- A hindu tisztító szertartástól a szemétben úszó Kuta beachen át a lakatlan Gili szigetekig. Indonézia ezer arca.
- India könnycseppje – felszállás egy reggelig tartó ginto hintóra, elefántlesen a krokodilokkal megspékelt lagúnákban, a Srí Padaya tetején napfelkeltében, avagy hogyan válik a dzsungel az új otthonommá. Kalandok Srí Lankán.
- Fejest az ismeretlenbe, többszöri újratervezést követően meghatódások a lakatlan óceánparton, motorbaleset, gyomorrontás a majd’ 7500 szigetből álló Fülöp-szigetek egyik gyöngyszemén.
- Ázsiai kalandozások Kövi Timivel és Darab Zsuzsával.
Mit jelent számodra utazni?
Számomra az utazás sokáig valami misztikus, elérhetetlen varázslat volt, amiről azt gondoltam, hogy csak kiváltságosoknak jár. Aztán persze hamar rájöttem, hogy ez mekkora egy bullshit, hiszen sokszor elég az elhatározás és egy hátizsák. Soha nem tettem újévi fogadalmat, viszont egyszer azt kívántam magamnak karácsonyra, hogy úgy utazhassak, hogy ne nekem kelljen megspórolnom a rávalót, hanem, hogy ez legyen a munkám, hogy utazok. Gondolhatjátok, hogy milyen képet vágott a családom. „Te nem vagy normális, ez csak egy álom, ilyen munka nincs…”
Februárban csörög a telefonom, épp akkor mondtam fel három hónap után az irodai munkámat, és azon tűnődtem, hogy na akkor most mi legyen. Botit már ismertem több táborból, de a barátság kapuin akkor még csak kopogtattunk egymásnál. Előadta nekem, hogy bővíteni szeretné a vállalkozást és épp a külföldi táborokba keres jógaoktatót – na, szerintetek mit válaszoltam? Megjött a Jézuska, igaz, késett egy kicsit, de kit érdekel: főállású utazó lettem.
Főállású utazó lettem
Egyedül útra kelni
Elsősorban egy jó adag bátorság kell hozzá, meg egy hirtelen felindulásból megvásárolt repjegy. Emlékszem, hogy amikor először tudatosult bennem, hogy novembertől márciusig egyedül leszek Srí Lankán – akkor még nem beszéltünk Zsuval a téli otthonváltásáról –, nos, az én mosolyom sem volt őszinte. Mit fogsz te ott egyedül csinálni? Mi van, ha visszatérsz és mégsem tetszik?
Nem részletezném a családom döbbent reakcióit, amikor az időintervallum hallatán elkezdett kattogni az agyuk… November… December… Karácsony? Aztán beletörődtek. Amúgy ha már karácsony és ajándék, ez is egy titkos vágyam volt, hogy egyszer meleg helyen karácsonyozzak. Köszönöm, univerzum. Nagyon különleges volt egyedül lenni karácsonykor, amit eddig mindig a családommal töltöttem. Végtelen meghittség és nyugalom áradt szét bennem, ami természetesen jött és ez boldoggá tett.
Egyedül utazni azért jó, mert a legjobb barátod te magad kell, hogy legyél. Rengeteget utaztam egyedül, főleg az Olaszországban töltött három évem alatt, amikor felfedeztem a csizma ország csodáit. Imádom, amikor elindulok, persze mindig egy olyan félig-meddig összerakott tervvel, hiszen tudom, hogy nagyon intuitív ember vagyok és sokszor csak hagyom magam áramolni. Sok szép, különleges helyet fedeztem fel, a legváratlanabb helyzetekben találkoztam csodálatos emberekkel, szövődtek így barátságok is. Ilyenkor sokszor előkerül egy napló, amiben a nap végén jólesik leírni, megosztani az élményeket.
De amikor nem egyedül utazom, vagy különösen, ha tábort viszek, mindig szakítok időt arra, hogy csak egy rövid időt is, de egyedül lehessek, töltődhessek.
Párosan szép az élet
Vivi barátnőm megérkezett december 26-án a majdnem lekésett járattal, a reptéren majdnem kidobott pálinkával, de annál nagyobb mosollyal az arcán, hogy karácsonykor felülhessen velem a reggelig tartó ginto hintóra, ami egy héten keresztül robogott velünk Srí Lanka különböző bárjaiban, hajnalig a homokban táncolva. De legalább tapasztalatból mondhatjuk, hogy a kókusz lehűtve néhány csepp lime-mal a legjobb gyógyír a másnaposságra.
