- A hindu tisztító szertartástól a szemétben úszó Kuta beachen át a lakatlan Gili szigetekig.
- Felszállás egy reggelig tartó ginto hintóra, elefántlesen a krokodilokkal megspékelt lagúnákban, a Srí Padaya tetején a napfelkeltében – kalandok Srí Lankán.
- Fejest az ismeretlenbe, többszöri újratervezést követően meghatódások a lakatlan óceánparton, motorbaleset, gyomorrontás a majd´ 7500 szigetből álló Fülöp-szigetek egyik gyöngyszemén.
Ázsiai kalandozások Kövi Timivel és Darab Zsuzsával
Miért pont Srí Lanka?
2024. április, Bandaranaike International Airport Colombo Srí Lanka, életem első ázsiai kalandja, egy újabb BeSoulty surf&jóga tábor helyszíne; hullafáradtan szálltunk le a több mint 12 órás repülőút után a trópusi hőségbe a magyar hűvös április után, izzadtunk, mint versenylovak a derbin, én konkrétan azt sem tudtam, hogy merre van arccal előre, de már a levegő illata megbabonázott. Soha nem felejtem el, amikor megláttam a dzsungel ég felé nyúló pálmafáit és az óceánt, amikor leégett a hajam az első street foodos kajától, és az első megaméretű pókot, aki meglepett a fürdőmben. Az első nap beleszerettem. Bálint, kollégám és jó barátom csak ennyit mondott: Timike, nyugodjál szépen le a pi.., el fog ez múlni. Nem múlt el, két hét után, amikor újra a reptéren voltunk, mintha egy darabot téptek volna ki belőlem, mintha a mellkasomon ült volna valaki, megfertőződtem. Tudtam, hogy visszatérek, a kérdés csak az volt, hogy milyen hamar.
De kik vagyunk mi?
Kövi Timi, azt hiszem, a kalandor a helytálló szó arra, ami most engem a leginkább jellemez. Amúgy a BeSolty egyik túravezetője és jógaoktató. Mellesleg egyedi bútorokat tervezek. Keresem a kihívásokat, mert a langyos hétköznapok csak untatnak, aztán amikor 200%-on pörgök és széthajtom magam, utána szívesen elcsendesedek, magamba fordulok, az a meditálós, lelassulós típussá változom. Teljesen a két véglet ez a gyerek, hallottam annak idején eleget, nos, vannak dolgok, amik nem változnak.
Darab Zsuzsa, számomra nemes egyszerűséggel Zsu, fotóművész, a Capa Központ és a magyar fotográfia képviselője a FUTURES 2024 programban. De festett már Dániában, elhagyta, majd megtalálta a zokniját Finnországban, évekig élt Izlandon a fényképezőgépével, Skandinávia igazi szerelmese. Egy hőkaméleon, aki indított már mozgalmat a női bálnák egyenjogúságáért (nem túl nagy sikerrel…), falja a könyveket, és utálja a békákat. Lassan, de megalapozottan kibontakozó személyisége feltárta számomra rejtett értékeit.
Hogyan keveredtünk össze Srí Lankán?
Egy korábbi táborból ismerem Zsut, és a legelső alkalommal azt mondtam neki, hogy tudom, hogy nem utoljára találkoztunk. Megéreztem. Azt persze álmomban sem gondoltam akkor, hogy néhány hónap múlva együtt fogunk lakni és életünk kalandjain együtt röhögni és persze néha sírni is. Én ugye visszatértem, mert nem élet az élet Srí Lanka nélkül, meg aztán gyorsan szerveztünk oda egy tábort, hogy dolgom is legyen. Zsu meg, ahogy ő fogalmaz, fotózás terén a fű sem nő télen, a meleget meg szereti, ja nem, de a teknősöket, az elefántokat igen. Szóval így indult a kaland 2024 januárjában.
Mi az, amiben Srí Lanka leginkább eltér az általunk élt, megszokott európai normáktól?
