A korábbi modell és műsorvezető azzal indította posztját, hogy a saját gyerekei – a lánya és fia is – idén már sokadik alkalommal nyújtottak segítséget egy arra rászoruló ismeretlennek. Ezt Görög Zita önmagában nem találná kiemelendőnek, hiszen természetesnek tartja. Az azonban rendkívül dühítette, hogy miközben a kamaszkorú gyerekeinél ez normális, addig a felnőttek túlnyomó többségénél azt látja, tétlenül mennek el a másokat érintő problémák mellett.
„Ez idén már a sokadik alkalom, hogy a gyerekeim segítettek valakinek, miközben a felnőttek lépteiket lassítva, kíváncsiskodva elmennek mellettük.” Ezzel az erős és szomorú megjegyzéssel indította Görög Zita az Instagram-posztját.
View this post on Instagram
Azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy sokan szidják a fiatal generációt, amiért csak magukkal törődnek és alkalmatlanok. Ennek Görög Zita az ellenkezőjét tapasztalja. Szerinte éppen a felnőttek azok (tisztelet a kivételnek), akik képesek embereket ott hagyni az út szélén.
Mint írta, nemrégiben a lánya egy teli vonaton hívta valakihez a mentőket, miközben a felnőttek megbeszélték egymás között, hogy a kislány már intézi. A fia pedig egy barátjával az utcán hívta a mentőket valakihez, aki segítségre szorult, és aki mellett a járókelők csak elhaladtak.
„Büszke vagyok minden gyerekre, kamaszra, felnőttre, aki mer segíteni! A gyerekeimre kifejezetten! De a nap hősei akkor is a mentősök” – zárta a bejegyzését.
Fotó: Marie Claire Archív