Kalandozásunk Srí Lankán kezdődött
Szóval utazni szuper dolog valakivel, akivel úgy igazán közös nevezőn vagy, akivel hasonló az érdeklődési kör. De mi van, ha hónapokat tervezel valakivel együtt kalandozni, de nem ismered. Na, az a zsákbamacska tipikus esete. Amikor leütöttük Zsuval, hogy januárban jön hozzám Srí Lankára, még eszembe sem jutott, hogy nem is ismerem igazán ezt a nőt – hogy lesz ebből kerek egész?
Hát, a legszebb kerek egész lett, egy igazi, mély barátság szövődött kettőnk között. Kalandozásunk Srí Lankán kezdődött, ahol én már otthonosan mozogtam, és nagyon jó dinamikával áramoltunk ketten, alkalmazkodva, kiegészítve egymást. Balin folytatódott a kaland, ahol én már szintén járatos voltam, szóval minden a szépen kitaposott ösvényen zajlott, de aztán jött a Fülöp-szigetek.
Mindkettőnknek első alkalom, rengeteget olvastunk, böngésztünk a szigetről. Tudtátok, hogy a Fülöp-szigetek 7641 szigetből áll? Ezt meglátva azért félreállt a szám, hogy oké, de nekünk csak két hetünk van. Vagy rohadt jól rábökünk egyre, ráadásul nagy volt a tét, hiszen táborszervezés céljából mentünk, vagy nagyot bukunk. Na, a végeredményt majd később. Annyit azért elárulok, hogy voltak kiborulások, pengeélen táncolt a barátságunk, és a legsötétebb részt, a pekingi kalandunkat ebbe még bele sem vettem.
Hogyan tervezel újra amikor nagy a tét?
Amikor azt gondolod, hogy Google a te barátod, és még hiszel a csodákban, hogy a social media felületeken közölt képek igazak, de a valóság teljesen más. Megérkeztünk a Fülöp-szigetek 800 lakott szigete közül az egyik olyanra, ahol lehet szörfözni – ez az opció elengedhetetlen, ha szörf- és jógatábort szervezel. Ha igazán őszinte akarok lenni, a szigetnek ezen része már az első pillanatban sem tetszett, turizmusnak a legapróbb nyomát sem véltem felfedezni, de türelemre intettem magam és ezzel sajnos elnyomtam a megérzést, hogy ez a próbálkozás kuka.
Megérkeztünk a Fülöp-szigetek 800 lakott szigete közül az egyikre
Internet egy szál sem, az offline térkép nem működött, több órát bolyongtunk, ja, meg robogóztunk a 20 cm mély finom homokban, 20%-os emelkedőkön egy állítólagos vízesést keresve, a dzsungel kellős közepén, amiről a helyiek sem tudtak. Ja, ők meg nem beszélnek semmilyen nyelven, természetesen a sajátjukon kívül, ami meg nekünk nemigen ment. Szóval káosz a köbön.
Amikor a helyi kifőzdében kézzel mutogattuk hogy EZT akarjuk MEGENNI, de várjál, fizetünk is érte, az már az amúgy jól megedzett tűrőképességem határait erősen feszegette. Amúgy az egyik legjobb kaja volt ez fülöpéknél, nettó 2000 forintnak megfelelő krajcárból. (Egy idő után, amikor a pénztárcádban már több a beazonosíthatatlan pénz, amiről már jó ég tudja, honnan van, na, akkor minden, ami nem forint, az krajcár.)
Említettem ugye, hogy az élet, azaz konkrétan a Fülöp-szigetek próbára tette a barátságunkat, amikor már a negyedik nap egyre csökkent a kommunikáció köztem és Zsu között, ezzel egyenes arányban nőtt a feszkó, a sóhajtozások és a fejrázások, hervadt a mosoly, akkor drasztikus döntést kellett hozni. Zsu foglalta a buszjegyet, Josh barátunk, akinél laktunk – és még nem mertük neki elmondani, hogy oda tuti nem térünk vissza –, kivitt minket a „buszmegállóba”. Igen, direkt írtam idézőjellel.
Visszatértek gyerekkorom emlékei, amikor édesapámat többször elkísértem a munkába, egy útépítő cégnél dolgozott és a kavicsbányából teherautóval hordták az útalapot.
