- A szexuális erőszak megelőzése már jóval az egyetemi évek előtt elkezdődik.
- Fontos, hogy a gyerek megtanulja: a hallgatás nem jelent igent.
- Ha a gyereket folyton a csoport felé tereljük, később nehezebben mer nemet mondani.
A Cornell Egyetemről az elmúlt hetekben napvilágot látott szexuális zaklatási vádak mindenkit felháborítanak, akár van lányunk, akár mi magunk vagyunk valakinek a lánya, akár egyszerűen csak emberek vagyunk. A fiús anyukák körében azonban most a szokásosnál is nagyobb a nyugtalanság. Hogyan lesz az izgő-mozgó kisfiúkból, akik nagy érzésekkel és traktoros pizsamában szaladgálnak, olyan fiatal férfi, aki ilyen kegyetlenségre és erőszakra képes? És mit tehetünk mi, szülők, hogy ez ne történhessen meg?
Ártatlan birkózás vagy intő jel?
Sok szülő ismeri azt a jellegzetesen fiús késztetést, amely gyakran már óvodáskorban megjelenik: meglökni, megérinteni, ráncigálni, birkózásra hívni vagy más módon behatolni bárkinek a terébe, akit a gyerek fenyegetésnek érez. Lényegében a kisgyerekkori megfelelője annak, amikor a kutya megjelöli a területét.
Játék, verseny, erőpróba: a tisztelet tanulása már a játszótéren elkezdődik
Amikor egy ötéves egy vélt sérelem miatt a földre teperi a társát a játszósarokban, óhatatlanul felmerül a kérdés: mit jelent ez a viselkedés arra nézve, hogyan viselkedik majd huszonöt évesen? Mikor fordul át a fiús hevesség mókásból félelmetesbe?
Ezt kérdezik most az anyukák szerte a világon. A válaszok sokfélék – a „nem nevelték őket rendesen!” típusú reakcióktól egészen addig, hogy „miért mindig az anyák dolga ez? Hol vannak az apák?” –, de van egy, amelyre érdemes különösen odafigyelni. Dr. Becky Kennedy klinikai szakpszichológustól származik, akit a közösségi médiában csak Dr. Beckyként ismernek.
Ne erőltessük mindenáron a beilleszkedést
Dr. Becky, a határozott, de szelíd nevelés sokat csúfolt, ám rendszerint igazat mondó szószólója arra figyelmeztet, hogy a szexuális erőszak megelőzése nem egy egyetemi gólyatáboros előadással kezdődik, hanem évekkel korábban. Szerinte olyan empatikus gyerekeket kell nevelnünk, akik kiállnak másokért – és akik nemcsak hogy soha nem tennének ilyesmit, de azt is tudják, hogyan lépjenek közbe és kitől kérjenek segítséget, ha ilyesminek a szemtanúi lesznek.
Tanácsai között szerepel, hogy hagyjuk a gyereket megtapasztalni, milyen az, amikor szeretne valamit, és nem kapja meg, és hogy tanítsuk meg neki: a hallgatás nem jelent igent. A legelgondolkodtatóbb azonban talán ez: ne erőltessük, hogy a gyerekünk azt akarja, amit mindenki más.
Mert valljuk be, ezt sokan teszik, szinte észrevétlenül. „Minden barátod megy a suliba bulira? Te miért nem akarsz menni?” „Mindenki kint kosarazik az udvaron. Te miért fekszel itt a kanapén?” Ismerős mondatok.
Természetes, hogy szeretnénk, ha a gyerekünk beilleszkedne: ha társaságkedvelő és alkalmazkodó lenne, és mindig kapna meghívást. Dr. Becky szerint azonban ezzel akaratlanul is azt üzenjük, hogy a csoport a legfontosabb, és elviselhetetlen, ha valaki az egyetlen, aki nem csinál valamit. „Nem terelhetjük a gyerekeket egész gyerekkorukban folyamatosan a csoport felé, hogy aztán azt várjuk, varázsütésre ellenálljanak neki, amikor nagyobb a tét” – mondja. Vagyis amikor arra biztatjuk a gyereket, hogy csatlakozzon valamihez, amihez nincs kedve, finoman azt üzenjük neki, hogy nyomja el a megérzéseit – akkor is, ha azok helyesek.
Érdemes rákérdezni
Megéri időnként egyenesen megkérdezni a gyereket, érzi-e, hogy nyomást gyakorlunk rá, hogy azt csinálja, amit a többiek. És azt is, szerinte vezethet-e rossz döntéshez, ha mindig a csoportot követi – akár olyasmihez, amivel valaki másnak árt. Egy kamasz talán nem tud rá azonnal határozott választ adni, de már az is sokat számít, ha elgondolkodik rajta.
Persze egyetlen szülő sem szeretné, hogy a gyereke nyomás alatt olyan helyzetbe kerüljön, amelyről tudja, hogy helytelen. És attól, hogy noszogatjuk, menjen el az iskolai bulira, még nem lesz belőle erőszaktevő. Mégis érdemes szembenézni azzal, hogy még a jó szándékú biztatással is azt kockáztatjuk: később nehezebben gondolkodik önállóan, és nehezebben áll ki a helyes ügy mellett.
Néha rendben van kilógni a sorból
Minden szülőnek – de a fiús anyukáknak különösen – erkölcsi tartással rendelkező gyerekeket kell nevelnie. Meg kell tanítanunk a fiúknak, hogy ez a késztetés talán velük született, de attól még nem elfogadható. A tisztelet, a beleegyezés, az empátia és a másokért való kiállás olyan készségek, amelyeket a fiúk már egészen kicsi koruktól elsajátíthatnak. Ha azonban azt sulykoljuk, hogy a lényeg a beilleszkedés, ellentmondásos üzenetet küldünk, és akár a veszélyes viselkedést is igazolhatjuk. A tanulság? Néha rendben van kilógni a sorból.
Biztonságot a nőknek!
A magyar nők és gyerekek biztonságának szavatolása érdekében magyar női lapok – a Dívány, az Elle, az Éva, a Femina, a Glamour, a Joy, a Marie Claire, az nlc.hu, a Nők Lapja, a Story, a Best, a Terézanyu, a WMN.hu – szerkesztőségei Rácz Zsuzsa író kezdeményezésére egységesen kiállnak a nők és gyerekek biztonsága mellett: arra kérik a magyar kormányt, hogy haladéktalanul ratifikálja az egyezményt. Arra kérjük a civileket, a szakmai szervezeteket és a sajtó képviselőit, hogy csatlakozzanak a kampányunkhoz, és egyúttal a Hajnal Edina nőjogi szakértő és Murinai Angéla író által azonos céllal indított petícióhoz, amelyet eddig 22 600 ember írt alá. (ITT találod!)
Fotó: Getty Images Forrás: Purewow
Kövesd a Marie Claire-t a Google hírekben!
