Hajnali fél háromkor megszólalt az ébresztő. Lassan ment az ébredés. Nem emlékszem, mikor kellett utoljára ilyen korán kelni, úgyhogy a végsőkig kihasználtam a szundi funkciót. Zsolt egyszerűen csak kipattant az ágyból és már nekifogott az indulás előkészületeinek. Ő már edzett korán kelés terén is és az éjszaka közepén szükséges aktivitásokban is, hiszen egy hajón százféle zajt hallani, ami normális, és még vagy ezer másik hangot, ami nem annyira. Zsolt minden szokatlan zajra felkel, és kimegy körbenézni, meghúzni a köteleket, engedni a horgonyon, vagy épp az öbölben elszabadult hajókat rendezi, nehogy nekünk sodorjon egyet a hullámzás. Én ezeket mindig átalszom, és reggel döbbentem hallgatom az éjszaka vad eseményeit.
Egy hosszabb út előtt álltunk. Hajnali háromkor megettem a reggelim, és izgatottan vártam az indulást. Saint Barthelemy öblében felszedtük a horgonyt, és elindultunk a nagy kékségbe. Messze és sokat mentünk. Faltuk a tengeri mérföldeket. Meg sem álltunk a Brit Virgin szigetekig.
Az út kellemesen telt, a hullámok barátságosak voltak, a szél is nekünk dolgozott. A vitorla beállítása után, volt alkalmunk olvasni, filmet nézni, horgászni. És igen jött is a kapás, nem is akármilyen. A hal akkora volt, mint a karom hossza kinyújtott ujjakkal, a méreteit látva el is veszítettem a fejem… A nagy halhatározó könyv segítségével beazonosítottuk, és örömmel nyugtáztuk, hogy a fogásunk bizony ehető. Zsolt menetközben megpucolta, lemosta, és ment is a fagyasztóba. A könyv szerint két villás, szóval nem csak ehető, de finom is a húsa. Ebből nagyon jó vacsora lesz, gondoltam akkor optimistán, és igazam is lett!
A horizontot bámulva halványan már kirajzolódtak célállomásunk vonalai, de még közel sem voltunk az út végén. Beszélgettünk, zenét hallgattunk. Ahogy szép lassan egyre közelebb értünk a szigethez, váratlan útitársak csatlakoztak hozzánk.
Delfinek! Nem egy, nem kettő… 20-25, kicsik és nagyok. Egy egész delfincsorda kisért minket órákon át, egészen a sziget partjáig, és én pont ugyanennyi órán keresztül csodáltam őket, mert kiakartam élvezni a váratlan meglepetés minden pillanatát. Az az élmény akkor és ott csak a miénk volt, és most már örökre a miénk is marad. Videókon, fotókon és a szívünkben visszük magunkkal tovább ezt a felemelő érzést, és boldog vagyok, hogy a vlogunkon egy röpke pillanatát megoszthatjuk veletek is.
A delfinkaland utáni nap hazautaztam Magyarországra, de Zsolt nem sokáig maradt egyedül, hiszen egy nagyon barátságos és közkedvelt figura csatlakozott hozzá néhány hétre minden bájával és energiájával együtt. Nem túlzok, ha azt mondom, mindannyian ismeritek, vagy legalább a nevét hallottátok már.
Remélem sikerül kellőképpen felcsigáznom mindenkit. Ha kíváncsiak vagytok rá, vajon ki lehet a titokzatos útitárs, akit kalandvágya a Kundalini fedélzetéig repített, és akivel Zsolt a nyakába veszi a Brit Virgin szigeteket, nézzétek meg a videónkat.
A Kundalini vitorlás kalandjait ITT követheted nyomon!
