Barack Obama megnyerte első Emmy-díját

2022. szeptember 05.
A volt amerikai elnök szombaton nyerte el első Emmy-díját, kiváló narrátorként tüntették ki a Netflix A legszebb nemzeti parkok (Our Great National Parks) című ötrészes dokumentumfilm-sorozatában végzett munkájáért.

A dokumentumfilmet ő és felesége, Michelle Obama készíttette egy Netflixszel kötött nagyobb megállapodás részeként, miután hivatali ideje alatt több mint 550 millió hektárnyi közterület és vizei védelmén dolgozott az Egyesült Államokban.

„Amikor az emberiség elkezdte védeni ezeket a helyeket, még nem tudhatta, milyen fontosak lesznek – mondta Barack az előzetesben. – Menedéket jelentenek a veszélyeztetett fajoknak és origót a tudományos kutatásokhoz.”

obama-emmy-nemzeti-park

A sorozat során Barack felidézte, hogy Michelle-lel, valamint lányaikkal, Maliával és Sashával hivatali ideje alatt számos nemzeti parkba ellátogatott. „Annyira be voltunk zárva a Fehér Házban… de minden alkalommal, amikor volt egy nemzeti parkos utazásunk, emlékeztetőt adott az élet arról, hogy mi mindenünk van ezen a bolygón, és elöntöttek az érzelmek. Mindig máshogy tértem hissza a Fehér Házba, ezt az érzést pedig más élmények, utazások nem tudták soha megadni nekem.”

Baracknak ugyan ez az első Emmyje, korábban két Grammy-díjat is nyert, 2006-ban a Dreams from My Father: A Story of Race and Inheritance című hangoskönyvének narrációjáért, majd 2008-ban a The Audacity of Hope: Thoughts on Reclaiming the American Dream című könyvéért vihette haza a legjobbaknak járó kitüntetést.

Fotó: Getty Images, Forrás: People

Ezt már olvastad? 


Kultúra