Mindenben. Az ország lakosságát majd´ 80%-ban szingalézek lakják, akik buddhista hit szerint élnek, 8% az indiából bevándorolt tamilok. A buddhizmusra jellemző nem ártás, a tiszta gondolatok, őszinte szavak. Ezzel szinte jellemeztem is azt a varázslatos hangulatot, ami szinte az egész szigetet belengi. Ha megpróbálom az érzést megfogalmazni, hogy milyen az élet Srí Lankán, talán a legtalálóbb kép az, hogy olyan, mint egy mámorító, illatos, védelmező buborék, amelyben a biztonság érzése vegyül az egymást segítő és az életet végtelenül élvező és a legapróbb dolgokat is értékelő nézetekkel. Egyszerűen imádom.
A közlekedés már nem ennyire békés, sőt. A sziget területe Magyarország 2/3-a, lakossága viszont 24 millió, szóval elég sűrűn lakott és ez jellemző az utakra is. A helyi Volán crazy busza, ami fékezés helyett a gázt és a dudát nyomva megállíthatatlanul repít keresztül mindenen, autók, a sziget jelképeként emlegett tuk-tukok – nekem is van egy fél, mármint tuk-tukom, de erről később – bringák, robogók, ja és persze a helyi négylábúak, akik olyan nyugalommal közlekednek az előbb említett járművek között, hogy simán a legnagyobb tisztelet övezi őket az utakon. Majd’ elfelejtettem, a sziget keleti oldalán amúgy érdemes óvatosan kocsikázni, olykor-olykor elefántokkal is találkozhatsz, nem viccelek, a vadon élő ormányosok néha az útra tévedve békésen legelésznek.
Olykor elefántokkal is találkozhatsz
Épp arugambay-i kalandozásunkról tartottunk hazafele, hulla fáradtan álomba merülve az autóban, amikor barátunk, Niwas, aki többórás vezetés után teljes nyugalommal, szinte már unottan csak annyit mondott, ott van egy elefánt. E L E F Á N T, a szó, mint a nagymama brutálisan csilingelő vekkere, a másodperc tizedrésze alatt ébresztett fel bennünket, és ott volt, ott állt az a csodálatos, hatalmas, békés lény az úton. Nem tudom, mennyi idő telt el néma csendben, csodálva őt, Zsu annyira meg volt hatódva, hogy emlékszem, fotózni sem volt képes az első pillanatokban. Hasonló meglepettséget véltem felfedezni az arcán, amikor először pillantotta meg a házba betévedt, nem kis méretű pókot, na jó, akkor sikongatott is, meg káromkodott. Az egyezség viszont az volt, hogy mivel én vagyok a pókiszonyos, az ő feladata kitessékelni a hívatlan vendéget, akik rendszeresen jártak hozzánk. Én voltam a békák eltávolításáért felelős, még most is röhögök, amikor visszaemlékszem arra az estére, amikor egy minibéka lepett meg minket. Vicces egy páros vagyunk, ez azért hamar kiderült.
Maradjunk az állatoknál!
Az elefántos és teknősös ütőkártyámmal nyertem meg Zsut, amikor még azon tűnődött, hogy a telet Balin töltené, aztán persze Srí Lanka után Balin is kalandoztunk, de ez akkor ez még nem volt leütve. És erről később mesélek majd.
Srí Lankán 7-féle teknős él, és naponta több esik baleset áldozatául, így főleg a déli parton több farm is működik, akik a sérült állatok gyógyításán túl teknőstojásokat mentenek. A lerakott tojások mindössze 2-3%-a tud visszamenni az óceánba, ami nagyon alacsony szám, ezért nagyon hálás feladatot vállaltak magukra többségében önkéntesek a tojásmentéssel. Egyszer teljesen véletlenül az egyik beachen volt szerencsém látni, ahogy a pár napos tündéri kis tekiket visszaengedték az otthonukba, ahogy a simára lapított homokban az ösztöneiktől hajtva cuki kis lábaikkal siettek az óceán felé. Egyik barátunk, aki mellesleg a legjobb rice ‘n’ curry-t főzi – nyugalom, persze, hogy lesz szó kajáról is –, minden évben kifigyeli az éjszaka a parton fészküket kereső mamatekiket és a lerakott tojásokat óvatosan kiszedik a homokból, és biztonságos helyre temetik el újra, segítve a teknőspopuláció fennmaradását.
