Már 4 millióan lájkolták Ariana Grande gigantikus buborékhaját

2019. február 28.
Az amerikai énekesnő a héten azzal vonta magára a figyelmet, hogy a világ legmagasabb számú Instagramos követőtáborával rendelkező nője lett. Mindezt fokozni tudta egy olyan gigantikus frizurával, amivel ismét a címlapokra került.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

🌑🌒🌑🌓🌑

Ariana Grande (@arianagrande) által megosztott bejegyzés, Febr 26., 2019, időpont: 9:18 (PST időzóna szerint)

 

Ariana Selena Gomezt utasította maga mögé követők terén (146 millió), majd az első helyezés megszerzése után, egy olyan képet posztolt magáról, amelyen minden eddiginél grandiózusabb frizurát visel. Megszokhattuk, hogy a 25 éves filigrán popdíva hosszú copfokkal áll színpadra, de a legutóbbi frizuraválasztása minden eddigi hajhosszát felülírja – még póthaj mércével mérve is.

A fejtetőn rögzített pót-lófarok egy fekete selyemszalaggal is kiegészült, de nem ettől volt igazán alkalmi. A szoros keresztbe rögzítéseket szintén tincsekkel oldották meg, így a gondos tupírozásnak hála maga a lófarok óriási buborékokat formázott meg. A buborékhajat persze otthon, egy megfelelő hosszúságú hajjal egy jó tupírfésű, pár csat, hajgumi segítségével könnyen elkészíthetjük. Otthon vagy akár utcán is viselhetjük, de tény, hogy Ariana verziója egy emlékezetesebb kivitelezésű mestermunka, ha nem is épp munkahely kompatibilis.

Arról egyelőre nincs hír, hogy pontosan hány fodrász, mennyi ideig, és mennyiért készítette a grandiózus frizurát, de legalább a célt sejteni lehet. Állítólag Ariana a NASA című új videoklipjének forgatásán viselte a bolygókra hajazó buborékcopfot…