Az én utcám: Lackfi János

2020. február 11. |

Rovatunkban ismert emberek vezetésével járjuk be Budapestet, titkos utcákat, eldugott boltokat és különös jelentőséggel bíró macskaköveket felfedezve. Következzen Lackfi János kedvenc utcája!

Lackfi János kedvenc utcája: Kisasszony utca (II. kerület)

A nyolcvanas években Máriaremetén, a Kisasszony utcában nőttem fel. Nagyon kedélyes kis utca, ma már nagyobbak a házak, mint a telkek, és egy rakás milliomos meg politikus költözött ide, úgyhogy a Pál utcai fiúk rettentően örülnének az aszfaltnak, mert simán lehet üveggolyókkal gurigázni rajta. De még talán biliárdozni is.

Kisasszony utca Budapest

Akkoriban nem volt ez ilyen előkelő környék, a dombokon csak itt-ott magasodtak házak, minden szombat-vasárnap hajnalban nyerített a flex meg a fűnyíró, fusizó szakik laktak mindenfelé, akik két perc alatt átalakítottak egy kiszuperált kávédarálót szuperszónikus űrrakétává. Hétvégén állt a bál a völgyben, a templomkerti kiskocsmából, mely ma méregdrága idősek otthona, szállt a “Sej, haj, Rozi, vasárnap kirándulunk” meg “A Dunában úszott egy sámli, Józsika rá akart állni”.

Kisasszony utca Budapest

 

Az utca olyan meredek, hogy komoly küzdelem zajlott bennem sokszor, ahogy iskolatáskámmal baktattam felfelé. Félő volt ugyanis, hogy az emésztésem hamarabb teszi meg a maga útját, mint ahogy én hazaérek, és a szégyen elevenen égetett már előre. Időnként megtorpantam, és próbáltam hátráltatni a természet parancsát, aztán vánszorogva, óvatosan nekivágtam újra. Általában sikerült hamarabb hazaérnem, mint ahogy a menzai ebédnek végigvergődnie beleim alagútján. Micsoda megkönnyebbülés!

Kisasszony utca Budapest

 

Télen rettentő csúszós volt itt, ekkor jött apám nagy pillanata, erre csak ő volt képes, ezt egyikünk se vonta volna kétségbe. Hátratolatott Wartburgunkkal a Rózsa utcán, beberregtette a motort, majd nekigurult a lejtőnek, és vagy feljutott lendületből, vagy visszagurult, és újra próbálkozott. Legfeljebb háromból mindig felért, gumisikoltozás, hókásafröcskölés, kígyózó csúszkálás kíséretében. Az én dolgom az volt, hogy a hármas útkereszteződésben állva megbizonyosodjam, semerről nem jön senki, majd intsek, hogy indulhat a manőver. És izgultam, benéztem a Dombos utcába, aztán a Pacsirtába, de mire átértem egyikből a másikba, már nem volt biztos, hogy az elsőben nem közeleg valaki, ide-oda cikáztam rémülten, végül megadtam a jelet, és akkor már nem volt visszaút, rettegve néztem, amint három apám elindul egyszerre három Wartburggal a Rózsa, a Pacsirta és a Dombos utcából, majd a kormányt markolva, előreszegezett, elszánt tekintettel és teljes sebességgel egymásba rohan a közvetlen közelemben.

Kisasszony utca Budapest

Mi még voltunk úttörők, őrsi versenyen kellett hát célba lőni, hogy harcolni tudjunk a mocskos kapitalizmus ellen. Egyszer jöttem haza az egész jó lőlapommal, büszke voltam, mert nem sokat pufogtattam életemben. Épp kinn állt a háza előtt az utca munkásőr bácsija (ez az akkori államvédelmi fegyveres testület), szép régi ház volt, állítólag úgy szerezte protekcióval, mert az előző lakói kimentek Nyugatra, valóságos kis villa, fehér mészkorláttal.

Kisasszony utca Budapest

A munkásőr bácsi, ugye, lövészeti ügyekben szakértő, és nagyon kedves volt velem, mondta, ő is szokott lőni, az én lőlapom nagyon ígéretes kezdet, érdemes lenne csinálnom, ő is ilyen idős lehetett, amikor kezdett lejárogatni a lőterembe. Nagyon kedves munkásőr volt, azt találgattam, mit akarhat, legalább egy kicsit kevésbé volna kedves, a kedvesség veszélyes, gondoltam. Mert biztosra vettem, hogy abban a lőteremben aztán megszólították, ej, de ügyesen céloz maga, fiatalember, az isten is fegyveres testületbe teremtette, mármint a kisbetűs isten, mert az öntudatos munkásmozgalmi embereket akkoriban kisbetűs isten teremtette. De aztán, mint tudjátok, énbelőlem azért nem lett munkásőr. Kifutó széria volt ez már akkoriban.

Kisasszony utca Budapest
Sokat sétáltattam Fickó kutyánkat, drótszőrű német vizsla volt, rohadtul nem hallgatott rám, becsörtetett a nyitva lévő kertkapukon, lopott bármit, ami ehető, rúd szalámit, lábas pörköltet, mirelit csirkét. Szitkozódás követte utunkat. Még szörnyebb tulajdonsága volt, hogy macskákra vadászott, nagyon ügyesen elkapta és elroppantotta a nyakukat, de aztán menekülnünk kellett, mert a házi kedvenceiket sirató környékbeliek vascsővel, kaszával, kapával eredtek a nyomunkba.

Kisasszony utca Budapest
A Miatyánk utca sarkán akkoriban véget az aszfalt, és következett a mi utcánkhoz vivő füves-köves meredek, amelyen vihar után szilajul száguldozott lefelé a követ-földet görgető esővíz, mélyen kivájva a földút medrét. Mikor először próbáltam lebiciklizni rajta, elfelejtetten fékezni, és azonmód, biciklistül zötykölődve száguldottam be egy a bokorba, jól lehúztam lábamról a bőrt. És főleg nevetséges lettem, bár senki se látta. Én viszont tudtam. Nem azért, hogy felvágjak, de ügyesedik az ember, orosz bringámon farolgatva később simán leértem odáig, ahol egyik lány osztálytársammal sokat beszélgettünk. Kerítésnek vetettük a hátunkat, fű csiklandozta a bokánkat. Nagyon szerelmes voltam, de nem mertem elmondani. Igaz, még vagy tizenkét lányba voltam nagyon szerelmes, és csak egy-kettőnek mertem elmondani.

Fotó: CJ

Szólj hozzá te is!

Még több Utazás