„Én már nem hosszabb lábakért imádkozom, hanem jó leletekért“ Ami először csak egy kicsi foltnak tűnt valahol a fülcimpája szélén, később az egész életét átformáló üzenet lett az alig 28 éves Lili számára.
A középosztály kimenekíti a gyerekeit a közoktatásból – ahelyett, hogy harcolna érte Egyre ijesztőbb méreteket öltő pedagógushiány, omladozó épületek, elavult tananyag, kiégett és alulfizetett pedagógusok – jó eséllyel ilyen körülmények közé érkeznek a gyerekek az állami intézményekben.
A gyerekért elsősorban a nők fizetnek – nem csoda, ha kétszer is meggondolják a szülést A gyerekkel kapcsolatos kiadások nagy része a nőket terheli ami egy esetleges válás után komoly nehézségeket okozhat a gyakran eleve alulfizetett nőknek.
Kezdődik a bölcsi, de én sírok a gyerek helyett Az intézményi nevelés kezdetét nemcsak a gyerekek élhetik meg nehezen, hanem a szülők is. A bölcsőde az „elválás” első lépcsőfoka, és ezt sokszor a szülőnek is pont úgy kell lépésről lépésre végigcsinálja, mint a gyereknek a beszoktatást.
„Ha nem érjük el céljainkat, az oktatási rendszerünk menthetetlenül összeomlik” – kitartanak a sztrájkoló pedagógusok és diákok A pedagógus szakszervezetek és az oktatással foglalkozó civil mozgalmak szerint bármennyire nehéz is a helyzet, ki kell tartani, ez az időszak döntheti el ugyanis, hogy lesz-e a jövője a magyarországi oktatási rendszernek.
„A jelenlegi életkörülmények 5-10 év múlva már nem lesznek fenntarthatóak“ – interjú Bene Csinszka energia- és klímapolitikai tanácsadóval Mennyi ideje van az emberiségnek, milyen árat fizetünk Kylie Jenner repülőútjáért, mit használhatunk gáz helyet, és mit számít 0,1 fok? Többek közt ezekről beszélgettünk Bene Csinszka energia- és klímapolitikai tanácsadóval.
Válságban az élelmiszer-ellátás: mit együnk, amikor üresek a boltok polcai? A zord időjárási körülmények, a globális infláció és a háború által megtépázott élelmiszer-ellátási lánc következtében egyre több árucikk válik megfizethetetlenné, vagy egyenesen hiánycikké. Nagyon úgy fest, hogy ha tetszik, ha nem, rövidesen jó eséllyel mindenkinek változtatnia kell táplálkozási szokásain.
Zaklatják és fenyegetik az orvost, aki elvégezte a 10 éves kislány abortuszát A terhességmegszakítás ellehetetlenítése nemcsak a nőket, de az amerikai orvosokat is nehéz helyzetbe hozza. Sokan kapnak halálos fenyegetéseket, megszaporodtak az abortuszklinikákat érő támadások, de még hivatalos szervek is célkeresztbe vették az egészségügyi szakembereket.
„Nem tudjuk már kifizetni az albérletet, haza kell költöznünk a szüleinkhez” Az egekbe szökő infláció és a gazdasági megszorítások hatására sok lakástulajdonos az azonnali áremelés mellett döntött, amit most még a megnövekedő rezsiköltség is tetéz. Ilyen árak mellett sokaknak nem marad más választása, mint visszaköltözni a szülői házba – vállalva az ezzel járó összes kellemetlenséget.
Ha rosszul kezeljük a gyerekek félelmeit, azzal csak még több szorongást okozunk nekik Miért lennének a mi szorongásaink bármivel racionálisabbak, mint a gyerekeké? Mégis, amikor egy kisgyerek közli, hogy valamitől fél, gyakran csak legyintünk rá, és rávágjuk, hogy nincs mitől tartania. Ezzel nemcsak a gyerek biztonságérzete inoghat meg, de könnyedén úgy érezheti majd, hogy a félelem nem normális, és csak az ő gyengesége.
Itt vagyok harmincévesen, és meg kell tanulnom rendesen nyelni Egy automatikus mozdulat, amit naponta körülbelül 5-700 alkalommal végzünk: éberen nagyjából percenként, de még álmunkban is óránként három alkalommal. Olyan természetes, mint a levegővétel, mégis lehet rosszul csinálni – és ennek akár súlyos egészségügyi következményei is lehetnek.
High tech szépségkütyük, amiket bárhová magaddal vihetsz Tény azonban, hogy általában nem akarunk krémek, szérumok és egyéb bőrápolók garmadájával megpakolva útra kelni – ezért lehetnek különösen hasznosak az izgalmas, csúcstechnológiás szépségkütyük, amik teljeskörű bőrszépítést garantálnak.
Heti kultkedvenc: Az anyaság ezer arca, ami közül egyik sem evidens Kíváncsiak vagytok rá, mi mit olvastunk, néztünk vagy éppen milyen régi/új kulturális felfedezést tettünk? Ezen a héten Kránicz Dorottya online szerkesztő ajánl egy izgalmas tárlatot.
„Nekünk, magyaroknak minden ebéd úgy kezdődik, hogy veszel egy jó adag olajat” Vevők-e a magyarok a kókusztálban felszolgált acai bowlra, és hogyan lehet a lencsefasírt időtakarékosabb és olcsóbb, mint egy rántott hús?
Mit keresek a huszonévesek között egy poros fesztiválon? Kimenős anyukaként egészen szürreális élmény betoppanni a TikTok-trendszetter csillámsminkek, forrónadrágokba bújtatott barackfenekek, hand poke tetovált srácok és fejmagasságig kavargó (mindenféle) por világába. Szürreális, de valahol azért nagyon jó.