2014. november 26. | marieclaire.hu

Interjú Balaton Anitával, az Év Ügynökségének igazgatójával

Harmadik alkalommal nyerte el a Kreatív Prizma Év Ügynöksége díját a Café PR. A szakmai kitüntetés kapcsán Balaton Anitával, a Café PR ügyvezető igazgatójával beszélgetettünk a kommunikációs szakma kihívásairól és személyes motivációról.

 

Nem ez az első szakmai elismerés az ügynökségetek életében. Miért fontos egy ilyen díj?

A díjakról általában megoszlanak a vélemények, hiszen nagyon sok szubjektív eleme van az odaítélésének. Sokan egyetértenek a díjazottal és a pályamunkákkal, sokan másokat tartanak arra alkalmasabbnak. Mégis fontosnak tartom az ilyen elismeréseket, mert így mi és ügyfeleink is egy független forrásból kapunk visszajelzést munkánkra. Ez inspirálja és lelkesíti az itt dolgozó kollegákat, akik saját munkájukat érzik így egy szakmai közösség előtt elismerve. Szerencsések vagyunk, mert négy év alatt háromszor lettünk a Kreatív Prizmán az Év PR Ügynöksége. Emellett az utóbbi évek alatt azt is megélhettük, milyen, amikor ezeket a programjainkat nemzetközi szinten is neves zsűri díjazza, mely azt mutatja, hogy a munkáink nem csak Magyarországon, hanem a nemzetközi mezőnyben is megállják a helyüket.

25 éve vagy a pályán. Mi változott azóta a szakmában, mi az, amiben merőben más a pr megközelítése?

Az a vágy, hogy az embereknek és egyébként a szervezeteknek szükségük és igényük van arra, hogy megosszák egymással gondolataikat, semmit sem változott. Ami mára azonban biztosan érzékelhető, az a diskurzus, a párbeszéd általános hiánya a társadalomban. Mégsem ebben változott leginkább a pr, hanem eszközrendszerében és integráltságában. Amíg régen sokkal kevésbé merült fel annak az igénye, hogy minden eszközt egy stratégia mentén használjunk, annak ma, ekkora kommunikációs zajban sokkal nagyobb jelentősége van.

Hogyan lehet sikeres manapság egy kommunikációs ügynökség? Egyáltalán mi ma a feladata egy ügynökségnek?

Az ügynökség akkor tud sikeres lenni, ha a saját tudására, magabiztosságára képes építeni. A Caféban saját magunknak állított sztenderdek elég magasak, szerencsére ez az ügyfeleknek is fontos. A szakmai kiválóságra való törekvés a szenvedélyünk, lelkesen csináljuk azt, amit csinálunk. A nyitottság: a mindig nézd, hogy mi van körülötted, sose elégedj meg azzal, ami már egyszer működött, mindig keress új megoldásokat, ami a jövőben működni fog attitűd alapfeltétele a működésünknek. Nekünk épp ezért a nemzetközi kitekintés és partnerség, az amerikai ügynökségi kapcsolatunkon keresztül nagy előnyünk, ez is egy fontos faktor, ami sikeressé tehet bennünket. Mi azért dolgozunk, hogy átgondolt, felelős gondolkodásra késztessük az embereket. Azzal, hogy mások tudatosan, felelősen gondolkodnak, talán a világunk is megváltozik.

Mit jelent neked a pr? Hogyan foglalnád össze azt, ami nap mint nap csinálsz?

Szenvedélyt, elkötelezettséget, hogy hatással tudok lenni másokra. Mindig is izgatott, hogy milyen alapon hoznak döntéseket mások, mindig érdekelt, hogy amikor döntünk vagy választunk, akkor átgondoljuk-e a miérteket, rendelkezésünkre állnak-e a megfelelő információk, lehet-e bizalmat építeni a kommunikációban lévők között. A nulladik lépés az értő figyelem, az odafigyelés és a meghallgatás képessége. Nekem ez a személyiségemből fakadóan is mindig nagyon fontos szempont volt és a pr esetében végül épp ezért éreztem, hogy hazataláltam. Olyan dolgokat csinálhatok, amilyen ember én vagyok.

Szabadidődben hogyan töltődsz fel? Miből inspirálódsz?

Nekem a pihenés egyértelműen a természet, a kirándulások, az új kultúrák felfedezése, az utazások, a családdal és barátokkal töltött minőségi idő. Emellett imádok olvasni, színházba járni.

Hogyan tudod a munkádba csempészni azt, ami személyesen is érdekel?

Az életemben nagyon sok olyan feladatom volt, ami egyszerűen abból a fajta érzékenységből fakad, hogy észreveszek problémákat magam körül. Ilyen volt a pályám elején egy környezettudatosságra nevelő kampány kigondolása, de hasonló élmény volt a családon belüli erőszak ellenes és a mellrák elleni kampány is. Mindig nyitott szemmel járok, sok problémát észreveszek és megoldást keresek rá. Sokat mondjuk, hogy valaki csináljon már valamit, aztán semmi sem történik, pedig az a valaki én is lehetek, aki változtat, aki tesz egy ügyért. Most is vannak olyan ügyek, amelyek a gondolkodásunk középpontjában vannak, így az egészségügyi írástudatlanság felszámolása.

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több @Work