Ördög Nóra édes képpel köszöntötte szülinapos fiát – Venci már 10 éves

2024. augusztus 04.
Ördög Nóra és Nánási Pál kisfia már 10 éves. Venciről az édesanyja osztott meg egy édes közös fotót.
Ördög Nóra

Ördög Nóra és gyerekei között rendkívül szoros a kapcsolat, nem csoda hát, hogy Mici és Venci rendszeresen megjelennek a műsorvezető Instagram-oldalán is. Ördög Nóra a kisfia születésnapja alkalmából posztolt egy cuki közös képet – amelyekből a többi között az is kiderült, hogy Venci az elmúlt időben óriásit nőtt. Azt viszont nem tudjuk eldönteni, hogy anyukájára vagy apukájára hasonlít-e jobban. 

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Ördög Nóra (@ordognora) által megosztott bejegyzés

 

Az édes fotó mellé Ördög Nóra a következőt írta: „A legcsodálatosabb 10 éves.”

A tévés műsorvezető Ördög Nóra 2008-ban vált el első férjétől, Rubin Kristóftól, akivel házasságuk előtt hét évig alkottak egy párt. A kapcsolatuk előtt Nánási Pál is házas volt, ő 10 év után ment külön feleségétől. A páros 2010-ben házasodott össze, 2013-ban született meg lányuk, Mici, 2014-ben pedig kisfiuk, Vencel.

Nánási Pál és felesége külön brandet építettek családjukból. A mindennapi kalandjaikat rendszeresen megosztják követőikkel a Nánásiék elnevezésű Youtube-csatornájukon. 

De Ördög Nóra egymagában sem tétlenkedik. A műsorvezetés mellett nemrég elindította saját szépségmárkáját is, ami a Nora Beauty nevet kapta. A műsorvezető nagyobbik gyereke, Mici néhány hónappal ezelőtt a levegőt hódította meg, amikor is légtornászként debütált a Fővárosi Nagycirkuszban. Az aktív kisgyerek sok sportot kipróbált már, de nagyon úgy tűnik, hogy a légtorna lesz az igazi szerelem. Mici felkészülését Vincze Tünde légtornatanár segítette, aki szerint Ördög Nóra lánya valódi őstehetség. 

Fotó: Central Archiv