Világgá mentünk: hello Antigua!

2019. december 25.
Egy váratlanul kialakult helyi ciklon maradásra kényszerített minket, így pár napos csúszással tudtuk csak folytatni utunkat, de cseppet sem bántuk, mert így további három napot tölthettünk a teknősöknek otthont adó szélvédett öbölben, a Pigeon Island mellett.

A ciklon elvonult, mi pedig elindultunk, vitorlázáshoz kitűnő 25 csomós szélben, kb 2-2,5 méteres hullámokon táncolt Kundalini több órán keresztül. Ezek a körülmények nem nagyon kedveznek az olyanoknak, akik hajlamosak a tengeribetegségre. Szerencsére ez egyikünkre sem jellemző, de az utazás így is nagy izgalmakat okozott nekem, amikor egy-egy nagyobb hullámon akkorákat bukott és dőlt Kundalini, hogy ülve maradni is nehéz volt.

Egy ilyen hosszabb (több órás) utazás a hajó irányban tartásánál és a vitorlabeállításokon túl, olvasgatással, beszélgetéssel, látványban gyönyörködéssel telik. Igazi kikapcsolódás, hiszen a tengeren, a parttól x mérföldnyire sem internet, sem más szolgáltatás nem elérhető.

Megérkeztünk Antiguára. Tavaly már jártunk itt, és olyan kellemes volt az öböl hangulata,  és a hozzá tartozó kikötő, hogy ugyanott dobtuk le a horgonyt. Annyi a változás a tavalyi öbölképhez képest, hogy a szezonból adódóan egyelőre kevés hajó van az öbölben, de lassan érkeznek, és töltik meg a horgonyzó területet. November a szezonkezdés hónapja itt, a Karib-térségben, biztos nem véletlenül ekkor kerül megrendezésre, itt Antiguán egy yacht show. Erre az öbölre egyébként is jellemzően szuper yachtok érkeznek. Az itt készült videóban mutatunk is egy hatalmasat, helikopterrel a tetején. Érkezés után, megkezdtük a szokásos túránkat, csekkoltuk a partot, megnéztük mi változott, mi nem, merre van a legközelebbi bolt…

A Kundalini vitorlás kalandjait ITT követheted nyomon!

Nézd meg az előző kalandot is: