Kávé kutyával csupa móka az élet – feltéve, ha ő úgy kívánja. Ugyan minden hangos, nagy és különös tárgytól fél a vasalódeszkától kezdve a kartondobozig, úgy érzi, minden nála nagyobb kutyával tudatnia kell, hogy kicsi a bors, de erős és sokszor a hallása is szelektív, mégis mindig megvigasztal, ha rossz kedvem van, pokróc helyett pokrócom az esti filmezések közben és nincs nála lelkesebb természetjáró. A kutyaszitteres hétvégénken a Dera Szurdokban kirándultunk Kávéval.
Kimerészkedünk a vadonba
Megpakoltuk a kocsit Kávéval, vízzel és elemózsiával és nekivágtunk a Pilisnek. Az autót Pilisszántón tettük le a Pilisszentkereszt felé vezető úton a zöld jelölés mentén. Kiskutyánk megszeppenten szaglászott körbe a hirtelen kitárult világban, és pár biztatásra váró hátrapillantás után nekivágott a vadonnak, megkergette az összes pillangót, madarat és békát, amivel csak összeakadt.
A kavicsos útról a zöld négyzeten fordult le a szurdokba vezető lejtőre. Néhány percnyi séta után beértünk az erdőbe, ahonnan két oldalt göcsörtös fák, magas fű és virágok kísértek minket a szurdokban csordogáló Dera-patakig.
Flóra és Fauna
Bár a szakasz könnyebbik részét tettük meg, olyan hangulatosnak tűnt a kavicsos patakmeder fölé nyúló sziklanyelv, hogy letelepedtünk rá, és megebédeltünk. A víz fölé hajló fűszálakon olajzöld szitakötők pihentek, a túlparton az árnyas padoknál gyerekcsapat piknikezett. A szemét viszont sajnos ezt a meghitt zugot sem kerülte el, a patak törött villanykörtét, beazonosíthatatlan műanyagcafatokat sodort partra. Megfogadtam, hogy ha legközelebb megyünk kirándulni, viszek magammal egy zacskót, amiben összegyűjthetjük a szembe jövő szemetet.
Lejjebb két kisfiú kémlelte a vizet, mosolyogva léptem át mellettük a kis zúgó felett, arra gondoltam, biztosan halakat vagy vízipókokat lesnek. Ebben a pillanatban slisszant át előttem a meredek szurdokfalon egy fél méter hosszú sikló. Néhány másodpercnyi mérlegelés után úgy döntöttem, hogy öreg vagyok én már a sikongatáshoz, ezért csendben vártam, hogy odébb álljon, miközben reménykedtem, hogy ez a példány nem hasonlít a Balatonban élő rokonaira, akiknek kedvelt szórakozásuk, hogy a gyanútlan strandolók bokájára tekeredjenek. A kisfiúk – velem ellentétben – kifejezetten örültek a felbukkanásának.
Hobbitok nyomában
Az igazán izgalmas szakasz innen kezdődött, beértünk a szurdokba. A sekély patakon kidőlt fák és hidak íveltek át különböző magaslatokban, a szurdok oldalában tekergőző gyökerek között, sziklákon keresztül és kasul vitt a völgy meredek oldalába taposott ösvény. Egészen úgy éreztem magam a mohás kövek között, mintha Zsákos Frodó és Csavardi Samu nyomában baktattunk volna. A látványra Kávé is elemébe jött, puskagolyóként repkedte át a fenéken lecsúszós akadályokat. Útközben különben egészen sok kisebb testű kutyussal találkoztunk, úgy látszik, a Dera Szurdok a számukra ideális akadálypálya.
A völgyben nagyjából két kilométert sétáltunk, ahonnan egy parkolón át tértünk vissza az erdőbe, innen pedig következett az az emelkedő, aminek a végén az autónk várt minket. Valamelyest megnyugtatott, hogy nem csak nekem volt szükségem pár lépésenként szusszanásnyi pihenőre, hanem a négyláb meghajtású Kávénak is. A dolgunkat az ösvényre lógó vadszeder ágak sem könnyítették meg, de végül – képzeletbeli konfettizáporban fürödve – felértünk a hegy tetejére, innen pedig már csak egy rövid sétára voltunk a kavicsos úton a körtúránk végétől.
Gyere velem a Dera Szurdokba!
A Dera Szurdok tökéletes célpont nyári túrázáshoz. Mi egy nyolc kilométeres kört tettünk meg, a javát árnyékban, erdőben, patakparton. Ennek ellenére vigyél magaddal vizet bőségesen, a szurdokból kivezető kaptató után szükséged lesz rá. Ha pedig te is ugyanolyan szerelemmel szereted a természetet, mint mi, vigyél magaddal egy zacskót is, amiben a szembe jövő szemetet gyűjtheted.
Fotók: Jakab Csaba
