- Az alábbi emberekkel olyan dolgok történek, amikre máig nincs magyarázat.
- Van, aki szellemmel találkozott, míg másnak a rémálma vált valóra.
- Az alábbi hátborzongató igaz történetektől benned is megfagy majd a vér.
Egy felhasználó arra kérte a BuzzFeed olvasóit, hogy osszák meg a leghátborzongatóbb élményeiket. A nezetők nem okozta csalódást. Garantáltan libabőrös leszek a következő történetek olvasása közben.
Íme 5 hátborzongató igaz történet, amitől azonnal megfagy benned a vér!
Félelmetes dúdolás
„Tizenéves korunkban az bátyámmal nyáron egy puccos étteremben dolgoztunk a város másik végén. Az egyik legforgalmasabb este az üzletvezető felajánlott nekünk pluszpénzt és egy ingyen vacsorát, ha tovább maradunk és segítünk takarítani. Mi boldogan beleegyeztünk, és végül csak hajnali háromkor indultunk haza.
A bátyám vezetett, miközben csendben hallgattuk a rádiót. Aztán egyszer csak egy zúgó hangot kezdtem hallani. Gondoltam, biztos a rádió statikus zaja, vagy a motor. De furcsálltam, mert igazából olyan volt, mintha valaki egy dallamot zümmögne. Zavaromban lehalkítottam a rádiót, és megkérdeztem a bátyámat, hogy ő is hallotta-e. Ő erre azt mondta, hogy azt hitte, én vagyok az. Nem is értette, miért dúdolok egy másik dalt, és nem azt, ami a rádióban szólt.
Mikor megmondtam neki, hogy nem én voltam ő azonnal a fékre taposott. Mindketten körülnéztünk, hogy lássuk, milyen kereszteződéshez érkeztünk. Jobbra néztünk, és pont a temető előtt találtuk magunkat! A zümmögés akkor sem szűnt meg, amikor a rádiót lehalkítottuk, és határozottan úgy hangzott, mintha egy kislány hangja lett volna.
Miután a kezdeti sokk elmúlt, mindketten felsikoltottunk, én pedig azt kiáltottam: »Mit csinálsz?! Taposs a gázra!«
Amikor hazaértünk, anyám már ébren volt, és a reggeli kávéját itta. A bátyám ragaszkodott hozzá, hogy a biztonság kedvéért mondjuk el néhány imát a rózsafüzérnél annak a lelkéért, aki a dallamot dúdolta. A leghátborzongatóbb az volt, hogy amint elhagytuk a temetőt, a dúdolás teljesen abbamaradt.”
Tanárnő az álomból
„Amikor kislány voltam, gyakran voltak rémálmaim, amelyekben egy Bridget nevű gonosz nő szerepelt. Nem tudom, honnan találtam ki a nevét, csak valahogy tudtam. Bridget rendszeresen üldözött az álmaimban, miközben mindennek elhordott. Magas volt, hosszú, sárgás színű haja volt, 50 év körüli, és a szemei barnák voltak.
Ezeken a dolgokon kívül nem igazán tudnám megmondani, hogyan nézett ki. Az álmok 4 éves korom körül kezdődtek, és körülbelül harmadik osztályos koromban abbamaradtak.
Aztán, amikor hetedik osztályos voltam, volt egy borzalmas társadalomismeret tanárom. Állandóan szidta a diákokat mindenféle apróság miatt, néha meg is szégyenített bennünket. Magas volt, hosszú, sárgás hajjal, és ugyanolyan vonásokkal, mint Bridget. Egy nap hallottam, ahogy egy másik tanárral beszélget, és az Bridgetnek hívta a nőt.
Később kirúgták, mert megütött egy lányt, és kiverte a fogát. Azt hiszem, az elmém valahogy figyelmeztetni akart rá.”
5 hátborzongató igaz történet, amitől azonnal megfagy benned a vér
Szellemidézés
„Amikor a 90-es évek elején főiskolás voltam, egy barátommal ugyanabban a társasházban laktunk. Hamar összebarátkoztunk két lánnyal, akik egy albérletben laktak ugyanabban az épületben. Egyik este a lányoknál voltunk, és a barátom talált egy nagyon régi szellemidéző ouija táblát a ruhásszekrényükben. Mindkét lány meglepődött, mondván, hogy nem az övék.
A barátom elővette, és úgy döntöttünk, játszunk egy kicsit, mielőtt elmegyünk vacsorázni. Feltettük a tipikus hülye kérdéseket, és mindannyian azt gondoltuk, hogy biztos a másik mozgatja a csúszkát. A szellem, akivel beszélgettünk, nagyon barátságosnak tűnt, és eléggé csalódott volt, amikor elbúcsúztunk.
