- Ritkán tudatos döntés, hogy az egyik gyerektől többet várunk. Legtöbbször egyszerűen azt kérjük meg, akitől vita nélkül megkapjuk, amit akarunk.
- A lányokra gyakran nemcsak több házimunka jut, hanem a család érzelmi terheiből is nagyobb szelet.
- A megoldás nem a centire kimért egyenlőség. Minden gyerek kapjon az erősségeinek megfelelő feladatot, és mellé néhány olyat is, amelyet senki sem szeret, mégis el kell végezni.
A mosogatónál önként sürgölődő kilencéves kislány sok szülő álma. Jillian Quint, mint bevallotta, egy ideig kifejezetten büszke is volt rá: a lánya magától beágyazott, reggelit készített, söpörgetett, és mindez mintha azt igazolta volna, hogy a lazább nevelés is működik. Aztán ott volt a két évvel idősebb bátyja. Ő szétdobálta a zoknikat és a használt zsebkendőket is, és inkább kibírta vacsoráig, mint hogy összedobjon magának egy szendvicset. Idővel azt is kitanulta, hogyan vegye rá a húgát, hogy neki is készítsen uzsonnát. Az anyjuk végül nem a fiú viselkedésén akadt fenn, hanem a saját szerepén: rájött, hogy ő maga is éveken át táplálta ezt a felállást.
Azt kérjük meg, aki nem vitatkozik
A mechanizmus egyszerű, és szinte minden családban működik valamilyen formában. Ha a nappaliban szanaszét hevernek az üres üdítősdobozok és az iskolai holmik, a fáradt szülő ösztönösen ahhoz a gyerekhez fordul, aki szó nélkül elpakol. Nem számít, ki hagyta ott a rendetlenséget, csak az, hogy estére legyen rend, és ne kelljen érte megküzdeni.
Nem feltétlenül azzal van a baj, hogy máshogy bánunk a fiúkkal, mint a lányokkal…
Quint is így tett. Elvben persze ő és a férje is úgy gondolták, hogy a fiútól ugyanannyit kell elvárni, mint a lánytól. A gyakorlatban viszont annak a gyereknek jutott több feladat, aki egyszer már bizonyította, hogy számíthatnak rá. A másik pedig megtanulta, hogy ha elég sokáig nem csinál semmit, végül megcsinálja helyette valaki más.
Ami a mosogatáson túl van
Laurie Kramer, a bostoni Northeastern Egyetem alkalmazott pszichológia professzora évtizedek óta a testvérkapcsolatokat kutatja. Szerinte a szülők hajlamosak eleve gondoskodóbbnak látni a lányokat. Tőlük várják, hogy besegítsenek a háztartásban vagy a kisebbek körül, a fiúktól inkább azt, hogy jó játszótársak és védelmezők legyenek. Kramer elismeri, hogy a lányok ebben a korban valóban gyakran figyelmesebbek és lelkiismeretesebbek. Csakhogy a fiúkban ugyanez a képesség megvan, legfeljebb később bontakozik ki. Ha pedig soha senki nem kér tőlük semmit, nincs alkalmuk kifejleszteni.
A legfontosabb figyelmeztetése azonban nem a házimunkáról szól. A lányok vállát gyakran az érzelmi munka is nyomja: ők vigasztalnak, ők békítenek, és ők szívják magukba a család rossz hangulatát. Ha ez mindig ugyanarra a gyerekre hárul, mindkét testvér levonja a tanulságot arról, kinek mi a dolga egy családban. És ez a lecke könnyen elkíséri őket a felnőtt kapcsolataikba is.
Nem kell mindenkinek ugyanazt csinálnia
Első ránézésre kézenfekvő megoldásnak tűnhet a szigorú egyenlőség: egyik nap az egyik mosogat, másnap a másik. Kramer szerint azonban nem ez a lényeg. A különböző bánásmód önmagában nem baj. A gyerekek kifejezetten igénylik, hogy a szüleik lássák őket, és számoljanak az érdeklődésükkel és a tehetségükkel. Aki szeret főzni, készítheti a vasárnapi ebédet. Aki ügyes a kütyükkel, vezetheti a család közös naptárát. Így a feladat nem büntetés, hanem elismerés.
A pszichológus szerint az is sokat számít, hogy a gyerekek mit látnak otthon. Ki vezet mindig, ki emlékszik a születésnapokra, ki írja az ünnepi üdvözlőlapokat? Ha az apa természetes módon végzi azokat a feladatokat, amelyeket a társadalom jellemzően a nőkhöz köt, az többet tanít bármilyen kiselőadásnál.
Beszélni kell róla
Kramer első tanácsa mégis a beszélgetés. Egy családban mindenki a saját értelmezését rakja össze arról, mi történik, és ezek a változatok gyakran köszönő viszonyban sincsenek egymással. A gyereknek tudnia kell, hogy szólhat, ha igazságtalannak érzi, amit a testvérével szemben lát. A szülőnek pedig érdemes komolyan vennie, ha ilyet hall, még ha kényelmetlen is.
És van egy utolsó, kevésbé elegáns igazság: bizonyos feladatokat senki sem szeret, mégis mindenkinek el kell végeznie. Quint levonta a konzekvenciát. A focirajongó fia ezentúl maga mossa ki a fűfoltos mezét – és a saját tányérját is ő viszi ki a konyhába.
Fotó: Getty Images Forrás: PureWow
Kövesd a Marie Claire-t a Google hírekben!
