- „Annyira édes, egyszerűen meg kell zabálni!” – mondtad már erre valaha, mikor megláttál egy babát vagy kiscicát?
- Ezt az égető vágyat, hogy játékosan megszorítsunk, beleharapjunk, belecsípjünk valami cukiba anélkül, hogy ténylegesen ártani akarnánk neki, „aranyos agressziónak” vagy „cukisági agressziónak” nevezik.
- Oriana Aragón szociálpszichológus és a Yale Egyetem kutatócsoportja adta ennek a jelenségnek a nevét.
„Annyira cuki, hogy mindjárt beleharapok a pofijába!” vagy „Annyira édes, hogy belehalok!” Te is reagáltál már így arra, ha megláttál valami igazán imádni valót? Ne aggódj, mert emberek millióira jellemző a cukisági agresszió.
Oriana Aragón egy 2013-as konferencián mutatta be a „cukisági agressziót”, amivel felkeltette a média figyelmét, és azóta foglalkoznak a jelenséggel széles körben. Az aranyos agresszió valójában meglehetősen gyakori. Aragón becslései szerint a lakosság 50-60%-a tapasztalja ezt.
A cukisági agresszió egy példa arra, amit a kutatók „dimorf kifejezésnek” neveznek – amikor úgy tűnik, hogy belső érzéseid és ezeknek az érzéseknek a külső kifejezése ellentmondanak egymásnak. További példák a dimorf kifejezésre: a sírás örömteli pillanatokban, mint egy esküvő vagy egy gyermek születése, vagy a nevetés egy kellemetlen beszélgetés során.
A cukiság agresszió valójában segít szabályozni az érzelmeket
Aragón és a Yale-es kollégái szerint a dimorf kifejezés akkor fordul elő, amikor egy személyt elárasztanak az érzelmek. A cukisági agresszió olyan mechanizmus lehet, amely segít szabályozni ezeket az intenzív érzéseket. És találtak néhány bizonyítékot ennek alátámasztására.
A cukisági agresszió olyan mechanizmus lehet, amely segít szabályozni a túláradó pozitív érzelmeket
2015-ben publikált tanulmányukban arról számoltak be, hogy tesztalanyokkal fotókat nézettek meg csecsemőkről, akik között voltak csecsemősebb arcvonású babák (digitálisan módosítottak rajtuk, hogy nagyobb szemeik, arcuk és kisebb orruk legyen).
Ezután arra kérték a résztvevőket, hogy értékeljék, mennyire értenek egyet az olyan kijelentésekkel, mint például: „Amikor ránézek erre a babára, úgy érzem, nagyon erős pozitív érzések kerítenek hatalmukba”; „Szeretném megcsípni az arcát”; és „Úgy érzem, gondoskodni akarok róla”. Arra is megkérték a résztvevőket, hogy mérjék fel érzelmi állapotukat a képek bemutatása előtt és után.
A kutatók azt találták, hogy azok az emberek, akik cukisági agressziót tapasztaltak, hirtelen nagyon emelkedett állapotba kerülnek, de ugyanolyan gyorsan le is higgadtak. Éppen emiatt a kutatók szerint a cukisági agresszió általában az energikusabb személyekre jellemző, és ezt el is árulja a kommunikációja, ami hasznos lehet másoknak. Például, ha valaki a félénk kutyusát sétáltatja és egy személy úgy közelít felé, hogy „Jaj, de cuki, hadd simogassam meg!”, az finoman háríthatja a közeledést, mert akármennyire is kedves, de kellemetlenséget okozhat a kutyusnak.
A cukisági agressziónak evolúciós haszna is van
Ugyanakkor arra is fény derült, hogy evolúciós szempontból megéri cukinak lenni, ugyanis minél aranyosabbnak ítélünk meg egy kisbabát vagy kiskutyát, annál erőteljesebben szeretnénk róla gondoskodni. De ugyanígy magának a cukisági agressziónak is megvan a maga evolúciós haszna: mivel segít a nehezen kezelhető pozitív érzelmek szabályozásában, így képessé válunk arra, hogy gondoskodjunk a cukiság tárgyáról azzal, hogy a pillanatnyi „agresszió” kioltja a túláradó érzéseket és ettől azok kezelhetőbbek lesznek.
A cukisági agressziónak evolúciós haszna is van
Katherine Stavropoulos klinikai pszichológus és a Riverside-i Kaliforniai Egyetem kutatója is tanulmányozta a cukisági agressziót. Stavropoulos társszerzője volt egy 2018-ban publikált tanulmánynak, amely azt vizsgálta, mi történik az agyban, amikor valaki cukisági agressziót él át. Végül azt találták, hogy a jelenség kialakulásában az agy érzelmi és jutalmazási rendszere is részt vesz, és ez utóbbi a vágy és az öröm érzéséért felelős.
Forrás: Huffpost, Fotók: Getty Images