Amikor elindultunk vacsorázni, a barátom visszatette a szekrény felső polcára a táblát. Mindannyian a bejárati ajtónál álltunk és vártunk, majd együtt távoztunk, és néztük, ahogy az egyik lány bezárja az ajtót. Mindannyian egy autóval mentünk az étterembe, ami körülbelül fél órányira volt. Akkoriban nem voltak még mobiltelefonok, és végig egymás látóterében voltunk.
Amikor visszaértünk a lakóparkba, úgy döntöttünk, hogy átmegyünk a barátom lakására, és zenét hallgatunk. Mikor kinyitotta a lakása ajtaját, és felkapcsolta a villanyt, mindannyiunkban megfagyott a vér. Ott feküdt a az az átkozott tábla. A csúszka közvetlenül a NEM fölött.
Szégyellem bevallani, de a lányok jóval előbb abbahagyták a sírást, mint én. Mindannyian egész idő alatt együtt voltunk, egyikünk sem tudta volna megtréfálni a többieket. Elég, ha annyit mondok, hogy aznap este volt egy kis tábortűz a parkolóban, és elbúcsúztunk attól a táblától. Eltelt 30 év, de még mindig megijedek kicsit, amikor kinyitok egy zárt ajtót.”
Roger
„Amikor a húszas éveim elején jártam, két barátnőmmel elmentünk egy klubba Austin belvárosában. Nagyon jól éreztük magunkat, majd nem sokkal hajnali három után elindultunk haza, és lesétáltunk az utcán, a parkoló autónk felé. Egyszer csak két férfi közeledett felénk. Mindketten 30 körülieknek tűntek. Az egyik inkább csendes volt, a másik meglehetősen hangos és kötözködő. Folyton azt kérdezgette tőlünk: »Hol van a buli?«
Eleinte nem válaszoltunk neki, aztán az egyik barátnőmnek elege lett, és közölte, hogy a bulinak vége. Úgy tűnt, a válasza felidegesítette. Próbált a közelünkbe jönni és hozzánk érni, miközben mindenféle obszcén dolgot vágott a fejünkhöz. Nagyon ijesztő volt. Ekkor a srác, aki vele volt, azt mondta: »Roger, menjünk!… Hagyd őket békén, Roger!«
Már nagyon elegem volt, és elküldtem a fickót, Rogert a fenébe, mire ő még jobban dühbe gurult. Megfenyegetett minket, hogy ha még egyszer megszólalunk, pofán vág bennünket. A fickó nyilvánvalóan labilis volt.
Hála az égnek észrevettünk egy rendőrt az utca túloldalán, és elindultunk felé. Roger barátja már lelépett, de ő továbbra is követett minket miközben szitkokat és sértéseket szórt ránk. Egyszer csak meglátta a rendőrt, és bőszen bocsánatot kért, és eltűnt. Amikor megfordultunk, már nem volt ott. Még csak a távolban sem láttuk.
Néhány nappal később a munkahelyemen a társalgóban valaki a tévét nézte, amikor kezdődött a híradó. A rendőrség letartóztatott egy férfit, aki legalább két nőt meggyilkolt a környéken. Amikor ránéztem a képernyőre, és megláttam a férfit, végigfutott a hideg a hátamon. Roger volt az, ugyanaz a férfi, aki minket is zaklatott! Kiderült, hogy sorozatgyilkos volt. Senki sem tudja, hány embert ölt meg. Sok álmatlan éjszakám volt ezután az élmény után.”
Hang a könyvtárból
„Soha senkinek nem meséltem el ezt a történetet, de amikor fiatalabb voltam, egy nagy házban laktunk, amiben volt egy könyvtár. Egy nap, olyan 7 vagy 8 éves lehettem, este fél 11 körül értünk haza. Az előszobában voltam, és tisztán hallottam, hogy valaki (aki pontosan úgy hangzott, mint az anyám) a nevemet kiáltja először közvetlenül mellettem, majd újra, a ház távoli pontjából. Képtelenség lett volna ilyen gyorsan az egyik helyről eljutni a másikra.
Anyukám a közelben volt, ezért megkérdeztem, hallotta-e. Furcsán nézett rám, és azt mondta, hogy nem. Elsétáltam a könyvtár felé, ahonnan a hangot hallottam, és ott állt egy alak. Egy szempillantás alatt eltűnt. Nem hiszek a szellemekben, de nincs magyarázatom arra, ami történt. A mai napig gondolkodom rajta.”
Forrás: Buzzfeed Fotó: Getty Images