Zsu első napja Srí Lankán, naná, hogy Banti rice ‘n’ curryjével indítottam a hangolódást, majd lementünk sétálni a partra. Sok helyen az óceánban képződtek korallokból olyan falak, melyek természetes medencéket formáznak, itt kisebb a hullámzás, a teknősök átúszva erre a békésebb helyre szívesen lebegnek a vízben, nem beszélve arról, hogy finom algafalatokkal is etetik őket a helyiek. Aznap délután, arra sétálva Zsu felfigyelt az egyik teknősre és olyan gyermeki örömmel rohant bele a vízbe, hogy akkor, az első napján a paradicsomban, tudtam, hogy ő is megfertőződik.
Hívatlan vendégek – egy ocsmány nagy kígyó, betörők és Barnuska
Nagyot ugrunk a cukiságból a csúnya és undihoz. Egyik, gyerekeknek tartott workshop fárasztó programja után vánszorogtunk haza, megmászva a házunkhoz vezető emelkedőt, kinyitottam a kaput és a házunk fala és a mellette húzódó kerítés között hátul a kertben megpillantottam egy nagy, mozgó valamit. Berohantunk a házba, egyenesen hátra a konyhába, ajtó kinyit, egy óriási kígyó ágaskodik magasra, tartva valami gömb alakút a szájában.
Először arra gondoltam, hogy tuti megszomjazott, és épp egy kókuszt próbál megbontani – jaaa, de a kígyók nem vegák. Egy felfuvalkodott béka volt a szájában, majd a zsákmánnyal felmászott a közel 2 m-es falunkon, át a szomszédba. A döbbenet, azt hiszem, nem elég leírni azt, ami akkor az arcunkra kiült. De mit vár az, aki beköltözik a dzsungel közepére. A napi szinten a banán- és papayafáinkon és a háztetőn randalírozó majmok és a matchetával őket üldöző szomszédasszony harca üdítő színfoltja volt mindennapjainknak. Dzsungelkönyvem mai fejezetét egy megható történettel zárom.
Imádom a kutyákat, és ha tehetném, mindig, mindenhol az összeset is megmenteném.
Imádom a kutyákat, és ha tehetném, mindig, mindenhol az összeset is megmenteném. Az első Srí Lanka-i tartózkodásunkkor reggelente a csapathoz jógagyakorlásra sétálva mindig mellém szegődött egy tündéri kiskutya, aki elkísért a hotelig, majd bezsebelt egy simit és lelépett. December elején, a második hetemet töltöttem dzsungel közepén lévő imádott kis házamban, amikor az éjszaka közepén rám törték az ajtót és elvitték az amúgy nagyon okosan három különböző helyre eldugott összes pénzemet. De a rablók ügyesebbek és nem utolsósorban nagyon bátrak voltak, én pedig békésen aludtam ez idő alatt.
Ceci barátnőm még egy korábbi táborban aggódott, hogy a bulikából késő éjjel visszaérkezve nehogy felébresszen a motoszkálásával, elmesélve neki is a kirablásom storyját, megnyugodott, hogy az ő hazaérkezése semmi nem volt a vastag konyhaajtót betörőkhöz képest, de nem is ezt akarom fókuszba helyezni, hanem arra akarok kilyukadni, hogy másnap reggel, amikor kiléptem a házból, ott állt a kiskutya, akit még áprilisban ismertem meg. Minden kétséget kizárólag ő volt, kacska kis füleivel, boldogan ugrált rám, nyalogatott, mintha azt akarta volna közölni, hogy nem vagy egyedül, majd én vigyázok rád. Barnuska beköltözött hozzám és India könnycseppje az otthonom lett.
Fotó: Darab Zsuzsa
Kövesd a Marie Claire-t a Google hírekben is!
