A férfigyűlölet témájáról rendkívül kevés történelmi mű vagy tanulmány született. Olyan mintha nem is egy valós problémáról lenne szó – mintha a patriarchátus az „egyenlőség” nevében azért találta volna ki ezt a kifejezést, hogy tükröt tartson saját nőgyűlöletének. A mizandria megítélése rendkívül megosztó: egyesek szükségesnek, mások veszélyesnek tartják, ám a legtöbben leginkább félreértik.
A mizandria az 1970-es években született
A Larousse enciklopédia a mizandriát a következőképpen határozza meg: „megvetés, sőt gyűlölet érzése a férfi nem iránt; valamint e megvetés kimutatása”. Etimológiailag a mizandria kifejezés ógörög származású, és a „gyűlölet” illetve az „ember” szóösszetétellel keletkezett. Colette Pipon történész szerint a férfigyűlölet kifejezése a 70-es években, a feminista társadalmi mozgalom és a patriarchális rendszer elleni küzdelem kontextusában jelent meg először a szótárban. „A francia Női Felszabadítási Mozgalomban részt vevő nők – mint minden küzdelemben – igyekeztek meghatározni az ellenségüket. Ez az ellenség mindenekelőtt a patriarchális rendszer volt, de a férfiak társadalmi csoportjában testesült meg, mivel ők jelentik azt a domináns csoportot, akik profitálnak ebből a rendszerből” – magyarázta a francia Marie Claire-nek Pipon, és azt is hozzátette: nem tudja, hogy a kifejezést a feminista mozgalmon belül a résztvevők találták-e ki, vagy a mozgalmon kívül azok, akik megfigyelték a jogaikért küzdő nőket.
Mindenkinek megvan a saját definíciója
Chloé Delaume, feminista írónő a Les Moufettes d’Atropos című könyvében azt állította, hogy a férfigyűlölet definícióját nem szabad szó szerint érteni. “Nem a férfiak gyűlölete esszencialista értelemben, és nem is egy fiziológiailag férfi személy gyűlölete és megvetése. A férfigyűlölet a patriarchális viselkedés gyűlöletét és megvetését jelenti.” Szerinte a férfigyűlölet nem más, mint egy túlélési és védekező válasz a férfiak által elkövetett erőszakra.
Pauline, a magát feministának valló 23 éves éves diáklány egy időben nyíltan felvállalta férfigyűlölő nézeteit. Mint mondta, néhány hónappal ezelőtt még “mély és valódi gyűlöletet érzett a férfiak iránt”. Abban az életszakaszában úgy érezte, soha nem fog tudni megnyugodni, és állandóan küzdeni akart. „A férfigyűlölet mindennapos téma volt nálam. Állandóan erről beszéltem, állandóan ezt hirdettem. Sokkal konfrontatívabb voltam a férfiakkal, és nem voltam képes velük párbeszédet folytatni.” Bár azt állítja, ma már nem érzi ezt a gyűlöletet, továbbra is fél éjszaka egyedül sétálni az utcán, és dühíti, hogy nem mindig öltözhet úgy, ahogy szeretne. A mizandria manapság egyfajta tudatosságot jelent a számára: úgy gondolja, hogy a legtöbb férfi gondolkozásába be vannak épülve azok a káros nemi sztereotípiák, amelyek veszélyesek lehetnek a nőkre nézve.
Bizalmatlanság, harag és félelem
Estelle Bayon, szexista és szexuális erőszakra szakosodott feminista terapeuta véleménye szerint sem jelent valódi gyűlöletet a férfigyűlölet. Ehelyett úgy tekint a mizandriára, mint egy érzésre, egy spektrumra a férfiakkal szembeni ellenségeskedés és bizalmatlanság között. Egy nagyon heves érzelemre a félelem és a düh között.
