Sarah McBride, az USA első transgender szenátora Sarah McBride elsöprő győzelmet aratott republikánus vetélytársával, Steve Washingtonnal szemben Delaware első kerületében. A harmincéves demokrata aktivista lett az első szenátor az USA-ban, aki nyilvánosan felvállalja, hogy transznemű.
Kinevezték Új-Zéland első női, őslakos külügyminiszterét – ő Nanai Mahuta Az új-zélandi miniszterelnök hétfőn mutatta be kormányának tagjait, ezzel együtt pedig az első olyan külügyminisztert, Nanai Mahutát aki nemcsak a női nemet, hanem az őslakos közösséget képviseli. Ardern csapata méltán nevezhető a világ legszínesebb kabinetjének.
„Nem fogjuk feladni” – Interjú László Pannával az egyetemfoglalásról László Panna, az SZFE elsőéves televíziós műsorkészítő szakos hallgatója mondta el nekünk, hogy mi tartja a lelket az egyetem polgáraiban, hogyan működik az általuk kialakított demokratikus rend, és mit jelent most számukra október 23-a, ami most különösen szimbolikus.
David Attenborough új dokumentumfilmje egyszerre csodálatos és megdöbbentő Mi, emberek hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy mi is részei vagyunk a nagy egésznek. A Life On Our Planet szembesít minket azzal, amit nem akarunk megérteni: a jelenlegi ismereteink szerinti hatodik nagy kihalási hullámot éljük.
Interjú a Vénusz Projekt podcastereivel, Solti Hannával és Rutai Lilivel Rutai Lili és Solti Hanna a tavalyi év végén indították el feminista hangvételű podcastjukat. Olyan kivételes nőkkel beszélgetnek, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak egy-egy bizonyos szektorban.
Öt nő, akik nagy hatással voltak az Egyesült Államok politikai életére Kamala Harrisnek, az USA első színesbőrű női alelnök-jelöltjének megválasztásával egy új korszakot köszönthetünk az Egyesült Államok politikájában. Az érdem azonban nemcsak Joe Bident és partnerét illeti, hanem azokat a nőket is, akik a történelem során megállás nélkül küzdöttek azért, hogy ne csak a férfiak szava határozza meg a közéletet.
Klasszikus, kézzel és szívvel-lélekkel készített ruhák – interjú az Elischer R márkával Akik követik a divatot, azok tudják, hogy a fenntarthatóság lassan alapkövetelmény lesz az öltözködésük tekintetében, de a környezettudatosság és a minőség mellett egyre többen tartják fontosnak azt is, hogy a ruhának története legyen. Az Elischer R egy anya és lánya által alapított családi vállalkozás. Egyedi ruháikat természetes anyagokból, kézzel szabják a vásárlók méreteire.
„Előfordul, hogy egy terület annyira szennyezett, hogy ropognak a palackok alattunk” A PET Kalózok felvették a harcot a Tiszát rendszeresen elárasztó hulladékrengeteggel. A tiszai hulladékból épült hajójukkal járják a folyót, miközben megtisztítják azt az ártéren lerakódott és a víz tetején úszó szeméttől.