- Milyen jelek utalnak közelgő válásra?
- A fotósok szerint ezek közül több is látszik már az esküvő napján.
- Mutatjuk, mik mutatják házasságkötéskor, hogy nemsokára vége a kapcsolatnak.
Az esküvő sokak életének egyik legboldogabb napja, ám a romantikus pillanatok és a mosolygós fényképek mögött olykor komoly párkapcsolati problémák húzódhatnak meg. Tapasztalt esküvői fotósok szerint léteznek olyan apró, máskor egészen egyértelmű figyelmeztető jelek, amelyek már a házasságkötés napján arra utalhatnak, hogy a kapcsolat nem állja ki az idő próbáját.

Ezek a jelek az esküvőn közelgő válást vetítenek előre
Ezek a jelek árulkodnak az esküvőn a válásról
Amikor az egyik fél nem hajlandó együttműködni
„Az egyik leggyakoribb jel, amikor a menyasszony vagy a vőlegény – általában az utóbbi – kifejezetten ellenáll annak, hogy lefotózzák” – mondta a Daily Mailnek Christopher Todd Griffiths dél-kaliforniai esküvői fotós, aki húsz éve dolgozik a szakmában.
A szakember szerint ilyenkor nem feltétlenül egyszerű kamerafélénkségről van szó. „Egyszerűen nem hajlandók együttműködni. Ez komoly figyelmeztető jel, mert arra utal, hogy nem akarnak részt venni valamiben, ami fontos a partnerük számára” – magyarázta.
A testbeszéd és a szemkontaktus is árulkodó lehet
A fotósok szerint a párok testbeszéde sokat elmondhat a kapcsolatukról. Míg egyes friss házasok között szinte tapintható az összhang, mások láthatóan kényelmetlenül érzik magukat egymás közelében. Akkor is így van ez gyakran, ha gyönyörű ceremónia és még gyönyörűbb gyűrű hirdeti összetartozásukat.
„Vannak párok, akik között csodálatos a kémia, míg másokról szinte az az érzésünk, hogy el sem viselik egymás közelségét” – fogalmazott Griffiths.
Devin Dugard szabadúszó fotós szerint az is figyelmeztető jel lehet, ha a pár tagjai következetesen kerülik egymás tekintetét. Bár természetes, ha valaki feszeng a kamera előtt, a partnerrel való szemkontaktus kerülése akár mélyebb érzelmi eltávolodásra is utalhat.
Sokat elárul, hogyan kezelik a váratlan helyzeteket
Egy esküvőn még a leggondosabb szervezés mellett is előfordulhatnak kellemetlenségek. A szakemberek szerint az ilyen pillanatok különösen beszédesek lehetnek, hiszen megmutatják, hogyan működik együtt a pár stresszes helyzetekben.
„Ilyenkor igazán jól megfigyelhető a problémamegoldó képességük. Csapatként működnek együtt, vagy inkább egymás ellen fordulnak?” – teszi fel a kérdést Dugard.
Az egymás hibáztatása, a türelmetlenség vagy a támogatás hiánya olyan kapcsolati nehézségekre utalhat, amelyek a későbbiekben is konfliktusokat okozhatnak.
Van, amikor csak évekkel később érkezik el a felismerés
Nem minden problémás házasság ér véget rövid időn belül. Egyes kapcsolatok hosszú évekig fennmaradnak, mielőtt valamelyik fél úgy döntene, hogy változtatni szeretne az életén. Ez a felismerés olykor a menopauza időszakában érkezik el, amikor egyes nők újragondolják saját szükségleteiket és addigi döntéseiket.
„Egész felnőtt életünket azzal töltjük, hogy gondoskodunk a férjünkről vagy a partnerünkről és a gyerekeinkről. Olyan sokat adunk másoknak, hogy közben elveszítjük önmagunkat” – nyilatkozta a USA Todaynek Melissa McClure, aki három évvel korábban vetett véget a házasságának.
McClure szerint döntése nem életközepi válság, hanem egyfajta ébredés volt. Elmondása alapján a válása óta boldogabb, mint valaha.
Az esküvői fotósok megfigyelései természetesen nem jelentik azt, hogy ezekből a jelekből biztosan megjósolható egy válás. A nagy nap izgalma és a stressz is befolyásolhatja a viselkedést, a tartós kapcsolat szempontjából azonban valóban meghatározó lehet a kölcsönös figyelem, az együttműködés és a konfliktusok kezelésének módja.
Forrás: Marie Claire Görögország, Fotók: Unsplash