Míg a nők általában szebbek szeretnének lenni, addig a férfiak a fiatalosság és a lendületesség megőrzésére törekszenek a mindennapokban. Az utóbbi időben egyre kevésbé szokatlan, ha egy úr a szokásos ápoló kozmetikumok használatán és kozmetikai kezeléseken túl professzionális, orvosi segítséget is kér a kor előrehaladtával jelentkező, arcát, alakját érintő problémák korrigálására.
„A férfiak szerencsésebb genetikai örökséggel rendelkeznek, mint a hölgyek: bőrszerkezeti különbségeik révén bőrük ellenállóbb, sokkal később kezdenek öregedni, mint a hölgyek, a narancsbőr problémáját pedig még csak hírből sem ismerik. Fontos viszont, hogy életmódjukkal, bőrük ápolásával és védelmével erősítsék ennek a genetikai állománynak a pozitív hatását” – hangsúlyozta dr. Kriston Renáta esztétikai bőrgyógyász, a Hattyú Orvosesztétikai Klinika vezető orvosa. Kiemelte azt is, hogy a férfiak bőre sok tekintetben különbözik a női bőrtől: egyrészt jóval, mintegy 20%-kal vaskosabb, bővebb a vérellátása és anyagcseréje is fokozottabb.
Olvastad már?
A férfiaknál 35 éves kor körül jelentkeznek az öregedés első jelei, ekkor viszont hirtelen és látványosan. A dohányzás és alkohol ártalmas hatása ronthatnak a helyzeten, de a túl sok éjszakázás is felgyorsíthatja az öregedés folyamatát – nem csak a bőr esetében. „Gondot jelent emellett az is, hogy a férfiak nem kedvelik a krémeket és az azokhoz kapcsolódó rituálékat. Tisztítását után gyakran elmarad a megfelelő ápoló és tápláló krém alkalmazása, illetve kevés gondot fordítanak a fényvédelemre. A mindennapi borotválkozás állandó irritációt jelentve érzékenyebbé teheti a bőrt és gyakran gyulladásos tüneteket provokál” – részletezte a szakember, kitérve arra is, hogy a zsíros, fűszeres ételek fogyasztása, a kávé és az alkohol fokozza a faggyúmirigyeik működését, amelynek talaján jellegzetes bőrgyulladás alakul ki főleg az orcákra, orra, homlokra lokalizáltan, és gyakran jelennek meg tágult hajszálerek is.
A kozmetikumgyárak kifejezetten a férfiak bőrére tervezett, komplett kozmetikumcsaládokat hoznak forgalomba az arctisztítótól kezdve a szemránckrémig. „Ami mindenki számára javasolható, az az arctisztítást követő, reggel és este alkalmazott hidratálókrém, amelynél a nyári időszakban érdemes fényvédelmet is adó faktoros készítményt választani” – fűzte hozzá dr. Kriston Renáta.
A férfiaknál a leggyakrabban végzett orvoskozmetológiai beavatkozás a botoxkezelés, az arc felső harmadának mimikai izmai által okozott bőrmegtöretések, dinamikus ráncok kezelhetők vele kifejezetten hatékonyan. „Ennél a kezelésnél mindig egyénre szabott kezelési tervet kell készítenünk: olyan dózisban kell a készítményt alkalmaznunk, és annak az izomnak a blokkolását kell elvégeznünk, amely az adott arc esztétikája szempontjából a legelőnyösebb változást eredményezi. Lehet, hogy érdemes a szemöldökök közötti mély, haragos megjelenést kölcsönző ráncok finomítása, viszont elképzelhető, hogy a nevetőráncok eltüntetésével az arc veszítene vonzó sármjából. A hatás 3-6 hónapig élvezhető, és ha tetszett az eredmény, akkor ismételhető – fejtette ki a kezelés kapcsán a doktornő. – A következő problémát a statikus ráncok jelenthetik, amelyek az arc alsó 2/3-ára jellemzőek. Az elsősorban az idő előrehaladtával jelentkező bőrszerkezeti elváltozások és a gravitáció hatására alakulnak ki. Amennyiben úgy döntünk, hogy korrekciójuk előnyös az arc egészének szempontjából, akkor választhatunk passzív térfogatkitöltő hatással rendelkező hialuronsavas készítményeket vagy a szervezet saját regenerációs folyamatait élénkítő, kollagéntermelést fokozó, volument adó anyagokat.”
A kor előrehaladtával természetesen a férfiaknál is jelentkezhet kontúrvesztés az arcon: náluk kiemelkedően jó eredményekkel alkalmazható műtétmentes arcemelő beavatkozás, a mikrofókuszált ultrahangos kezelés és az emelőszálas kontúrterápia. Ezek a saját vonások és a természetesség látszatának megőrzésével végezhetőek el, megőrizve a férfias arc karakterességét.