Emberfeletti edzéséről mutatott felvételt Tóth Vera – leesett az állunk

2025. december 05.
Milyen edzésnek köszönheti erőnlétét, nagy fogyását és fittségét Tóth Vera? Friss videón mutatta meg az énekesnő: szenvedélye lett mostanra a kőkemény K1. Le a kalappal!
Tóth Vera

Tóth Vera elképesztő átalakuláson ment keresztül, életmódváltásának köszönhetően pedig rengeteget fogyott az elmúlt években. Bámulatos fogyásában nagy szerepe van annak is, hogy immár rendszeresen sportol.

„Harmincévnyi hedonizmus és önszeretet hiánya után” engeszteli testét, hogy jóban legyenek egymással – írta korábban közösségi oldalán. A Nők Lapjával készült interjúban pedig arról is mesélt, hogy futni kezdett, jógázni, emellett pedig K1-ezni is, ami egy igen kemény, bokszalapú küzdősport. Utóbbiban kimondottan meg is találta önmagát.

Kőkeményen edz Tóth Vera

Közösségi oldalán közzétett videójában most meg is mutatta, milyen kemény elemekből áll egy ilyen edzés. Jól látszik, hogy az énekesnő keményen belead mindent az edzőjével közös órába, mely határozottan próbára is teszi az izmokat és az erőnlétet.

„Nem „csak” szövegtanulás van ám. Én így erősítek a december 22-i nagykoncertemre. Végre visszatérhettem a K1-hez! A műtétem után sokáig nélkülöznöm kellett a sportot, és mindent, amitől jobb és jobb lehetek testileg… Türelem, várakozás, magamba szállás, ez volt az én triumvirátusom az elmúlt hónapokban” – kezdte gondolatait Tóth Vera.

Tóth Vera

Tóth Vera látványos fogyásában nagy szerepe van a rendszeres sportnak

Töltsük ki a magyar híresség kvízt!

Vajon a fiatalkori képeken hány legendás színészt és énekest ismerünk fel? Nézzük meg a tíz kérdésben található képeket, mindegyiknél három lehetőség közül tudjuk kiválasztani a helyes választ. Hány pontot érünk el a kvízen?

Kihívást jelentettek számára az elmúlt hónapok

„Tudom, hogy nem volt köztudott rólam, de dohányoztam és néhány hónapja leszoktam a cigizésről is, hosszú idő után. Ez a leszokás pedig folyamatos éhséget eredményezett, ami az esetemben nem egy tuti útitárs, így megint egy pokoli nehéz időszak van mögöttem. A felülkerekedés önmagadon fárasztó, főleg, ha egykoron vad hedonista voltál” – árulta el az énekesnő.

„Az étkezést fegyelmezetten tartottam, bár sokszor úgy éreztem, hogy nem vagyok elég jó ebben, néha nagyon el voltam „anyátlanodva”. Biztos te is vagy így néha… Szóval elmondhatom, hogy az egészségmegőrzésért tényleg sokat tettem, hálás vagyok, hogy sikerült kitartani.

Remélem, másokat is inspirál. Ti is húztok engem, fel, fel, fel! Karácsonyra pedig sok erőt kérek ahhoz, hogy továbbra is keményen dolgozhassak, hogy folytathassam az utam az életmódváltás terén és a színpadról is sokat adhassak az embereknek” – írta Tóth Vera a videó mellé Instagramon.

Az edzéséről készült videót ide kattintva tudod te is megnézni.

Forrás: Instagram, Fotók: Schumy Csaba