Annie Ferrand, szexuális erőszak túlélőinek kezelésére szakosodott pszichológus szintén elutasítja az elképzelést, miszerint a férfigyűlölet valamilyen módon kapcsolódna a valódi gyűlölethez, mivel – mint magyarázta – a gyűlölet nem más, mint a másik személy teljes vagy részleges elpusztításának szándékos vágya. Tehát az az érzés, amely általában a nőgyilkosságokat motiválja. A pszichológus szerint fontos hangúlyozni, hogy bizalmatlanságot, félelmet vagy haragot érezni nem ugyanaz, mint gyűlölni: „A férfiak, amikor megtámadnak egy nőt, a kezükkel befogják a nők száját. Ezzel azt fejezik ki, hogy hallgasson el, ne is létezzen. Ez nőgyűlölő gyűlölet. Természetesen az áldozat is érezhet gyűlöletet, miután magához tért a sokkból vagy a rémületből. Ám ebben az esetben az ő gyűlölete az elszenvedett igazságtalanság miatti harag és undor keveréke. Ez a zsigeri érzés kvázi önvédelemnek felel meg.”
A pszichológussal Estelle Bayon is egyetértett: „A nőgyűlölet a szexizmushoz kapcsolódik, egy diszkriminatív rendszerhez, amelynek valós és veszélyes hatása van a nők életére.” Hozzátette: a férfigyűlölet hatására a férfiak érezhetik ugyan elutasítva, vagy kirekesztve magukat,
de nem bántalmazzák, erőszakolják, vagy ölik meg őket, ahogyan évszázadok óta a nőket.
Nőgyűlölet és férfigyűlölet – lehetetlen az összehasonlítás
Noha a férfigyűlölet és a nőgyűlölet szavak etimológiailag hasonlítanak egymásra (utóbbi a görög misos „gyűlölet” és gyno „nő” szavakból tevődik össze), jelentésükben lehetetlen összehasonlítani őket. „Már csak azért is rendkívül félrevezető a férfigyűlöletet a nőgyűlölet ellentéteként értelmezni, mert nincsenek olyan nők által elkövetett férfiellenes cselekmények, amelyek statisztikailag és minőségileg szexista erőszaknak minősülnének, vagy amelyek rendszerszintű és történelmi jelleggel rendelkeznének” – mondta Annie Ferrand pszichológus. Ezzel szemben a férfiak által érzett nőgyűlöletnek nemcsak struktúrája, de társadalmi, történelmi és antropológiai következményei is vannak. A nőgyűlölet a társadalom szinte minden szegletébe beszivárgott – áthatja az intézményi működést, a kulturális gyakorlatot és az emberek közti mindennapi interakciókat. Mindez a férfigyűlöletről nem mondható el.
Ezzel Colette Pipon, történész is egyetértett. Véleménye szerint a mizandria valójában a nőgyűlöletre adott reakció, amelynek sem az okai, sem a hatásai nem azonosak a nőkkel szembeni gyűlöletével. „A feminizmus soha senkit nem ölt meg, a macsóság mindennap gyilkol” – tette hozzá.
Inkább önutálat, mint férfigyűlölet
Az értelmező szótárak definíciója tehát a szakértők szerint köszönőviszonyban sincs a férfigyűlölet valóságos jelentésével. Annie Ferrand, szexuális erőszak túlélőinek kezelésére szakosodott pszichológus hangsúlyozta: soha nem volt még olyan páciense, aki férfigyűlölőnek nevezte volna magát, vagy aki gyűlöletet tanúsított volna egy vagy több férfi iránt. Ellenkezőleg, a legtöbb fizikai vagy szexuális erőszakot elszenvedett nő, akivel a praxisában találkozik, önmagával szemben szokott gyűlöletet érezni. Ezt a jelenséget Ferrand a nőgyűlölet saját maguk ellen fordításának nevezi. A nők által érzett öngyűlölet egy sor önbántalmazó cselekedetben jelenhet meg: pusztító diétákban, saját maguk leértékelésében, öncsonkításban, öngyilkossági kísérletekben. “A legradikálisabb kijelentés, amit ezektől a nőktől hallani szoktam, hogy »Problémám van a férfiakkal, nem bírom őket elviselni« – magyarázta. De még az ilyen és hasonló reakciók is tabunak számítanak a társadalmunkban, ami miatt a nők is gyakran bűntudatot éreznek, szégyellik magukat, amiért negatív érzéseik vannak a másik nemmel szemben.
A legtöbb fizikai vagy szexuális erőszakot elszenvedett nő, akivel a praxisában találkozik, önmagával szemben szokott gyűlöletet érezni
Estelle Bayonnak van egy páciense, aki korábban kijelentette, hogy „nem akar többé férfiakkal kapcsolatot létesíteni”, majd azt is elmondta, hogy „óriási dühöt” érez különösen azokkal a férfiakkal szemben, akik az utcán megbámulják. „Azt mondja, hogy gyűlöli ezeket a férfiakat, nem bírja többé elviselni őket. Ez egy érzelmi reakció arra a traumára, amin keresztülment” – magyarázta Bavon.
