A rázkódásra riadtan ébredtem fel. Álmosan néztem körbe. 6 óra van még hátra a 13 órás útból – olvastam az előttem villogó képernyőn. Ahogy kinéztem a kis ablakon, csak az ijesztően kéklő óceánt láttam magam alatt. Lassan realizáltam, hogy hol is vagyok és merre is tartok. Még jó pár óra várt rám Montevideóba érkezésem előtt, a hónapokon át tervezett, várva várt utazás végre elkezdődött.
Borús gondolatok
Fejemben önkénytelenül is millió aggodalom kavargott. Végül is mi a legrosszabb, ami történhet? –gondoltam. –Talán elvesztettem az útlevelem és nem engednek be az országba. Vagy a pénzemet és a bankkártyámat hagytam otthon és éhen fogok halni… Még időben sikerült megálljt parancsolnom az őrült gondolatoknak és az elmúlt hónapok izgatott készülődésein kezdtem nosztalgiázni. Miért pont ide indultam? Dél-Amerika összes térsége közül miért pont a Río de Plata környékét, s ezen belül Uruguayt választottam diplomázás utáni kalandozásaim célpontjául, annak ellenére, hogy Latin-Amerika közismert csodái közül egyik sem Uruguayban található?
Uruguay fővárosa, Montevideó, remek stratégiai pontnak tűnt egy nagyobb utazáshoz Argentína, s ezen belül is Buenos Aires közelsége miatt, nem is beszélve másik óriási szomszédjáról, Brazíliáról. Ráadásul a gimnáziumi történelem tanárom akkoriban kapott lehetőséget arra, hogy kiutazzon Montevideóba, és az Uruguayi Magyar Otthon keretein belül terjessze a magyar kultúrát, és idegen nyelvként tanítsa a magyar nyelvet (mint oly sok dél-amerikai országban, pl. Brazíliában, Argentínában, Venezuelában és Uruguayban is található jelentős magyar diaszpóra).
Megéri!
Majd egyetemi éveim alatt egy szemesztert töltöttem Madridban 2017-ben, ahol sok új embert ismertem meg, köztük uruguayiakat, akik szintén ösztönöztek az utazásra, és akikkel később találkoztam is utam során. Latino bevándorlókkal-, és utazókkal eltöltött éjszakákba nyúló beszélgetések során nyílt ki előttem a világ. Az idő előrehaladtával Uruguayról egy viszonylag biztonságos, jó infrastruktúrájú ország képe rajzolódott ki előttem, ami pici és könnyű körbeutazgatni. Az ábrándból gondolat lett, a gondolatból pedig elhatározás. A megvalósítás viszont nem kevés áldozattal járt. Próbáltam rácáfolni minden érvre, mely azt sugallta: „Ne csináld! Veszélyes, drága. Minek?”
Mire észbe kaptam, Görögországban találtam magam poharakkal egyensúlyozva (a borravalót gondosan kuporgatva). Szeptemberben visszatértem Magyarországra, és két munkahely között ingázva vártak rám a záróvizsgatételek, nem is beszélve egy „Szakdolgozat (Hajrá Zsani!)” nevű fájl türelmetlenül villogó kurzoráról. Mindezt abban a reményben, hogy ez az ország igenis, megéri. És megérte! Utazás előtt három hónappal sikerült megvennem a repülőjegyemet.
Egyedül, de nem magányosan
Miért egyedül utaztam? Ennek roppant egyszerű oka van. Dél-Amerikába utazni a fejlett nemzetközi légi összeköttetései ellenére sem egyszerű. A repülőjegy ára csak egy a sok nehézség közül – nemzetiségünktől és úti célunktól függően különböző vízumokat, oltásokat és gyógyszereket kell igényelni. Olyan embert találni, pedig aki mindezekre hajlandó, és akivel a karakterünk is megegyezik annyira, hogy hónapokig képesek legyünk egymás mellett menetelni túrazsákkal a hátunkon, elviselve minden szeszélyt és külső körülményekből adódó nehézségeket, nem egyszerű!
Persze ezt a döntést a családomnak nehéz volt elfogadnia: nőként egyedül Latin-Amerikában? Egyenlő az öngyilkossággal.
