Hering András kedvenc utcája: Ferenczy István utca (5. kerület)
Bár sosem volt ténylegesen az én utcám, a Károlyi-kert környékén sétálva sokszor játszottam el a gondolattal, hogy egyszer épp errefelé, ebben az utcában választok magamnak lakást. Mivel pár éve még a Kálvin tér környékén éltem, ezért hétvégente gyakran sétáltam el a kutyáimmal a kiskörúton át a kerthez. Mivel a kutyákat sajnos nem lehet bevinni a Károlyi-kertbe (amit egyébként megértek és elfogadok), ezért maradt nekünk a Henszlmann Imre utca, a Magyar utca és a Ferenczy István utca a „játszótér”, ahol így mindig volt időm alaposan szemrevételezni a parkra néző erkélyeket és a hozzájuk tartozó lakásokat, amelyek közül a számomra legotthonosabbnak tűnőket képzeletben le is foglaltam, sőt be is rendeztem magamnak.
A belváros legrégibb kertjeként ismert Károlyi-kert volt a történelmi írások szerint Mátyás király pesti vadaskertje. Palotája 1746–50 között épült, majd 1761-ben átépítették. 1768-ban került a Károlyi család tulajdonába a palota és kert. Körülötte sétálva gyakran elképzeltem, hogy milyen lehetett itt az élet régen, közben pedig irigyeltem a most ott élők nyugalmát is, hiszen a belváros közepén ritka az olyan csendes és védett környezet, mint a Ferenczy István utca: még a kert oldalában elfekvő játszótér, vagy a sarkon lévő Csendes Létterem kerthelyiségének vidám zaja sem veri fel, sőt, így lesz harmonikusan tökéletes ennek a nagyvárosi, kis zöld oázisnak az élettere. A kerítéssel körülvett terület egyébként körben árnyas kis sétálóutakat, a központi részén pedig gondozott gyepszőnyeget, és nagyrészt bársonyvirág alkotta egynyári virágágyakat rejt.
És ha közösségi tér, akkor a már említett Csendes is meghatározó célpontja volt a sétáimnak, ami viszont nagy örömömre már kutyabarát helyként vár minket. A régen erdélyi étteremként működő egység délelőtt kávézóként, esténként nyüzsgő bárként működő „létterem”, különböző életkorú, stílusú és foglalkozású emberek találkozóhelye lett, ahol még a törzsvendég is mindennap talál valami olyat, amit addig nem vett észre. Az intenzív színes belső tér, a finomra kevert hideg és meleg prémium italok, a változatos zenei programok szinte a fél várost bevonzották, így néha tényleg nehéz volt szabad asztalt találni náluk – hát még a kert bejáratánál megterített Csendes Társban.
Az étteremmel szemben egyébként (a mai Zoska reggeliző helyén) a Retrock üzletének elköltözése után egy – talán az első belvárosi bisztrók között lévő – vietnámi konyhát vivő étterem is működött, ami akkoriban az egyik leggyakrabban látogatott vietnámi helyem volt – isteni volt a bánh mì szendvics és a pho. Ehhez a helyhez egyébként a már említett ételeken túl egy személyesebb élményem is társul, ugyanis ez volt az a hely, ahová a vidékről felutazott édesanyámat is elvittem életében először vietnámi phot enni: nagyon sokat nevettünk az evőpálcika helyes használatának elsajátítása és a forró rizstésztás leves szürcsölése közben.
A kis utca szomszédságában egyébként az üzletek között is baráti, szinte családias volt a viszony: a Magyar utcában nyitotta meg első üzletét az autodidakta alkotók, képzett szakemberek és underground művészek egyfajta szubkulturális gyűjtőhelyeként is működő dizájnerbolt, a Lollipop Factory, így az sem volt ritka, hogy hétköznap esténként egy pohár borral a kezében diskuráló, hozzájuk, vagy az egykori Vintage Galéria kiállításmegnyitójára érkező emberekkel telt meg a kert környéke. Mellettük pedig igazi kincsesbányaként üzemelt egy apró vintage bolt is, ahol használt bútorokat, régi sulis lakberendezési tárgyakat, és sok-sok retró kütyüt lehetett vadászni.
Egy igazi paradicsomi kert a belváros szívében, ami akkor is kitűnne a környezetéből, ha nem ez lenne szinte az egyedüli zöldfelület ezen a városrészen. Hangulata felidézi a nagyszüleink korát, a századforduló békebeli világát. A kert környékét pedig azért is érdemes felkeresni, mert palotája jelenleg a Petőfi Irodalmi Múzeumnak ad otthont. A Ferenczy István utcai lakás álmát pedig azóta sem adtam fel, egy közelgő tavaszi kutyasétáltatás vagy kávézás alkalmával biztosan dédelgetem tovább.
Fotók: CJ