A terapeuta szerint, ha a férfigyűlöletről beszélük, mindenképpen meg kell említeni az androfóbia (a férfiaktól való félelem) jelenségét is, ám a két kifejezést nem szabad összekeverni. „A fóbia irracionális félelem, míg a mizandriának, amelyet gyakran patologizálnak, megvannak a racionális alapjai.”
Chloé Delaume írónő nyíltan férfigyűlölőnek vallja magát, és kifejezetten ellenzi magára az androfób megnevezés használatát: „Én nem fóbiás vagyok a férfiakkal szemben, hanem egy olyan viselkedésre reagálok, ami szeretném, ha eltűnne a világból”.
A férfiakat nem szabad nem szeretni
Chloé Delaume – akinek az anyját egy férfi gyilkolta meg – bevallotta, hogy mindig is bonyolult volt a viszonya a férfiakkal: „Hamar felismertem, hogy a tér és a benne lévő női testek a férfiakhoz tartoznak”. Ma, 50 évesen, mind könyveiben, mind interjúiban nyíltan beszél nézeteiről. Delaume jelenleg egyedülálló és meg van győződve róla, hogy ez már egész életében így marad: “A férfiak, akik hallottak engem nyilvánosan beszélni, vagy olvasták a könyveimet, nem akarnak velem kapcsolatot. Taszítja őket a dolog, azt gondolják, hogy túl sok munkával járna ilyen alapokon felépíteni egy kapcsolatot.”
A szerző szerint a társadalom számára elképzelhetetlen, ugyanakkor elviselhetetlen is a férfigyűlölet gondolata, mert „a patriarchátusban a férfiakat egyszerűen nem szabad nem szeretni.” Hasonlóan látja Annie Ferrand, pszichológus is, akinek véleménye szerint a nőgyűlölettel ellentétben a férfigyűlölet nem része a normának. Szerinte a nőkkel szembeni gyűlölet a férfiak csoportjának egyik összetartó érzelme, sőt, egy erőszakos társadalomban akár társadalmi kohézióként is funkcionálhat. Ám ha egy nő hangosan ki meri mondani, hogy nem szereti a férfiakat, az azonnal dühöt, és megvetést fog kiváltani.
Férfigyűlölet – szükséges vagy veszélyes?
A férfigyűlölő megnevezést gyakran a férfiak aggatják sértésként a feministákra, a femináci és hasonló degradáló címkék mellett. Ennek ellensúlyozásaként Chloé Delaume írónő szerint fontos lenne, hogy a nők fel merjék vállalni és birtokba merjék venni ezt a kifejezést. Szerinte ugyanis a mizandria a férfi erőszakra való reakción túl politikai akartot is ki tudna fejezni. Az író szerint bár a #metoo mozgalomnak köszönhetően az elmúlt évek fordulópontot jelentettek a feminizmus számára, annak érdekében, hogy a feminizmus mozgásban tudja tartania a törekvéseit, szükség lenne „kicsit túlzó, radikálisabb álláspontokra” is. Az író véleményével Annie Ferrand pszichológus nem teljesen ért egyet. Ferrand szerint abból nem lehet politikai előnyt kovácsolni, ha a nők belevetik magukat a férfiak elleni küzdelembe, és jogot követelnek a gyűlöletre. Colette Pipon történész mindehhez azt is hozzátette, hogy a feminizmus, mint mozgalom egyébként sem vallotta magát soha férfigyűlölőnek.
Nővériség – valódi gyógyír a férfierőszakra
Annie Ferrand nem a férfiak elleni harcban és a gyűlöletben, sokkal inkább a nők összefogásában, szolidaritásában látná a gyógyírt a nőket ért erőszakra. Szerinte nagyon jót tenne a nőknek, ha minél több kifejezetten nekik létrehozott terek állnának a rendelkezésükre. „Ha több lenne a kifejezetten nőknek szóló terekből, akkor az én pszichológusi munkám is könnyebb lenne és kevésbé lenne rám szükség.”
Forrás: marieclaire.fr Fotó: Getty Images
