Az én utcám: Kemény Zsófi

2020. március 24.
Rovatunkban ismert emberek vezetésével járjuk be Budapestet, titkos utcákat, eldugott boltokat és különös jelentőséggel bíró macskaköveket felfedezve. Jöjjön most Kemény Zsófi slammer, költő, író kedvence, az egyik legbarátságosabb újlipótvárosi utca!

Kemény Zsófi kedvenc utcája: Radnóti Miklós utca (XIII. kerület)

Radnóti utca

A városokban azt szeretem, hogy városok. Utcák, házak, terek, lámpaoszlopok, emberlaktaság. Ugyanitt: a vidékben meg épp az a jó, hogy más. A Radnóti Miklós utca egy kicsit mindkettő; az Újlipótvárosról egyébként is azt mondják, hogy falu, de ez az utca egyike azoknak a kevés helyeknek, ahova a születésem óta ültettek még fákat.

Radnóti utca

Az utca tele van a gyerekkorommal, de jut benne azért hely a fiatalfelnőtt-koromnak is. Újlipót szíve egyben az én szívem is: együtt dobogunk. Egyelőre az évekkel egyre hangosabban dobogunk, aztán – gondolom – később lecsendesedik a dobogásunk, végül abbamarad, bár mondjuk, valószínűleg inkább csak az enyém marad majd abba, a Radnóti Miklós utca szíve köszöni szépen, dobog majd szépen tovább.

Radnóti utca

A Radnótin áll a régi általános iskolám, a jó Herman Ottó, a téglás-betonos épületével, a tornaterméből halkan kiszűrődő, visszhangos, sámánszertartás-szerű morajával, a zöld rácsos udvarával. A rácson kinyúlnak a bokrok, amik alatt az első környezetvédelmi kisegyesületünket alapítottuk és működtettük a földön kúszva a nővéremmel. Manapság már nem tanulni járok a Hermanba, hanem szavazni.

Radnóti utca

Ott a Zeneiskola is, ahova tizenkét évet jártam mindenféle zeneórákra, rengetegszer jöttem el kirobbanóan boldogan, a világ uraként, és rengetegszer sírva és megalázva. Az első nagy megmérettetések, a hangszeres kishangversenyek emléke máig gyomron vág, ha arra járok (majd’ minden nap). A zeneórák, a hangszeres skálázások, a megható próbálkozások hangja örökre kiszűrődik az épületből.

Radnóti utca

Ha már megható próbálkozások. Már felnőtt voltam, amikor a Sophie Hard nevű alteregóm rapalbumát felvettük. Véletlenül épp a Radnótiban működő stúdió-próbateremben. A rapprojekt nekem egy játék, tehát a stúdiózás is játék volt, de olyan játék, ami előtt nem tudtam enni az izgalomtól. Mentem odafele a Radnótin, és gyakoroltam. Lázas, szinte megszállott napok voltak.

Radnóti utca

Az utca egyik végében ott a Westend. Apukám elvitt megnézni a daruk táncát, amikor épült, hogy lássam, és emlékezzek majd, hogy születik a plázaszörny. Megszerettem. Igazából sokáig csak moziba jártunk oda. Anyámat kísérgettem, aki máig sem hajlandó beülni a filmre, ha nincs közép-középre hely, így volt olyan, hogy a pénztártól visszafordultunk, és hazamentünk. Ilyenkor végtelenül csalódott voltam, mert a hirtelen felindulásból elkövetett, odarohanósan épp beesős mozizásaink általában (amikor megtörténtek) meghatározó élményekké váltak. Így láttam a Bridget Jones naplóját, a Billy Elliotot, meg a Moulin Rouge-t is először hétévesen.

Radnóti utca

A Radnóti végén, a Paniniben dolgozott a legjobb barátnőm évekig. Ott tanultam meg, hogy a zárás utáni bulik mindig jobbak, és ott szembesültem először azzal is, hogy dolgozni kell és felnőni. De onnan nem látszott ez olyan szörnyűnek.

Radnóti utca

És akkor a Duna. Az édes, szép Duna. A nyomasztó és mocskos Duna. A Duna, amibe a karácsonyfáinkat dobjuk telente. A Duna, amiben Gödnél fürdünk nyaranta. Ebbe ömlik bele a Radnóti Miklós utca, miután kiszélesedik, megritkulnak rajta az autók, és besűrűsödnek a fák. A Radnóti a kedvenc tölcsértorkolatom. Az utcának egyszerre van és nincs vége soha.

Fotók: Czvitkovits Judit