Pszichológus: különös dolgot árul el rólad, ha mindig hagyod kihűlni a kávédat

2026. szeptember 25.
Elsőre jelentéktelen szokásnak tűnik, pedig a közösségi médiában terjedő hideg kávé elmélet szerint akár egy nagyobb életvezetési mintára is rávilágíthat.
kesztyűs kéz kávét önti ki hóba
  • A „hideg kávé elmélet” szerint az, hogy rendszeresen hagyjuk kihűlni a kávénkat, összefügghet azzal, hogy a saját örömünket és szükségleteinket rendszeresen más teendők mögé soroljuk.
  • A hideg kávé elmélet egy közösségi médiában terjedő fogalom, amely az apró örömök és a saját szükségleteink elhalasztására hívja fel a figyelmet.
  • A terapeuta szerint a folyamatos koncentráció miatt könnyen csak a jövőre fókuszálhatunk, közben pedifg megfeledkezünk a jelen megéléséről.

Elkészítjük a reggeli kávénkat, örülünk, hogy végre van néhány nyugodt percünk, de valami mégis mindig fontosabbnak tűnik. Elolvassuk az e-maileket, gyorsan rendet rakunk, válaszolunk egy üzenetre, elintézünk még egy feladatot, és mire újra a bögrénkre nézünk, a kávé már rég kihűlt.

Elsőre jelentéktelen szokásnak tűnik, pedig a közösségi médiában terjedő hideg kávé elmélet szerint akár egy nagyobb életvezetési mintára is rávilágíthat. Nem arról van szó, hogy aki kihűlt kávét iszik, annak feltétlenül problémája van. Inkább azt érdemes megfigyelni, miért halasztjuk el újra és újra azokat az apró pillanatokat, amelyek örömet okoznának.

Mit jelent a hideg kávé elmélet?

prios ruhás szőke nő reggel kávézik

Már néhány perc tudatos jelenlét is elég lehet.

A koncepció lényege, hogy ha rendszeresen hagyjuk kihűlni a kávénkat, miközben más, általunk fontosabbnak ítélt feladatokat végzünk, akkor előfordulhat, hogy a mindennapokban is hajlamosak vagyunk a saját jóllétünket hátrébb sorolni.

Ha mindig mások igényeit helyezzük előtérbe, állandóan a kötelezettségeinkkel foglalkozunk, és még a sikereink megünneplésére sem állunk meg, könnyen előfordulhat, hogy a saját „kávénk” közben kihűl.

Ha csak akkor engedünk meg magunknak pihenést, amikor már minden feladatunkkal végeztünk, az elmélet valószínűleg igaz ránk. 

Miért olyan nehéz egyszerűen élvezni valamit?

A hideg kávé elmélet fontos eleme, hogy hajlamosak vagyunk folyamatosan a következő feladatra koncentrálni. Már reggel azt tervezzük, mit kell elintéznünk napközben, miközben fejben már a következő nap teendőit is szervezzük.

Könnyen kerülünk jövőorientált működésmódba, és ilyenkor kimarad az, hogy megéljük a jelen pillanatot.

Pedig nem feltétlenül kell hosszú szabad órákat kivennünk a napból ahhoz, hogy ezen változtassunk. Már az is számít, ha néhány percig valóban arra figyelünk, amit éppen csinálunk.

Tanuljunk meg nem mindig hasznosnak lenni

 

Az elméletet jól ismerő Jonathan Goelz terapeuta szerint apró gyakorlatokat is beépíthetünk a napunkba. Kijelölhetünk néhány percet, amikor félretesszük a telefont és más zavaró tényezőket, és egyszerűen csak figyelünk az érzékszerveinkre.

Megérezzük a kávé illatát, a bögre melegét, az első korty ízét, vagy csak azt, hogyan érezzük magunkat az adott pillanatban.

Forrás: Vice Fotó: Unsplash

Ajánlott videó