- Az érzelmi elérhetetlenség sokszor tanult önvédelem, nem tudatos döntés.
- Figyelmeztető jel lehet, ha éppen akkor veszítjük el az érdeklődésünket, amikor a másik közeledni kezd.
- A változás első lépése nem az önhibáztatás, hanem annak felismerése, mikor és miért kezdünk távolságot teremteni.
Mindegyik kapcsolatunk végére találunk elfogadható magyarázatot. Rosszkor találkoztunk. A másik nem tudott kommunikálni. Túlságosan elfoglaltak voltunk. Nem működött a kémia, esetleg már az első randin gyanúsan tartotta a villát.
Ezek az indokok külön-külön teljesen igazak lehetnek. Ha azonban egymás után futnak zátonyra az ismerkedéseink, és mindig hasonló ponton kezdünk menekülési útvonalat keresni, érdemes megvizsgálnunk a történetek egyetlen állandó szereplőjét: saját magunkat.
Kapcsolatra vágyni viszonylag könnyű. A nehezebb rész akkor kezdődik, amikor valaki valóban közel kerül hozzánk, meglátja a bizonytalanságainkat, hatással lesz ránk, és ezzel lehetőséget kap arra is, hogy csalódást okozzon.
Az érzelmi elérhetetlenség gyakran olyan önvédelmi működés, amelyet akkor tanultunk meg, amikor a közelség valamilyen okból kiszámíthatatlanná vagy veszélyessé vált. Lehet, hogy gyerekként nem kaptunk következetes érzelmi támogatást, esetleg egy korábbi kapcsolatban súlyosan megbántottak bennünket. A távolságtartás egykor valóban védhetett, később azonban már azokat sem engedi közel, akik biztonságosan kapcsolódnának hozzánk.
Sokan nem veszik észre saját magukon az érzelmi elérhetetlenség jeleit
Kattints a galériára és nézd meg, milyen jelek utalnak arra, hogy érzelmileg elérhetetlen lehetsz!




Az érzelmi elérhetetlenség nem ugyanaz, mint a határhúzás
Nem vagyunk érzelmileg elérhetetlenek pusztán azért, mert időre van szükségünk a bizalom kialakításához, szeretünk egyedül lenni, vagy nem akarunk folytatni egy számunkra rossz kapcsolatot. A nemet mondás, az óvatosság és az egészséges önállóság nem hiba, hanem valódi határhúzás.
A különbséget leginkább a visszatérő minták mutatják meg. Ha mindig akkor távolodunk el, amikor valaki közel kerül, ha sorozatosan elérhetetlen partnereket választunk, vagy ha a szükségleteink kimondása szinte elviselhetetlennek tűnik, érdemes elgondolkodnunk azon, mitől próbáljuk megvédeni magunkat.
Az sem bizonyít érzelmi elérhetetlenséget, ha egyetlen ember iránt megszűnik az érdeklődésünk. Nem minden kapcsolatot kell megmenteni. A mintázat akkor válik fontossá, ha különböző emberekkel újra és újra ugyanoda érkezünk.
Mit tehetünk, ha magunkra ismertünk?
Először figyeljük meg azt a pillanatot, amikor egy jól alakuló kapcsolatban hirtelen menekülni kezdünk. Mi történt közvetlenül előtte? A másik kimondta, hogy fontosak vagyunk neki? Közös jövőről beszélt? Segítséget ajánlott, vagy megkért bennünket, hogy mutassuk ki az érzéseinket?
Nem kell azonnal minden félelmünkkel szembenéznünk. Kezdhetjük apró lépésekkel: írhatunk elsőként, megfogalmazhatunk egy valódi érzést, kérhetünk valami egyszerűt, vagy ellenállhatunk annak a késztetésnek, hogy egy nehéz beszélgetés közepén kivonuljunk.
Segíthet az is, ha a kifogásaink helyett az alattuk meghúzódó félelmet próbáljuk megnevezni. Lehet, hogy nem az zavar bennünket igazán, ahogyan a másik nevet, hanem az, hogy már kezd fontossá válni számunkra.
Ha a közelség rendszeresen szorongást, bezárkózást vagy menekülési kényszert vált ki belőlünk, pszichológus támogatásával biztonságos környezetben érthetjük meg a működésünk eredetét. Az érzelmi elérhetetlenség nem megváltoztathatatlan személyiségjegy. Többnyire egy megtanult védekezési mód, amely helyett idővel új kapcsolódási mintákat alakíthatunk ki.
A cél nem az, hogy többé soha ne féljünk a csalódástól. Hanem az, hogy a félelmünk ne döntsön helyettünk minden alkalommal, amikor valaki valóban közel szeretne kerülni hozzánk.
Forrás: Vice, Psychology Today, fotó: Unsplash, Canva