Néhány jótanács…
Az alaptétel: minél több az átszállás, annál olcsóbb a jegy. Viszont ilyenkor belefuthatunk olyan problémákba, mint egyes járatok törlése vagy késése. Ez velem is megtörtént az utazásom első napján, de szerencsére a késés nem tartott sokáig – fél órával később már fel is szálltunk a felhők fölé megkezdve ezzel kalandos utazásom. Első utam Budapestről Madridba vezetett. Visszagondolva, szükségem is volt erre az öt napra a dél-amerikai élmények előtt, és habár Spanyolországot sok szempontból össze sem lehet hasonlítani Uruguay-jal, nyüzsgésével és vidám hangulatával mégis megadta a kellő lelki löketet. No meg persze a spanyolomnak is volt ideje visszarázódni a régi kerékvágásba.
A Rastro vasárnapi vásári forgatagában nézelődve, Malasaña vermut bárjaiban olívabogyót szemezgetve és La Latinában tapast falatozva vettem számba teendőimet. Még Madridba utazásom előtt utánanéztem pár fontos információnak, mint a vízum és az oltások kérdése, a pénzváltással kapcsolatos tudnivalók. Örömmel vettem tudomásul, hogy európai uniós állampolgároknak Uruguayban és Argentínában a vízummentes tartózkodás maximális ideje 90 nap (Argentínában ez meghosszabbítható az idegenrendészeti szerv (Dirección Nacional de Migraciones) helyi irodáiban).
Az egyetlen dolog, amire szükségem volt, az az útlevél, melynek feltétele, hogy érvényessége legalább három hónappal meghaladja a kiutazás időpontját. A Rio de Plata térségével oltások és gyógyszerek szempontjából szerencsém volt, mivel egyikre sem lett szükségem. A tudat, hogy semmilyen vakcina vagy pirula nincs előírva az országba való belépéshez, azt éreztette velem, hogy jól döntöttem, amikor első dél-amerikai országként Uruguayt választottam. Egy hasonló világutazó barátnőm például, perui útja során, több száz eurót hagyott az oltóközpontban. Ami igazán drága, az nem az oltás, hanem a malária elleni gyógyszer, de erre semmiképpen se sajnáljuk a pénzt! Ezt tapasztalatból mondom, hiszen mindhárom testvérem átélte már ezt a betegséget. Szerencsére Uruguayba utazva még maláriatablettákra sincsen szükségünk.
Pénzgondok
Amit a pénzváltásról dióhéjban tudni kell (a későbbiekben a procedúra menetéről is be fogok számolni), hogy Uruguayban és Argentínában is majdnem mindenhol lehet kártyával fizetni, viszont a pénzlevétel sokba kerül, így rövid osztás-szorzás után arra jutottam, jobban járok, ha eurót vagy dollárt váltok. A kettő között kicsi a különbség, tehát a célországokban nagyjából mindegy volt, melyiket váltom be. Uruguayban és Argentínában is peso a fizetőeszköz (Uruguayban uruguayi, Argentínában pedig argentin peso). Ha Magyarországon akarunk váltani, akkor a valutákat előre meg kell rendelni a bankban, – hiszen nálunk mindkettő ritkaságszámba megy. Az egyszerűség kedvéért tehát Magyarországon inkább euróba vagy dollárba váltsunk forintot.
Kiutazás előtt én csak egy kis összegnyi aprót vittem magammal pesoban, mert ha a buszon nem tudnak visszaadni, egyszerűen leszállítanak, a reptéren pedig köztudottan nem a legjobb ötlet váltani. Madridban több valutaváltót is körbejártam, mire rátaláltam arra a helyre, ahol végre uruguayi peso (UYU) is akadt.
Lélekben már Latin-Amerikában
A sok rohangálástól fáradtan rogytam le egy székre a La ideal nevű kedvenc báromban a Plaza Mayor– Madrid főtere – mellett, és elégedetten fogyasztottam el a tintahalas szendvicsemet (amit mindenkinek melegen ajánlok, mert Madrid legjobbja). Gondolatban már a repülőn ültem egy számomra még ismeretlen kontinens felé.
Szerző: Frimpong-Manso Zsanett
