A 62 éves Nicolas Cage feleannyi idős feleségével jelent meg a vörös szőnyegen – Riko Shibata ragyogott mellette

2026. november 06.
Nicolas Cage és fiatal felesége, Riko Shibata visszatértek a vörös szőnyegre. A 62 éves színész és 31 éves párja a Madden című film világpremierjén mutatkozott együtt, és láthatóan remekül érezték magukat egymás társaságában.
Nicolas Cage és Riko Shibata

A vörös szőnyeges megjelenés néhány nappal azután történt, hogy Nicolas Cage meglepő vallomást tett jelenlegi lakhatási helyzetéről. A színész a Los Angeles Comic Con október 31-i rendezvényén árulta el, hogy egy ideje szállodákban lakik, miután szeptemberben hatalmas víznyelő keletkezett a malibui otthona mellett.

A víznyelő miatt a házhoz vezető felhajtó egy része összeomlott, a gázvezeték is megsérült, így a színész egyelőre nem tud visszaköltözni. „Jelenleg egy kicsit hajléktalan vagyok” – fogalmazott Nicolas Cage – aki 58 évesen lett háromszoros apuka – azt is elárulta, hogy így legalább 4 éves lányát el tudta vinni halloweenezni Santa Monicában.

A színész tehát a magánéletében most nem éppen hétköznapi időszakot él, a vörös szőnyegen azonban feleségével együtt mosolyogva állt a kamerák elé.

Töltsük ki a retró hollywoodi színész kvízt!

Hány retró sorozat- és filmszereplőt ismersz fel a kvízben egy képről? Tíz színészről és színésznőről láthatsz képet, mindegyiknél három lehetőség közül kell megjelölnöd azt, amelyik szerinted a helyes. Hány pontod lesz végül a kvízen?

 

Nicolas Cage és felesége mindenkit lenyűgöztek az új film premierjén

Nicolas Cage ezúttal nem egyedül érkezett új filmje premierjére – legutóbb a 2025-os Golden Globe díj-átadón arattak nagy sikert – feleségével, Riko Shibatával kéz a kézben lépett a fotósok elé a Madden című film november 4-i világpremierjén, a kaliforniai Culver Cityben. A ritkán együtt mutatkozó házaspár láthatóan élvezte az estét, és mosolyogva pózolt a kameráknak.

A 31 éves Riko egy színes, rövid ruhában és piros, hegyes orrú magas sarkúban érkezett, míg a 62 éves színész ezúttal is szakállat viselt. Nicolas Cage megjelenése az utóbbi időben sokat változott: szeptemberben, a Lucas Museum of Narrative Art megnyitóján még ősz hajjal és hosszú, szürke szakállal tűnt fel, októberben azonban már visszatért természetes barna hajszínéhez. A szakállát egyelőre megtartotta.

Nicolas Cage és Riko Shibata teljes alakos fotója

Nicolas Cage és Riko Shibata teljes alakos fotója

Nicolas Cage és Riko Shibata szerelmének története

A színész és ötödik felesége 2019-ben, Japánban ismerkedett meg közös barátaikon keresztül, amikor Cage a Prisoners of the Ghostland című filmen dolgozott. A koronavírus-járvány idején egy időre külön kellett lenniük, a színész pedig videóhíváson keresztül kérte meg Riko kezét. 2021 februárjában házasodtak össze, 2022 szeptemberében pedig megszületett közös kislányuk, August, akinek a neve Nicolas néhai édesapja, August Coppola előtt tiszteleg.

A színész 2022-ben a GQ-nak beszélt arról, mennyire komolyan veszi a szerelmet és a házasságot. „Romantikus alkat vagyok, és amikor szerelmes vagyok, mindent meg akarok adni annak az embernek, amit csak tudok” – mondta, majd hozzátette, hogy számára ez annak a kifejezése, hogy az adott személlyel szeretné leélni az életét.

Ezek is érdekelhetnek Nicolas Cage-dzsel kapcsolatban:

Forrás: Hello Magazine, Fotók: Getty Images

Ajánlott videó