Michael Jackson legidősebb gyereke házasodik – egyre jobban látszanak rajta apja vonásai

2025. augusztus 30.
Michael Joseph Jackson Jr, vagyis Prince, a néhai szupersztár legidősebb gyereke nyolc év után köti össze az életét Molly Schirmanggel.
Michael Jackson fia, Prince eljegyezte barátnőjét, Molly-t

Michael Jacksonnak három gyereke született: a legidősebb apja nevét, a Michael Joseph Jacksont kapta, de általában csak Prince-ként emlegetik, ezzel utalva rá, hogy ő apja „trónjának” várományosa. A középső testvér Michael Jackson egyetlen lánya, Paris Jackson, a legkisebb pedig Bigi, akit korábban Blanket néven lehetett ismerni.

A legidősebb gyerek, Prince most nagy hírt jelentett be Instagram-oldalán: nyolc együtt töltött év után eljegyezte barátnőjét, Molly Schirmanget. A nagy alkalom örömére Michael Jackson elsőszülött fia egy rakás képet is megosztott Instagram-oldalán, így azt is láthatjuk, hogyan fedezhetőek fel rajta egyre inkább apja vonásai.

Michael Jackson első fia, Prince megerősítette, hogy eljegyezte barátnőjét

A 28 éves Michael Joseph Jackson Jr. a posztban azt írta, „Molly és én rengeteg időt töltöttünk együtt, és ez alatt sok fantasztikus közös emléket szereztünk. Körbejártuk a világot, elvégeztük az iskolát és egymás mellett váltunk felnőtté. Izgatottan várom közös életünk következő fejezetét, és hogy még több szép közös emléket gyűjtsünk. Szeretlek, bébi!”

A képek között találunk egy csoda szép eljegyzési fotót, melyen Molly vékony, pántos fehér ruhát, Prince pedig egy elegáns inget visel. De a közös fotók között rengeteg romantikus és bájos emléket megmutattak még a közös jelmezes buliktól az utazásokon át a meghitt pillanatokig.

Michael Jackson fia alig 12 éves volt, amikor szupersztár édesapja elhunyt 50 éves korában. Prince a mai napig sokat beszél Jacksonról a nyilvánosság előtt, és egy korábbi interjúban azt is elmondta, mindennap eszébe jut édesapja.

Prince és Michael Jackson: ott van a hasonlóság

Michael Jackson arca mindig is népszerű téma volt a bulvármédiában, és ha abból az arcból indulunk ki, ami élete vége felé jellemezte a popsztárt, valószínűleg nehezen látjuk a hasonlóságot Prince és apukája között.

Ha azonban jobban megnézzük Michael Jackson régi képeit és videóit, egyértelműen láthatjuk Michael Jackson Jr.-on apja vonásait! Az arcformájuk például szinte egy az egyben ugyanaz, de orruk és szájuk is nagyon hasonlít.  

Michael Jackson és Donny Osmond az American Music Awards díjátadóan 1974-ben

Michael Jackson és Donny Osmond az American Music Awards díjátadón 1974-ben

Prince egyébként nem lépett zenei pályára, mint híres édesapja: munkaidejében egy Los Angeles-i alapítványt igazgat, amely rászoruló gyerekeket segít adományokkal és az oktatásuk támogatásával. Emellett a filmiparba is belekóstol néha – időnként producerként vesz részt hollywoodi produkciókban, de olykor még kisebb szerepeket is elvállal.

Forrás: Mirror Fotó: Getty Images