Izzadva tárják fel legintimebb titkaikat a füstszaunában tisztuló nők

2024. február 01.
Egy megrázó veszteségélmény, kamaszkorban elszenvedett nemi erőszak és a konzervatív szülők előtti coming out nehézségei is felszínre törnek a füstszauna szinte fojtogatóan intim terében. Anna Hints dokumentumfilmje a női tapasztalatokról mesél – pontosabban végre megengedi, hogy a nők meséljenek róla.

Nők ülnek egy sötét, szűkös szaunában, összeérnek a testrészek, harmatként megüli őket, majd lecsorog róluk az izzadtság. Nem látunk arcokat, csak combokat, fel-le táncoló lábujjakat, melleket, és kezeket – hol hevesen gesztikuláló, hol idegesen tördelt, néha egymásba kapaszkodó kezeket. Arcok helyett hangok töltik meg személyiséggel a húst, ahogy szexről, családról vagy éppen kimondhatatlannak hitt traumákról mesélnek.

Ha az uszodai szaunákra gondolunk, valószínűleg utolsóként jutnának eszünkbe a „kapcsolódás” és „kitárulkozás” szavak. A testet övező tabusítás és a városi környezet által kiirtott társas közelség hiánya miatt a szaunázás többnyire inkább feszengős élmény, ahol kínosan ügyelünk rá, hogy még véletlenül se érjünk hozzá mások testéhez, és hacsak nem egy ismerősünkkel beszélgetünk fojtott hangon, próbálunk a lehető legcsendesebben izzadni. Az Anna Hints dokumentumfilmjének központi elemét jelentő észt füstszauna több szempontból is egészen más teret jelent, mint az uszodák vagy wellnessközpontok szaunái. A balti ország tradicionális szaunája valahol az erdő közepén áll, a fűtéshez fát kell vágni, a rituálé részeként pedig pucéran vágnak át a szaunázók a puha füvön, ropogó ágakon vagy éppen vastag hótakarón, hogy ússzanak egyet a tóban, vagy csak megmártózzanak gyorsan a jeges vízben. De ami még a legfontosabb, a Smoke Sauna Sisterhood másfél órája alatt egyetlen férfi sem teszi be a lábát a szaunába.

A szaunának ez a fajta exkluzivitása teremti meg azt a biztonságos teret, amiben a nők lehetőséget kapnak a kitárulkozásra, a saját (női) tapasztalataikra való reflektálásra. Nem direkt terápiás helyzetről van szó, a meztelenség által nagyon direkten megteremtett intimitás, a szaunát körüllengő spirituális légkör és a női jelenlét hatására valahogy mégis a legmélyebb témák törnek felszínre.

Az egyik nő arról mesél, amikor először jött rá, hogy leszbikus: elmondja, mennyire erős, revelatív felismerés volt, mikor egy lányt nézve elöntötték a testét a vonzalom érzései, és hogy milyen megkönnyebbülést jelentett realizálni, hogy ezért nem működött a dolog akkori barátjával. Aztán azt is elmeséli, hogy nem értette, miért „bünteti a sors” azzal, hogy a nőkhöz vonzódik, és hogy amikor vonzalma tárgyának bevallotta a dolgot, a lány undorítónak és szörnyűnek nevezte őt.

A film egyik legmegrázóbb jelentében egy másik nő terhességéről beszél, és arról, hogyan veszítette el kisbabáját a hasában a harmadik trimeszterben. „A szülés az szülés. Akkor is, ha élő babát szülsz, és akkor is, ha halottat” – mondja halkan, majd hozzáteszi, a szülés módosult tudatállapota, a vele járó fájdalom a gyászfeldolgozást is segítette, mivel a fájdalom egy részét már „kiadhatta”. 

