Bella Hadid: „Mindenben fel tudom fedezni a szépséget”

2023. augusztus 01.
A szupermodell tavalyi éve igazán sűrűre sikeredett: 2022-ben harmincöt divatbemutatón és húsz divatkampányban szerepelt, az amerikai Fashion Awardson pedig elnyerte Az év modellje címet. Bár Bella Hadid karrierje idén is szárnyal, igyekszik távol maradni a közösségi médiától és a nyilvános eseményektől, 2023-ban ugyanis az egészségére és a jóllétére szeretne fókuszálni. Az elmúlt évek során nem rejtette véka alá a szorongással és a depresszióval való küzdelmét, valamint a Lyme-kórral való folyamatos harcát – őszinteségével és nyíltságával sokak példaképévé vált. Sorra vettük, miért olyan szeretni való.

Fő a mentális egészség

„A szépségiparban nőttem fel, és ez sok bizonytalanságot szült bennem – nyilatkozta a 16 éves kora óta modellkedő Bella Hadid az amerikai Marie Claire-nek. – De rájöttem, hogy a szépség számomra az önbizalomról szól. És hogy képes legyek dolgozni a mentális egészségemen. (…) A testemre most már úgy tekintek, mint egy templomra. A legtöbb reggelen úgy ébredek, hogy nem érzem magam annak a Bellának, akit mindenki más lát. Minden reggel teszek azért, hogy el tudjak jutni erre a pontra. És néha nem is sikerül. De a lényeg, hogy észnél kell maradni, szeretni önmagad, és meg kell érteni, hogy magad miatt vagy értékes, nem bárki más miatt. Igen, erre engem a terápia ébresztett rá… Az életem annyi éven át csak a munka körül forgott… hogy hogyan fogok lefogyni egy-egy bemutatóra. Most már vagyok, aki vagyok. És nem kell megváltoznom senki kedvéért – még akkor sem, ha látom a neten, hogy az emberek a testemről beszélnek, vagy arról, hogy ingadozik a súlyom. Magamért kelek fel reggelente, és nem másért.”

A tökéletes szépség

„Naponta változik, hogy mit találok szépnek – mondta ezt is a kaliforniai modell a tengerentúli testvérlapunknak. – De mindenben fel tudom fedezni a szépséget. Tudod, szerintem az energia a szépség. És nem látom senkiben vagy semmiben a csúnyát – néha káromra is válik, hogy mindenkiben a jót veszem észre.” A tudósok pedig egyenesen úgy találják, hogy Bella Hadid a világ legszebb nője, ugyanis 94,35 százalékosan megfelel az aranymetszésen alapuló tudományos követelményeknek. Az ő szeme, szemöldöke, orra, ajka, álla, állkapcsa és arcformája áll ugyanis a legközelebb az ókori görögök tökéletességről alkotott elképzeléséhez. De 2020 ősze óta a „tökéletes Versace-nőt” is hozza: az olasz divat- és parfümház szerint „Bella Hadid a Dylan Blue illat megtestesítője, tükrözi annak erőteljes és csábító attitűdjét”. A klasszikus parfüm – amelyhez Szardínia partjainál forgattak szuperszexi kampányfilmet – erőt és érzékiséget sugároz a vadvirágok vonzó jegyei és a pacsuli révén, elegáns, kerekded üvege pedig az ókori görög amforákat idézi. 

A józanság menő

„Annyira büszke vagyok mindenkire, aki átvészeli a száraz júliust – szólt Bella Hadid 59 millió Instagram-követőjéhez július végén annak apropóján, hogy piacra dobta Kin Euphorics nevű, alkoholmentes italmárkájának legújabb tagját, az ásványi anyagokkal és vitaminokkal turbózott Actual Sunshine-t, és adott egy rövid tájékoztatást arról is, hogy ő maga hogyan halad a gyógyulás útján. – A Kinnek és sok önszeretetnek hála majdnem tíz hónapja nem fogyasztottam alkoholt! Annyira büszke vagyok mindenkire, aki képes józan maradni. Vagy bárkire, akinek volt bátorsága belekezdeni a száraz júliusba!” A modell kitartását az is jól példázza, hogy akkor sem nézett a pohár fenekére, amikor tavasszal nehéz időszakon ment át, két év randevúzás után ugyanis szakított Marc Kalman művészeti vezetővel. „Nagyon szerelmesek voltak, de a kapcsolat zátonyra futott, és úgy döntöttek, hogy véget vetnek a dolognak – mondta egy forrás az Entertainment Tonightnak. – Bella nagyon kedves ember, de küzd a hírnév nyomásával. Szakításuk óta próbál vigyázni magára.”