Sokáig tartott, de helló, Fülöp-szigetek, végre megérkeztünk
Igen, ez a buszmegálló olyan kavicsbányás volt, minden bájával együtt. Szemünk sem rebbent, felszálltunk, 6 óra buszozás következett. Szállásunk teraszáról kinézve, a türkizkék óceán lágyan simogatta a hófehér homokot, a távolban egy termetes hegy körvonalai látszottak és mindenhol pálmafa, ameddig a szem ellát. Jógalégzést gyakoroltunk, mély belégzés, elégedett sóhajtás. Sokáig tartott, de helló, Fülöp-szigetek, végre megérkeztünk.
Csoportos utazás
Tudom, hogy nekem ez a munkám, de rohadt őszinte is vagyok. Ha 3 éve kérdezel erről, tuti az ibuszos 50 pluszos tömegturizmusos nyaralások jutnak az eszembe. Meg is fordult a fejemben az elején, hogy vajon milyen emberek jönnek majd velem, velünk táborozni? Itt jön a képbe a 21. század varázslatos találmánya, a média, amin keresztül nyomon követhetjük az éppen aktuális kínálatot, sőt betekintést nyerhetünk a táborok mindennapjaiba a sztorikon, közzé tett videókon keresztül.
A mi filozófiánk az, hogy amellett, hogy különleges, még nem turisztikailag elhasznált desztinációkat választunk, programjainkkal észrevétlenül billentünk ki mindenkit a komfortzónáján kívül, szem előtt tartva a „mindent lehet és semmi sem kötelező” mottót. Amellett, hogy egy tábort rengeteg körültekintő elő- és utómunka keretez, hatalmas aha-élmény. Soha nem gondoltam volna, egészen addig, amíg meg nem tapasztaltam, hogy amikor a világ másik pontján konkrétan a szél véletlenszerűen összefúj 12-16 embert, hogy ott igazi csodák történnek.
Mert nincs tétje, mert az élet törvénye szerint valószínűleg soha nem találkozunk újra, legalábbis mindannyian abban a formában biztosan nem. Megismételhetetlen. Ez a varázslat benne.
Rá lehet függeni a táborozásra?
A válaszom egyértelműen igen. De ne aggódj, innentől fogva nem lesz gondod az utazásszervezéssel és garantált a siker. Siker? Vagy átalakulás? Önismeret, önszeretet. Önértékelés. A velem táborozók szavait idéztem. Van egy bevett módszerem: minden ember arcát lefényképezem gondolatban a tábor első pillanataiban, aztán az utolsóban is. Válaszolniuk sem kell a zárókörben feltett kérdésekre, amikor a táborban töltött időről beszélgetünk.
Bármennyit túrázunk, vagy szörfözünk, még mindig kifogyhatatlan a lelkesedés
Varázslat, nem tudom máshogy megfogalmazni, más emberek lesznek. A napi rutintól megkövesedett arcok felpuhulnak, a stresszes hétköznapok megfásult tekinteteit csillogó szemek váltják fel, a sokszor panaszkodásra használt ajkakon egyszer csak megjelenik a lemoshatatlan mosoly, és a nevetések, az őszinte nevetések. Azt látom, hogy egyáltalán nem számít, hogy hányszor takarja be őket a hullám az első szörfórákon, felállnak és visszaeveznek és mosolyogva várják az oktatóval a következő lehetőséget. Na jó, azért legyen egy felállás, amikor ott a fotós, de amúgy úgysem ez a lényeg.
Bármennyit túrázunk, vagy szörfözünk, még mindig kifogyhatatlan a lelkesedés. Leterítik a jógamatracot a réten egy lelassulós, befelé figyelő gyakorláshoz, de az üvöltő szél sem akadály az óceánparton, ahol épp power fokozatra váltunk. Megnyílnak, mernek táncolni, énekelni jóga közben, és sírni, kiengedni mindent magukból, amire már nincsen szükség odabent. Hogy mit visznek magukkal a kis csomagjukban, amit egész héten észrevétlenül gyűjtögettek? Szeretetet, elfogadást, csendet.
Márti legutóbb egy mondatomat vitte magával, miszerint minden jól van úgy, ahogy ebben a pillanatban van. Nem csak ők függnek rá erre, minden egyes táborozóm egy egyedi, megismételhetetlen lélek az én kincsesládámban. Életem legszebb karácsonyi ajándékát kaptam két éve. Örök hála érte.
Fotó: Darab Zsuzsa
