Június 2-án rendezik meg, és 14 órakor veszi kezdetét a Budapest Pride, amelynek gyülekezője a Városháza parknál lesz, menete pedig 15 órakor indul a Károly körúton az Astoria felé, onnan a Múzeum körútig. A beszédek a Műegyetem előtt 17 órakor kezdődnek, megszólal többek között Rainer-Micsinyei Nóra és Kovács Patrícia is, műsorvezetőként pedig Lilu és Steiner Kristóf áll majd színpadra.
Közösen egy színpadon

Lilu a Marie Claire digitális lapszámához készült fotón
Lilu és Steiner Kristóf hosszú ideje nem álltak közösen színpadon, most a Budapest Pride ad erre alkalmat. A műsorvezető, Lilu megható posztban írt kapcsolatukról és arról, hogy az idei Pride szimbolikus jelentősége egyaránt üzenetértékű: a szeretet, a bátorság és a hazaszeretet ma többet jelent, mint valaha.
Tomán Szabina is posztolt az Instagram-oldalára egy Steiner Kristóffal és férjével, Nimrod Dagannal közös fotót, hogy kifejezze kiállását az elfogadás mellett.
Sebestyén Balázs a rendezvény előtti este jelentetett meg egy közleményt a Facebook-oldalán, amelyben hangsúlyozta, hogy ünnepnek tartja a rendezvényt, nem pedig tüntetésnek, a sokszínűség pedig meggyőződése szerint nem megoszt, hanem gazdagabbá tesz. Ezt írta: „Éljen a sokszínűség! Holnap Pride… drukkolok hogy minden rendben legyen és békés legyen az ünnep! Igen, ez ünnep, nem tüntetés! A sokszínűség, az egyenlőség és a szabadság ünnepe. Azt kívánom, hogy mindenki békében, szabadon élhessen ebben az országban – függetlenül attól, hogy ki milyen nemű, kit szeret, milyen a hite, vagy hogyan határozza meg önmagát. A sokszínűség nem veszély, hanem erő. Nem megoszt, hanem gazdagít. Bízom benne, hogy a gyülekezés joga nem kiváltság, hanem alapjog marad mindenki számára – ma, holnap és mindig. És nagyon drukkolok, hogy holnap minden békében, méltósággal történjen. Éljen a Pride, éljen a szabadság, éljen a szeretet!” – írta a rádiós Facebookon.
Till Attila arról írt, nem akarja, hogy a nem heteroszexuális emberek hátrányt szenvedjenek Magyarországon. A műsorvezető hozzátette, károsnak tart minden olyan megszorítást és kommunikációt (különösen azt, amikor egyenlőségjelet tesznek a melegség és a pedofília közé), ami elnyomja a nem heteroszexuálisokat.
Ha a programról bővebb infóra lenne szükséged: budapestpride.hu
Forrás: nlc.hu Fotó: tv2 Press, Demeter Vanda