Street style ikon

A 26 éves szupermodellt 2023-ban a Time magazin a világ száz legbefolyásosabb embere közé is beválogatta, elvégre befolyása a szépség- és divatiparra megcáfolhatatlan. Még ha ez nem is minden esetben szándékos. „Persze hízelgő, de nem teljesen az én érdemem, hiszen annyi különböző helyről merítek inspirációt – mesélte a Harpers Bazaarnak. – Olyan vagyok, mint egy szivacs, amely mindent magába szív, ami körülötte van.” A Lyst globális divatelemző platform 2022-es jelentése szerint „Bella Hadid öltözékei 1900 százalékos növekedést váltottak ki a hasonló darabokra irányuló keresésekben”, és olyan nagy street style trendek kirobbanása is hozzá vezethető vissza, mint az ultramini Ugg csizma, a fűző és a cargo nadrág. De nem csak személyes stílusa terjed futótűzként az interneten: a Lyst az év virális pillanatának választotta a modell szereplését a Coperni 2023-as tavaszi–nyári divatbemutatóján. Bellára a kifutón egy speciális festékszóró pisztollyal fújták rá a ruhát, ezzel a performansszal pedig egészen biztosan bevonult a divattörténelembe.

Ami a szívén, az a száján

„Azt akarom, hogy a kisfiúk és a kislányok tudják, hogy felemelhetik a hangjukat és igazságot követelhetnek a számunkra fontos kérdésekben” – magyarázta a Don’t Die Wondering magazinnak. Bella sosem volt konfliktuskerülő, és mint mondja, a munkája sokkal több annál, mint „csak állni, és csinosnak lenni”. Tisztában van vele, mekkora figyelem irányul rá, és eltökélt szándéka, hogy ezt jó ügyek szolgálatába állítsa. Kiállt például Donald Trump 2017-es rendelete ellen, amely több, túlnyomórészt muszlim ország lakosainak tiltotta meg, hogy beutazhassanak az Egyesült Államokba, támogatta a Black Lives Matter-mozgalmat, és nővéréhez, Gigi Hadidhoz csatlakozva ő is felajánlotta a 2022-es divatheteken szerzett bevételét az orosz–ukrán háború ukrán károsultjait segítő szervezeteknek. Leginkább azonban Palesztina sorsát viseli a szívén, az országét, ahol édesapja, Mohamed Hadid született – és azt sem bánja, hogy azért, mert a Free Palestine-mozgalom aktivistája, több márka is szerződést bontott vele. „Nagyon sok cég nem alkalmazott tovább – mondta a Rep podcastben. – Vannak barátaim, akik teljesen elfordultak tőlem. (…) És az az érdekes, hogy amikor Palesztináról beszélek, olyasvalaminek bélyegeznek, ami nem vagyok – utalt az antiszemita vádakra. ­– De amikor arról beszélek, hogy ugyanaz a dolog, ami ott történik, valahol máshol is megesik a világban, az tiszteletre méltó. Mi a különbség?” A szupermodell továbbá olyan szervezeteket is támogat, mint a Lyme-kór ellen küzdő Global Lyme Alliance, a Save the Children (Mentsük meg a Gyermekeket) és a szív- és érrendszeri betegségekkel foglalkozó Heart Foundation. „Mindig mindent megteszek majd azért, hogy a kedvesség üzenetét terjesszem, kiálljak a mentális egészség és a krónikus betegségek mellett, miközben továbbra is hangot adok annak, amiről a szívem mélyén tudom, hogy helyes – legyen szó a menekültválságról, a kormányzati bábukról, a határellenőrzési kérdésekről vagy a szisztematikus elnyomásról – szögezte le egy tavaszi Instagram-posztjában. – Mindig az elnyomottak és a kevésbé szerencsések támogatója leszek, függetlenül attól, hogy ezzel kinek a tyúkszemére lépek.”

Fotó: Profimedia.hu