni! Képzelőerő nélkül nem lenne ember az ember – és nyelveink, közösségeink, álmaink sem lennének nélküle. Csányi Vilmos etológussal a képzelet csodájáról beszélgettünk.