A pandémiának köszönhetem, hogy nem iszom. Megmentette az életemet 2021 a legtöbb ember számára nem volt egy túl jó esztendő, az én életemben azonban ez volt az első olyan naptári év, amit józanul töltöttem. Történet egy nőről, aki a halál torkából húzta vissza magát.
Kipróbáltuk: így fiatalít a fehér szarvasgombás luxus arcápoló Nemcsak a bőrt, de a lelket is kisimítják a Maria Galland anti-aging kozmetikumok, amik nemcsak a luxus életérzésből adnak tapintható ízelítőt, de a látványos fiatalodásból is.
A legintimebb percek – Trokán Nóra fotóalbuma a színház színfalai mögül A színpadra lépés előtti egy óra minden színésznek meghatározó perceket tartogat. Trokán Nóra színésznőként maga is jól ismeri ezt a folyamatot, Mielőtt című albumában a kulisszák legintimebb pillanatait mutatja meg.
Heti kultkedvenc: Markó Luca fotográfus Érzékeny, izgalmas, nyers és igaz: Markó Luca fotós analóg fotósorozatában az anyaság pillanatait mutatja meg úgy, ahogy azt csak ritkán láthatjuk. Képei őszinték, valóságosak és átértékelnek.
DJ Yamina: „Elfogadtam, hogy ez az én testem” Illés Viktória, avagy DJ Yamina nemcsak a zeneipar, hanem a közösségi média egyik legszerethetőbb alakja, aki vagányságával, pozitív életszemléletével és természetességével rajongók tízezreinek jelent színfoltot és mutat példát. Bár köztudottan melltartóellenes, a Sloggi Body Adapt fehérneműt mégis bevállalta - nem véletlenül.
Ő az, akit egy egész osztály minden áldott nap újra és újra kicsinál „Ő nem helyes, nem kedves, nem vicces, nem szép, nincs benne semmi vonzó, amivel kiérdemelné környezete biztonságos mankóit." Egy továbbgondolt történet, amit az utca ihletett.
Heti kultkedvenc: a Dűne Kíváncsiak vagytok rá, mi mit olvastunk, néztünk vagy éppen milyen régi/új kulturális felfedezést tettünk? Ezen a héten újságíró kollégánk, Czvitkovits Judit meséli el, hogyan került a Dűne hatása alá.
Biotin, keratin, L-karnitin: mindent a felkapott táplálékkiegészítőkről Ember legyen a talpán, aki kiigazodik az újabbnál újabb, éppen felkapott étrend-kiegészítők sűrűjében, amelyek a fiatalság, az egészség és a szépség – vagy éppen a fogyás – ígéretével csábítanak, meglehetősen meggyőzően. Megnéztük, aktuálisan melyekről hallani, és hogy kinek és miért érdemes szedni őket.
Beteg gyerekeknek gyűjt a jótékonysági futó édesanya Édesanya, feleség, webdizájner, vállalkozó, szenvedélyes futó és fáradhatatlan önkéntes: Imrik-Ferenczy Barbarával, a Run Free jótékonysági futósorozat megálmodójával beszélgettünk, miután a szerkesztőségi e-mailcímre befutott egy nem mindennapi levél.
Heti kultkedvenc: a német dance-előadó, aki segít elmenekülni a világ elől Ezen a héten Czvitkovits Judit árulja el, kinek a zenéjére dolgozik, sportol, lazít és főz.
Rezes Judit: „Őszinte leszek, szeretnék jól kinézni” Természetes, komoly, introvertált, lusta és utál sminkelni: ő Rezes Judit, Életmesék sorozatunk első részének főszereplője.
Miért romlik el körülöttem minden? Szeretnék nagyon hinni benne, hogy nem vagyok lúzer, hogy nem jár rám a rúd, hogy mindössze véletlenek sorozata az, hogy egymás után megy tönkre minden, az életem alapvető működését biztosító eszköz, de fél év után ebbe kapaszkodni már nagyon nehéz.
Vanya Timi: „Kegyelmi állapot az, hogy játszhatok, hogy színész lehetek” Be kell látni, a pandémia megannyi pokoli mellékhatása mellett azért jó dolgokat is hozott – például a Vanya Timi Ofisöl oldalt, ami – a sok rossz hír között – úgy kellett, mint egy falat kenyér. Az oldal megálmodóját, Vanya Tímea színésznőt kérdeztük pandémiáról, paródiáról és elfogadásról.
Miért hittem, hogy velem ez nem történhet meg? A koronavírus rengeteg emberből előhozta a „velem ez nem történhet meg” hozzáállást, azt azonban csak kevesen tudják, nincs igazuk.
Heti kultkedvenc: Helen Levitt, a fotós, akit méltatlanul kevesen ismernek Sorozatunkban minden pénteken eláruljuk nektek, mi mit olvastunk, néztünk vagy éppen milyen régi/új kulturális felfedezést tettünk. Ezen a héten Czvitkovits Judit árulja el, kinek a fotóiba szeretett bele karantén idején.