De felmerül a nőiesség kérdése, a mellrákkal való küzdelem, a szülőkhöz való viszony, a párkapcsolatok, a menstruáció és még a dickpicek témája is. Olyasmikről beszélnek a nők, amik érintik őket, fontosak számukra, és amik a társadalom szemében valamiért mégis tabunak számítanak. Leginkább fájdalmas, nehéz, vagy legalábbis terhelt érzéseket osztanak meg, tudat alatt vagy talán nagyon is tudatosan azért, mert a szaunához kapcsolódó hiedelmek szerint a füst segít megtisztítani a lelket ezektől az érzésektől. A kavargó füstben nemcsak az izzadtság távozik a testből, de a könnyek és a traumák is, és amikor a nők kilépnek a sötétből már nevetve, eksztatikus állapotban szaladnak a fák közé, függetlenül attól, hogy puha tavaszi fű vagy hideg hó van a lábuk alatt.

A Smoke Sauna Sisterhood nem pusztán a történetek miatt hatásos (néha már-már hatásvadász), hanem az azokat támogató filmnyelvi megoldások miatt is. A dokumentarista kamera intim közelsége a testre fókuszál, de úgy, hogy nem szexualizálja azt: az arc nélküli mellek, combok, csípők, lábfejek és hátak egymás mellé rendelődnek aszexualitásukban, feloldódnak az erogén zónák és helyettük csak a hús naturalizmusa marad. Ezzel együtt Hints látásmódja nem mentes az esztétizálástól – a bőrfelszínen reszkető izzadtságcseppeken, a sötétbe behatoló és a testeket aranyszínűre festő fénysávokon és a füst hipnotikus mozgásán is időzik a kamera. Szépnek látja és szépnek láttatja a női testet, de nem szexuális értelemben: a nőkben rejlő erőt és mágiát ünnepli.

A film alapvetően arra a néhány éve már népszerű trendre csatlakozik rá, ami valamiféle speciálisan értelmezett feminizmussal kevert spiritualitást igyekszik visszahozni a modern életbe. Szülésre bocsátó rituálék, női körök, kifejezetten nőket váró tarot-klubok sorához csatlakozik, melyekben általában közös, hogy részben a nők és a természet összekapcsolódását hangsúlyozzák, részben kifejezetten nőknek brandelt New Age tanokat kínálnak. Ez a problémáktól sem mentes hullám nem pusztán a női tapasztalat körüli tabuk feloldására vállalkozik, hanem arra is, hogy saját spiritualitásával kínáljon megoldást a női traumákra.

Bár mindez a Smoke Sauna Sisterhoodban is ott van, a dokumentumfilm akkor is értelmezhető, ha valaki (hozzám hasonlóan) a lehető legtávolabb érzi magát a fenti spiritualitástól. Ha megfeledkezünk a füst tisztítónak félt erejéről és a rossz érzéseket elűző kántálásról, tulajdonképpen csak a meztelen nők maradnak, akik eléggé szeretve és biztonságban érzik magukat ahhoz, hogy megoszthassák egymással gondolataikat, vágyaikat, félelmeiket, titkaikat.

Hogy a film ne csak traumákat felsoroló nyomorpornó legyen, „könnyedebb” témák is felmerülnek, leginkább eszmefuttatások szerelemről, női létezésről, de a Smoke Sauna Sisterhood még ezzel együtt is kicsit túlságosan sűrű, túl sokat akaró marad. Az izzadtság nemcsak a szaunázó nők testéről, de az alkotói szándékból is csöpög: szép képekkel kísért erős női történeteket akar megmutatni, női traumákat feltárni, egyáltalán, nagyon női szeretne lenni, a szó marketinges értelmében is.

Ettől persze a történetek még valódiak maradnak, és nem mondanak kevésbé igazat a nők tapasztalatairól. A nemi erőszak elszenvedése, a gyerekvállalás körüli veszteségek, a test megbélyegzése, a nőket terhelő szépségideálok, a párkapcsolaton belüli erőszak mind a női létezés valós és a mai napig gyakran szőnyeg alá söpört részei. Anna Hints dokumentumfilmje mindezeket kiemeli a szauna sötétjéből, hogy az egész világnak megmutathassa, ezzel is küzdve a tabuk feloldásáért. De azért tegyük hozzá, a valóságban általában nők egy nagyon specifikus csoportja vállalkozik rá, hogy meztelenségében is kitárulkozva, tisztító rigmusokat kántálva izzadja ki a fájdalmát egy erdő közepén álló parányi füstszaunában. A többieknek továbbra is csak a hallgatás marad.

Fotó: Mozinet