Közeleg a Húsvét, a tavasz legszebb ünnepe, amikor a családok összegyűlnek, és együtt örülnek, hogy a komor téli hangulatot madárcsicsergés, virágzó fák illata váltja fel.
A szomorú valóság ugyanakkor az, hogy így ünnepek előtt a párkapcsolati tanácsadások forgalma ugrásszerűen növekszik, a tanácsadók pedig minden eszközzel igyekeznek meggyőzni a magányosságtól, az elhagyatottságtól szenvedő, egyedül ünneplőket arról, hogy kampányszerűen egyetlen kapcsolatot sem lehet rendbe hozni.
Az ünnepek előtti időszak, – amikor az üzletek roskadoznak az ünnepi készülődés rekvizitumaitól, a sonka, torma, nyuszi tojás hegyektől, amikor a TV reklámok ontják a család idilli együttlétét, egymás megajándékozásának örömét, – mindig fenyegetően kudarcos érzést vált ki a magányos emberekből.
A magányt az ünnepek közeledtével szinte szükségszerűen kíséri valamiféle kétségbeesés, a mellőzöttség élménye, amely olyan sokak számára megnehezíti ezt az időszakot.
Lehet, hogy most válás, szakítás, vagy más okok miatt egyedül maradtunk. A megváltozott helyzet, különösképpen a hagyományosan boldog családi együttlétekhez kötött ünnepek időszakában ez mindenkit rémülettel tölt el. Mégis, fontos, hogy ne akarjunk görcsösen megfelelni a hagyományoknak, a szokásoknak, hiszen a magányossá válás naptárában ez a belső egyensúly újjáépítésének, a veszteség feldolgozásának időszaka. Mert az ünnepi áhítat elsősorban saját belső egyensúlyunk megteremtését jelenti, így tudjuk csak az önmagunkban meglelt nyugalmat, derűt szeretteink felé közvetíteni.
A magány nem büntetés, és aki képes ezt ebben az időszakban sem annak felfogni, az nem áldozatként éli végig az ünnepeket.Ha képesek vagyunk az egyedüllétet az élet olyan időszakának tekinteni, mely a mi választásunk volt, mely tőlünk függ, és amelyen ezért magunk is tudunk változtatni, akkor nem csak belső békénknek használunk, de környezetünk számára is egyre vonzóbb, kívánatosabb szereplővé válunk.
Fontos, hogy legyünk türelmesek önmagunkhoz, hogy arra figyeljünk, amire leginkább szükségünk van ahhoz, hogy ezen az időszakon túljussunk.
Ha a magányt érezzük a legkínzóbbnak, igyekezzünk társaságot keresni! Biztosan van a környezetünkben is sok egyedül élő ember, talán éppen valamelyik szomszéd, ismerős is hasonló gondokkal küzd, s szívesen ünnepelne társaságban.
Sok országban bevált módszer a magányosság okozta szorongások enyhítésére a másokon való segítő tevékenységbe való bekapcsolódás.Az emberi kapcsolatok ápolása mindenkit örömmel és megnyugvással tölt el, ilyenkor a saját bajunk viszonylagossá válik. Érdemes tehát ebben a nehéz időszakban valamilyen karitatív tevékenységet vállalni.
A legfontosabb e tekintetben azonban a pozitív gondolkodás. Ha az az érzés áraszt el, hogy ez az egyedüllét már nem csak az ünnepeket fogja megmérgezni, hanem örökre így marad, akkor ezt a pesszimizmust fogja egész lényünk kisugározni, és fogja az amúgy esetleg segítőkész környezetünket elriasztani.
Pedig a változásért csak mi magunk tehetünk, hogy a következő évben ez már ne így legyen!
